53. rész

Kevés embert ismertem Hamburgban, így nem volt rá nagy esély, hogy bárkivel is összefutok. Pláne olyannal nem, akit elméletileg Olaszországban tartózkodik.
- Szépség!- köszöntöttem két puszival.
- Azta, Stephanie. – támasztotta meg a vállam, hogy el ne vágódjak.- Te részeg vagy.
- Ja. – nevettem és nagyokat pislogtam az olasz szőkeségre.- Itt van Lucas.
- Gyere, hazaviszlek. – karolt át rosszallóan a lány és megindult velem a kijárat felé.
Még ellenkezni se nagyon tudtam. Igazából akkor kezdtem érezni, mennyire fáradt vagyok. Lucas Cain-t még arra se tartottam méltónak, hogy egy szánalmas Csá-t dobjak neki. Amilyen hamar jött, hogy mi akkor tárgyalunk, olyan hamar múlt is el. A legminimálisabb lelkiismeret furdalás nélkül hagytam el a szórakozóhelyet és szálltam be Panima fehér Lexus-ába.
A kocsiban magyaráztam neki, hogy kerültem oda és hogy mik történtek mostanában, de szerintem annyira hadartam, hogy szegény lány a felét sem értette meg. Csak elnézően mosolygott és meredt az útra.
- Azért remélem…Nem rontottam el a bulidat, hogy most hazafuvaroztatom magam veled. Vagy ilyesmi. Érted, nem?- nevettem és közben kentem még egy réteg szájfényt.
- Felkísérlek, rendben?- parkolt le a megadott cím előtt és kiszállt a kocsiba. A válaszomat se várta meg, gondolom magától érthetőnek tartotta, hogy egyedül valószínű nem jutnék fel.
Hogy pontosan hogyan jutottam az ágyamba és hogy volt erőm felhúzni az ébresztőm 8-ra az valószínű, hogy a megválaszolatlan kérdések közé kerül. Minden esetre csodával határos módon sikerült felkelnem nagy küzdelmek árán. Elképzelésem se lett volna róla, hogy mit kapok én David-től, ha esetleg elalszom és lekésem a Reebok fotózást.
Erőtlenül keltem ki az ágyból. A szemeim, csak résnyire nyitottam. Oh my god…Elképzelni se mertem, hogy festhetek, a tükröket jobbnak láttam szépen elkerülni. Én meg 2 óra múlva fotózásra megyek. Nagyszerű.
Ahogy ez kiéleződött bennem, rögtön eszembe jutott Tom Kaulitz is. Hamarosan találkozunk és az egész napot együtt töltjük. Különös érzés fogott el. Vártam is és tartottam is a dologtól egyszerre. Elképzelésem sem volt, mik fognak ott történni, vagy hogy viszonyulunk majd egymáshoz.
A konyhában kitöltöttem magamnak fél liter áfonyás ásványvizet és ez az egészet lehúztam. Kezdetnek megteszi. Fotózás előtt enni tilos! Szóval a croissant elfelejthettem.
Gyorsan dobtam egy tust és bementem a gardróbba ruhát választani. Nem fektettem nagy hangsúlyt a ruhára. Levettem egy egyszerű világos nadrágot, egy fekete féloldalas felsőt, egy Pete Doherty-s kalapot, egy Burberry sálat és hozzá egy brutálisan vad Jeffrey Campbell platformot. Beledobáltam a szükséges holmikat egy Hermes táskába és már kész is voltam. Sminket kapok ott és jobb esetben ruhát is. Finish! Hmm. Autóválasztás. Hummer. Tökéletes.
A kocsik felé tartva sms-ben rákérdeztem Davidnél a stúdió címére és még beugrottam még egy Starbucks fahéjas kávéra is. Adjunk csak az élvezeteknek.
A stúdióban már rögtön egy 4 fős brigád várt. Mosolyogva kezet fogtam a fotóssal, mondott pár instrukciót, bemutatkoztam a fiatal fodrásznak és belehuppantam a sminkes székbe. Önkéntelenül az ajtót füleltem, hátha meghallom a betoppanó Tom hangját, sajnos hiába. A hajamat fésülték át és kötötték fel a tarkómra egy sportos copfba, mikor betoppant David és azonnal mellettem termett.
- Szia gyönyörű.- köszönt vidáman és a vállam fölött belenézett a tükörben.- Hmm. Elég jól nézel ki. Mosolyogva fogadtam a dicséretet és pózba vágtam magam a hangulat kedvéért.
- A másik?- kérdezte a fodrásztól.
- Másik? Még nincs itt.
- Mi van?- pattantak ki manager szemei.- Mi az, hogy még nincsen itt?
- Még nem érkezett meg.
- Pillanat.- vette elő a telefonját és arrébb állt egy kicsivel. Kíváncsian figyeltem az eseményeket. David tárcsázta a számot és a füléhez emelte a készüléket. Idegesen járkált fel-alá és közben egyre hangosabban morgott. Megpróbálta újra és újra és újra…
Tom nem vette fel. Talán Bill sem. Talán senki sem!
Megfordultam és kikeltem a székből. Egy fiatal srác pont akkor hozott felém egy szürke rózsaszín szűk leggings-et, de én csak finoman arrébb toltam és megkértem, hogy várjon egy picit.
- Baj van?- fogtam meg David vállát.
- Te ma már beszéltél Tommal?- kérdezte rögtön.
- Én? Ma? Dehogy…tegnap se nagyon.
- Tom nem veszi fel, Bill ki van kapcsolva.- hadarta mérgesen, majd megint a füléhez emelte a Blackberry-ét.- Fúú, mind a kettőjüket szarrá fogom verni, komolyan.
- Ide hozom.- mondtam, egy hirtelen ötlettől vezérelve és már nyúltam is a sminkes asztal szélén lévő táskámért. Nem tudom, hogy a David felé irányuló bizonyítási vágy vagy maga Tom vezérelt, de azonnal intézkedni akartam.- Csak bízd rám az egészet.
- Tudod, hogy hol van? – nézett rám kételkedve.
- Fogalmam sincs.- vontam meg a vállam és a fejemre tettem a kapalom.
- Héé, Stephanie, gyere vissza!- szólt utánam, de én már bevágtam magam mögött a stúdió hatalmas vas ajtaját és sietős léptekkel haladtam el a parkolóban a kocsik mellett. Szerencse, hogy nagy helyem volt, így nem kellett sokat szarakodnom, hogy kihajtsak a Hummer-rel. Az anyósülésre dobott táskámból kitúrtam a telefonom és a halántékomhoz tettem.
Szóval…nézzük a tényállást. Tom nem veszi fel Davidnek. Valószínű, hogy nekem sem tenné. Bill ki van kapcsolva. Florian! Oh yes!
A pirosnál kikerestem a számot majd hallgattam a pityegést.
- Ige’? Florian, Hamburg város zabolázatlan csődöre.- csámcsogta valaki a telefonba álmosan.
- Helloka. Stephanie vagyok. Tudnád adni Tomot?- próbálkoztam be.
- Tomot? Itt van?- kérdezett vissza meglepődötten. El tudtam képzelni, ahogy egy szál boxerban áll a konyhája közepén és szétnéz.
- Mert nincs ott?
- Öhm…Tudtommal negatív.
- Figyelj, nekem a föld alól is elő kiellene kerítenem. Tudnál segíteni?
- Tegnap elindultunk iszogatni, de félúton szétváltunk. Gondolom otthon csicsikál.
- Kössz.- hadartam és rányomtam a telefont.
Szerencsére a penge memóriám szépen elvezetett Seevetal felé. Még meg sem kellett magam erőltetni. Hajtottam magam alatt a Hummernek nevezett szörnyeteget és a legminimálisabban sem érdekelt, hogy 2-szer is próbált Florian visszahívni.
Egyetlen cél lebegett a szemem előtt. Odarángatni Tomot a stúdióba.
Hamar a fekete kovácsoltvas kapunál találtam magam.
Hmm. Jelszó. Mi is volt? Oh persze.
- Marshall amps.- mondtam be, de a kapu mozdulatlanul állt. Na most mi a szar legyen? Csengő sehol. Eleve nem tudok bejutni…
Megpróbáltam felhívni Tomot, de ő nem fogadta a hívásom.
Hát rendben, jöjjön aminek jönnie kell. Egy kegyetlen Hummer-nek annyi kidöntenie egy nagy monstrum kaput, mint egy Audi R8-nak felborítani egy üres kukát. Én pedig képes vagyok ilyen őrültségekre. That’s why I mad!
Tolattam az autóba és az alsó ajkamba haraptam. Ez rázós lesz…no meg elég emlékezetes.
Tökig nyomtam a gázt, hogy kellőképp fel tudjak gyorsulni, majd a cél előtt fél méterre lefékeztem.
Na jó, ez lehet, hogy tényleg meggondolatlanság volna. Ránéztem a kőfalra. Hmm. Ez se rossz terv. Mosolyogva szálltam ki a kocsiból. Táskát, telefont mindent a bent hagytam.
Megkapaszkodtam a postaládában és nyújtózkodva elkaptam a kerítés tetején.
Másszunk hát át! El se mertem képzelni milyen vicces látványt nyújthattam a Jeffrey Campbell platformban, fullra elszánt fejjel.
Bent voltam az udvarban. 3 kocsi parkol a ház előtt. Egy Cadillac Escalade, egy Ferrari és egy Audi R8. Valószínű itthon vannak.
Hogyan tovább?
Átvágtam a pázsiton és közben végig mértem a lehetőségeket. Megakadt a szemem a teraszon és mellé állított rózsafuttatón. Ez Tom szobája. Príma.
Nem túlzás bemászni a teraszon át?
Ugyan már! Adrenalin.
Mosolyogva sétáltam oda és kezdtem felkapaszkodni. Az ajtó nyitva volt. Semmi nem akadályozta meg, hogy rárontsak Tomra. A szemeim azonnal kipattantak. Nem várt jelenettel találtam szembe magam.

54.rész

Elhúzta a terasz ajtót és beléptem a szobába.
- Te szent szar!- kiáltottam fel az ágyra nézve. Mira felsikított ijedtében és közelebb húzódott Tomhoz, aki azonnal felült és az ajtó irányába nézett majd felém kapta a fejét.
Az álmos szemei kipattantak és úgy bámult, mint egy szellemre.
- Stephanie?- tátotta el a száját, majd mikor letisztázódott benne, hogy hol is vagyok azonnal dühbe jött.- Te meg mi a retkes szart keresel a házamban?
- Elaludtál te világ kreténje!- léptem beljebb a szobában. Másképp terveztem a találkozást. Azt hittem, hogy majd határozottan rápirítok Tomra és még mielőtt fel tud eszmélni lemászok, otthagyva őt pislogva, értetlenül, hogy "Na vajon ez a csaj miből van?".
Viszont ez a szituáció változtatott az elképzéseimen és az idegállapotomon is. rémesen felhúztam magam. Tüzet tudtam volna okádni és legszívesebben jobb híján a takaróba fojtottam volna mind a kettőjüket.
- Mi van?- kiabált rám Tom.
- Tom csinálj már valamit! Mi a faszomat keres ez itt?- takarta magát Mira a takaróval zavartan és közben ugyan olyan megvetéssel nézett, mint én őt. Az érzéseink legalább viszonzottak voltak.
- Baszd meg Stephanie. Ezt mégis hogy a francba képzelted?
- Neked fotózásod lenne. Rémlik még valami?
- De mit keresel te is? Hogy a francba jöttél be?- kapkodta a tekintetét a terasz ajtó és köztem.
- Bemásztam. Nem volt jó a kapukód.
- Azt a mocskos. Te normális vagyok?- mért végig Mira. - Elmebeteg!
- Ohh, csitulj már te világtalan. Csukd be a szád, ha velem beszélsz. Neked nem osztottam lapod.
- Stpehanie, takarodj ki innen!- rivallt rám Tom. Hogy képzeled, hogy bemész valakinek a házába? Hát az agyad eldobom tőled!
- Nem takarodom ki innen. Ha nem vetted volna észre és sok olyan dolgot megengedek magamnak, amit más nem szokott. Mindig elérem, amit akarok, vagy így vagy úgy de elérem. David dühöng, vannak kötelességeid. Erre te? Fúúj!- mutattam rá Mirára.
- Na jó, itt a vége!- kelt fel Tom és le rúgta magáról a takarót.
A férfiasságát a jobb kezével takarta. Dühömben felkaptam a szőnyegen kereső piros boxerét és hozzávágtam.
- Legyél a fotózáson 30 perc múlva!
- Nehogy már te mondd meg neki mit csináljon. Nem vagy a nője.- kelt ki Mira is az ágyból a teste köré tekert takaróval és sietős létekkel bevonult a fürdőbe.
Tom az ágy szélén állt és mérges tekintettel meredt rám.
- Ez mire volt jó neked? De komolyan. Nincs benned semmi emberi!
- Mondja az nekem, aki épp hogy kiszáll a lábaim közül máris befekszik 2 másik közé.- mondtam rezzenéstelen arccal kíméletlenül.
Ez ütött. Tom Kaulitz dermedt. Az arca eltorzult és elfehéredett. Övön alul találtam el.
Elértem a kívánt hatást, ideje volt indulnom. Sarkon fordultam és nagy lendülettel vágtam ki az ajtót.
- Stephanie, várj már.- kiabált utánam, de eszem ágában sem volt megfordulni.
Átlendítettem a lábam a korláton és már le is ereszkedtem.
Éppen vágtam át a füvön, mikor nyílt a nagy vas kapu és egy kocsi jött a felhajtón. A volán mögött Bill ült, aki értetlen bámult. Szegényt a jelentétem annyira meglepte, hogy elfejtett az útra figyelni így szépen felborította az út szélén álló cserepes tuját.
Eszem ágában sem volt megállni, csak siettem ki a Hummerig. Mérgesen vágtam be az ajtaját.
Remegtem a dühtől. Mi ez az egész? Tom és Mira? Ez mi? Mióta tarthat?
Annyira abszurd volt ez az egész. Hülyét csináltak belőlem ezek ketten. Méghozzá nagyon rondán. 
- Hogy lehettél ekkora barom?- ütöttem meg a homlokom többször.
Hiszen lefeküdtem vele. De miért? Te jó ég. Rém szánalmas volt ez az egész szituáció. Dühöngeni akartam és kegyetlenül kicsinálni Mirát. Méghozzá mindenki előtt. Semmi okom rá, hogy ezt csendben intézzem el...
Muszáj volt felmennem a lakásomra, hogy picit lehiggadjak. Leparkoltam az épület előtt és felindultam.
- Kiasszony.- szólt utánam a portás a hallban.- csomagja érkezett.
Megfordultam és átvettem a rózsaszín masnival átkötött lapos ajándék dobozt. Értetlenül néztem rá.
Beszálltam a liftbe és kioldottam a masnit. A könnyű fehér fátyol tetején egy köszönte kártya egy jól ismert család címerével.

Tegnap nagyon hamar eltűntél. Remélem jól vagy és minden rendben veled. A legnagyobb jóindulattal és a legminimálisabb hátsószándék nélkül üdvözlettel: Lucas Cain.

Már maga a név kételyeket ébresztett bennem, de most nem volt időm az aggodalomra. Elsimítottam a fátyolt, ami alatt fehér bonbonok kacsintottak rám.
Bármi is volt a célja ezzel a gesztussal a fiúnak, az nem jött össze. Sajnos a jelen állapotomban semmilyen hatással nem volt rám az ajándék, még gyanakodni vagy örülni is elfelejtettem, annyira lefoglalt a Mira és Tom akta.
Az pedig még inkább dühített, hogy pont egy Tommal közös fotózás előtt jártam. Abban a pillanatban az utolsó ember, akit látni akartam ő volt...
Visszavezettem a stúdióba. Némán ültem a székbe, ahol a maszlag művészek azonnal munkához láttak. Ők is csúszásban voltak és a fotós is idegeskedett. Engem nem különösebben hatottak meg. más érdekelt.
Tom kivágta az ajtót és átvágtatott mögöttem. már Reebok melegítő felsőt viselt.
- Kezdhetünk?- hallottam a hangját a túloldalról. A fotós nélkülem kezdte. Nem bántam.
Mikor kész lettem én is átmentem. Rettentően veszély volt az egész. Tommal nem néztünk egymásra. Úgy kerültük a másik tekintetét, mint macska a vizet. Szerencsére nagy kontaktot nem kellett létesítenünk.
Következett a külön fotózás velem. behoztak egy nagy matracot és megkérték, hogy ugráltak és legyek energikus. Úgy gondoltam viszek a dologba egy kis izgalmat. Csináltam a levegőbe már toe touch-ot és pár ollót. Mondanom se kell, hogy a fotóst nagyon lenyűgöztem. Lelkesen biztatott és ájuldozott. Tetszett, hogy ennyire elájult tőlem. Élveztem a szájtátást és produkáltam is. Gerjesztettem a csodálatot. Csináltam pár ollót a levegőben, majd mikor bemelegedtem úgy gondoltam elérkezett a finálé ideje. Lepattantam a szőnyegről és a terem széléhez mentem, hogy lendületed tudjak venni. Nekifutottam, csináltam egy rundelt, majd egy gyönyörűen kicentizett flikket. Ahogy kiegyenesedtem a fotós tekintetével találtam magam szemben. Mellette 2 méterre pedig Tom állt lefagyva. Egymásra néztünk és egyszerűen nem tudtok elfordítani a fejünket. Megmagyarázhatatlan érzés lappangott bennem.
- Csodás csodás! Egyszerűen lenyűgöző vagy! - zavarta meg a pillanatot a fotós.- Meg tudnád ezt ismételni?
Tom zavartan összekapta magát és elindult az ajtó felé.

55. rész

Kimerülten álltam otthon a zuhany alá. Zsibbadt a testem a kimerültségtől és zúgott a fejem a gondolatoktól. A fotózás késő délutánig tartott. Végig kellett ugrálnom az egészet. A fotós el volt tőlem ájulva, David nem kevésbé. Lenyűgöztem mindenkit, mégis elmaradt az ilyenkor érzett diadal. Igazából pangtam belülről és inkább üres voltam.
A hajam felkötöttem és szépen feltekertem a fejem közepére. Jó 20 perc zuhanyzás után a fürdő közepén töröltem magam, mikor csengettek. Felkaptam a fejem. Valószínűleg a portás vagy a gondnok lehet, mivel idegen esetében feltelefonálnak. Leterítettem a mosdókagyló mellé a törülközőt és egy köntöst terítettem magamra.
Mikor résnyire nyitottam az ajtót, már éreztem, hogy meg fogok lepődni.
Egy nagyon magas lány állt előttem. Az egész arcát napszemüveg takarta és flegmán csücsörített rám. Egy gyönyörű szatén felsőt viselt és egy egyszerű farmert. Barna, természetes hullámos haja az egyik vállára simult.
- Te vagy az a Stephanie?- mért végig, miután levette a napszemüveget. – Hmm.
Hang nem sok jött ki a torkomon. KI A FASZOM EZ?
- Te – mutatott rám.- Beszélnünk kell.
- Neved megkérdezhetném? – húztam a szemöldököm, mikor már kezdtem magamhoz eszmélni.
- Ja igen. Alexa Rattle vagyok.
- És mi közöd van hozzám? Nem ismerlek.
- Aztaaa! Neked aztán penge agyad van. – mosolygott pislogva, megjátszott meglepődöttséggel. - Na beengedsz vagy nem?
- Mit csinálok?- csuktam beljebb az ajtót. Még Los Angelesben se ajánlatos idegeneket beengedni. Nemhogy Hamburgban, mikor kb a fél város összeesküdött ellenem.
- Mondom, hogy beszélnünk kell.- próbálta eltolni az ajtót, de én megtámasztottam.
- Nem jöhetsz be.
- Fúú, valaki morci. Na, engedj már be.
- Dehogy.
Simán bevághattam volna az ajtót az orra előtt, de túlságosan érdekelt, hogy mégis mi a frászt akar.
- Jól van, jól van kislány…öltözz fel…khm, valami utcaiba, addig én kint megvárlak. Beülünk valahova aztán konzultálunk.

Mérlegelni se volt időm, annyira kíváncsi voltam, hogy gondolkodás nélkül megindultam a gardrób felé.  Lekaptam egy barna ruhát és egy durván magas sarkú cipőt. Azért ez a lány magasabb volt nálam, amit nehezen viseltem. Ki kellett egyenlítenem. A hajam kiengedtem és gyorsan kifésültem belőle a fotózáson ráfújt lakkot. A sminkeléssel nem tököltem sokat. Alapozó, pirosító és egy réteg szájfény. Átdobáltam a cuccaim egy barna táskába és már kész is voltam.
Nyílt az ajtó. Alexa azonnal felkapta a fejét és a farzsebébe csúsztatta a telefonját, amit eddig nyúzott.
- Kajás vagy?- kérdezte azonnal.
- Nem mondanám.
- Jó, akkor megyünk a Cofé Paris-ba. Itt van a közelben. Ismered? – meg se várta a válaszom és már indult is a liftbe.
Picit bizonytalanul szálltam be mellé.
- Nem voltam még. – vettem ki a kocsi kulcsot a táskámból.- Majd követlek.
- Haha. Külön autóval akarsz jönni? Valaki nagyon ideg. Lehet, rád férne egy masszázs. Nem mondják még?
Válaszra se méltattam, csak feltetettem egy csontszínű napszemüveget.
- Egy fekete porsche cayenne-t kövess.
- Rendben. –bólintottam mikor mind a ketten kiszálltunk a liftből.
A volán mögött indult be megint az agyam. Kihajtottam az útra és közvetlenül haladtam az ismeretlen lány mögött. Anyás, ha valaki elmeséli, hogy ilyen meglepetések érnek majd Hamburgban, minimum körberöhögöm és elküldöm nyulat fogni. Majd megdöglöttem a kíváncsiságtól, hogy mit is akarhat ez a titokzatos szépség.
Mind a ketten leparkoltunk és a kávézó felé indultunk.
- A szalonban jó lesz?- kérdezte. Csak némán bólintottam.
Omg..nekem akár itt az utcán is jó lesz csak beszélj már!
Türelmetlenül ültem le a belső részre és szimplán udvariasságból nem támadtam le a kérdéseimmel, azonnal.
- Egy frappé-t szeretnék.
- Egy duplakávét. – válaszoltam tömören, majd közelebb hajoltam a lányhoz. – Ki vagy te?
- Én vagyok az evil one. – húzta a száját oldalra.- De neked nem kell tőled félned. Nem a te lelkedért jöttem.
Felnevettem és levettem a napszemüveget, hogy közvetlen szemkontaktusba kerülhessünk. Érzékeltetni akartam, hogy esélye se lenne, ha csapást szeretne mérni rám.
- Van bennünk valami közös.
- Kifejtenéd?
- Mind a kettőnket ugyan az az ikerpár szeretett volna játékszernek.
- Kaulitzok.- húztam vigyorra a szám. Egyre jobban érdekelt ez a lány.- Alexa, izgatottan várom a magyarázatodat.
- Lényeg, hogy volt közöm Billhez. Nem mondanám olyan nagy lélegzetvételű dolognak, de ütött rendesen. – hajolt közelebb hozzám bizalmasan, de el kellett távolodnia, mivel hozták a rendelésünket. – Na, lényeg, hogy nem úgy sültek el a dolgok, ahogy szerettem volna. Ez az arrogáns fasz beleköpött a levesembe, amit én nem hagyhatok büntetlenül.
- Hogy jövök én a képbe?
- Ugyan már kisanyám. Hallottam rólad. 1 éve Saint-Tropezban süttetem a seggem, hallottam a kis hadjáratodról és úgy gondoltam rád fér az erősítés. Nekünk egy a célunk Stephanie. Fogjunk össze.
- Mi? – ráncoltam a szemöldököm.- Mi a francért bíznék veled?
- Mivel nélkülem semmire se mész ellenük. Ismerem az összes kis titkukat.
- Heh. Eddig is boldogultam nélküled…mint láthatod. Semmi szükségem nincs rád.
- Oh, már hogy ne lenne? Kid van neked itt Hamburgban? A kutyára se számíthatsz. Ne ámítsuk egymást. Szükséged van a segítségemre.
- Én olyasféle magányos harcos vagyok. Csak hátráltatnál.
- Erre számítottam.- kapta el a tekintetét és kimeredt az ablakon.- Mármint, hogy így fogod látni. Bebizonyítom, hogy nem. Én olyan dolgokat tudok, amit senki más. Ami ütőlap lehet a kezedben.
- Akkor te azt állítod, hogy nekem van szükségem a te segítségedre. Gondolom nem azért jöttél, hogy önzetlenül felajánlkozz.
- Mi? Dehogy. Egy szóval se ezt mondtam. Egymásra van szükségünk. Mi ketten mindent el tudunk érni. Mindent.
- Te semmit se tudsz rólam.- ráztam meg a fejem gúnyosan nevetve.
- Nem. Rólad semmit. Viszont az ikrekről mindent. Szóval döntsd el. Szeretnél valami maradandót alkotni?
- Akkor nem kezdtem volna bele…
- Akkor meg? Ideje összefognunk.

56.rész

Tom Kaulitz már jó fél órája sétált Seevetal eldugott parkosított részén a kutyájával. Megtehette, mert erre franc se kereste. Mindenki leszállt róla és addig rágódhatott a dolgain, ameddig csak kedve tartotta. 20 percre volt Hamburg belvárosától, mégsem ért oda a nagyváros és a munkája zaja. Pont ezért választották Seevetalt az öccsével. Itt nyugalom volt, anélkül, hogy lementek volna a térképről. 
Az embernek, akit 15 éves korától kezdve nyomon követ a média, annak felettébb stresszes az élete. Egy csendes zöld terület, ahol a fejesek nem nyaggatják a faszságaikkal maga a Kánaán.
- Figyeld!- kapott fel a botot a földről Tom és meglóbálta kutyája orra előtt.- Futás!- kiabálta a pórázról elengedett ebnek. Erre arra volt szükség, mivel az állat szorosan gazdája mellett haladt már jó 5 perce. Bizony, a kutyák megérzik, ha nincs minden rendben az emberrel...
Tom mélyet sóhajtott és úgy figyelte, ahogy a pointere villám sebességgel szalad a bot után. Telefonja rezegni kezdett. Kivette a farmerzsebből és a kijelzőre pillantott.
- Mira.- olvasta le hangosan.- Pff. Takarodj már! - csúsztatta vissza morogva.
A Földön Mira lett volna az utolsó, akivel beszélni lett volna kedve. A lány azóta hívogatta, mióta Tom reggel elküldte. Maga sem értette mi történt vele tegnap este. Miért kívánt meg egy olyan lányt, akihez már semmi nem kötötte és akire már régen ráunt. Mira rég nem érdekelte és az ég világon semmit nem akart tőle. Akkor hát miért dugta meg? Tegnap este se tűnt már olyan jó bulinak az egész. Nem is élvezte annyira. Mikor hazahozta kétszer is elhatározta, hogy akkor ő most szépen hazaküldi az exét, de az elméleti síkról egyszer se sikerült rátérnie a gyakorlatira.
Önkéntelenül is egy mondat ismétlődött a fejében. " Mondja az nekem, aki épp hogy kiszáll a lábaim közül máris befekszik 2 másik közé."
Nem volt rajta mit tagadni, Tomnak szörnyű bűntudata volt. Ő maga is belátta, hogy ezt nem kellett volna. Csupán azt nem értette, hogy miért érintette olyan rosszul, hogy kicseszett egy olyan személlyel, aki szántszándékkal szívatta és kavart be neki az elmúlt 2 hétben oly sokszor.
Nem merte megkockáztatni a kijelentést - ami egyre inkább beigazolódni látszott - kezdte megkedvelni a lányt.
- Faszom.- zavarta meg a gondolatmenetét ismételten a telefonja csörgése. Ezúttal öccse kereste.- Megyek haza mindjárt.
- Rendben. Nem azért kereslek. Csak szólok, hogy Andreas átjön. Kérdezte, hogy nincs-e kedvünk bulizni.
- Fú nem hiszem. Én...Szóval elég hulla vagyok. De mondom, nemsokára megyek haza és megbeszéljük.
- Okker, csá.
Mikor ikertestvére letette Tom még a telefonját nézte egy darabig. Úgy érezte minél hamarabb beszélnie kellene egy bizonyos személlyel.

- Mit gondolsz? Össze tudunk fogni a Kaulitzok ellen?- meredt rám a nagy zöld szemeivel Alexa és gonosz mosolyra húzta a száját.
- Nekem ezt át kellene gondolnom.- feleltem és elkaptam a tekintetem. Szinte zavarba jöttem a saját bizonytalanságomtól. Mióta félek én az ismeretlentől?
Oh, amióta beleköptem Hamburg krémjének levesébe, ahol csupán magamra számíthatok? Jaa, szóval így már érthető. Biztonsági öv nélkül az ember óvatosabban vezet...de lassabban is ér célba.
Nem volt kétség. Az ambícióim erősebbek voltam az ösztöneimnél. Kényszer alkut kellett kötnöm az ismeretlen Alexa Rattle-lel.
-Vágjunk bele. Igyunk még egyet...- nyújtottam át a kezem az asztal fölött egy vigyor kíséretében.  
- ...és fogjuk rá a nyuszira.- fejezte be Alexa diadalittasan. - Csináljuk ki őket.

Bill Kaulitz egy magazint lapozgatott, mikor egy autó motorjának a kellemes moraját hallotta az udvarukban. Csak egy kocsi dorombolt ilyen csodásan Hamburgban. Méghozzá egy Lambo, melynek a gazdája a Florian névre hallgatott. na, gyűlik a nép.
Az énekes becsukta a magazint és vigyorra húzta a száját. Hogy ennek a gyereknek nincs job dolga, csak náluk csövelni.
- Csőőőő!- kiabált be a házba a vendégnek már nehezen tekinthető fiú.
- Itt vagyok!- emelte fel a kezeit Bill és megfordult. - Tom elment sétálni.
- Jól van. - ült le a kanapéba és megborzolta a haját. - Mi újság? Délelőtt nem vette fel a telefont.
- Tudod. Ma volt volt a fotózása. Meg nem volt valami jó reggele.
- Hallod. Hazahozta Mirát. Alig hittem a szememnek. Úgy eltűnt vele este...
- Feltűnt.- húzta a száját.- Mostanában nem normális...Állandóan áll a fasza és abba kell a vér. Az agyát meg képtelen használni.
- Kinek áll a fasza?- toppant be az érintett.
- Andreasnak.- mondták hirtelen egyszerre, mire Tom csak gyanakodva mérte őket végig.
- Oké.- bólintott lassan.- Nekem el kell mennem. Majd jövök.- hadarta és már el is sietett.

Furcsa, a váratlan vendégem egészen feltöltött. Haza feleúton végig kattogott az agyam. A könnyed stratégiai megbeszélés újra fellobbantotta bennem a harci tüzet és megújította a régi jelszót: Nincs kegyelem!
Ha valamit elkezdek, azt bizony muszáj befejezni. Mindenáron.
- Tom.- torpantam meg az épület előcsarnokában. A fiú a falnak támaszkodott.- Te meg mit keresel itt?- ráncoltam össze szigorúan a szemöldököm. Teljesen másképp néztem rá, mint mikor David irodájában találkoztunk és becsukódott előtte a liftajtó. 100%-osan biztos voltam benne, hogy többé nem tud meggyengíteni a magabiztos kiállásával és a behízelgő tekintetével.
- Szia Stephanie.- egyenesedett ki és zavartan tett egy lépést.
- Te mit keresel itt? 
- Rád vártam. A portás baszott felengedni.- morogta kissé ingerülten és a fejével az üvegfülke mögött ülő egyenruhás srác felé bökött, akivel valószínűleg durván kiabált, amíg én valóban házon kívül voltam.-  Azt mondta, hogy elmentél valahova.
- Mint látod, valóban elmentem.
- Bocs, haver.- emelte fel a kezét majd vigyorogva megint rám nézett.- Khm. Szóval, beszélnünk kell.- vette komolyra megint a figurát.
- Azt tesszük.
- Ami reggelt történt. Baromságot csináltam. - bámult a földre. Azonnal levágtam, hogy minden szó kipréselése nagy nehézséggel történik.
- Mert egy barom vagy. Ezzel semmi gáz. Nem hazudtoltat meg önmagad. Lépjünk túl rajta, menj haza. - megpróbáltam elmenni mellette, de ő a csuklóm után kapott és visszarántott. Nagyon közel voltunk egymáshoz. Nem tudtam menekülni.
- Figyelj, sajnálom. Szörnyen érzem magam a történtek miatt. Nem tudom miért keféltem meg Mirát. Semmit nem jelent nekem.- hadarta. Enyhe kétségbeesettséget véltem felfedezni a hangjában, ami halálra rémített. Kénytelen voltam nevetni kínomban.
- Ezt most úgy mondod, mintha számítana nekem valamit vagy mintha lenne köztünk bármi is, amiért magyarázkodnod kellene. Te jó ég Tom! Nézz már magadra. Mi a frászt keresel te itt?
A gitáros teljesen elsápadt. Az igazság az volt, hogy maga sem tudta, mit is akar kihozni ebből az egészből. Azt akarta, hogy elmúljon ez a maró érzés belül. Megtörtént.
Elengedte a csuklóm és még taszított is rajtam egyet. Lemerevedve állt és bámult rám. Teljesen megrémített ez a hitelen változás. Annyira zavart volt a tekintete, mint egy veszett állatnak vagy mintha eszméletvesztésből riadt volna fel és fogalma sem lenne róla, hogy hol van.
- Nem értelek. - mondtam hirtelen.
- Nem vagy vele egyedül.- hadarta színtelenül és már el is sietett.
Megkavart az eset. Viszont bizonyos területeket fel is világosított. Tisztán éreztem, hogy csapataink ismét harcban állnak egymással. Rendezett sorokban helyezkednek a csatatéren és csak arra várnak, hogy melyikünk adja meg előbb a parancsot a támadásra.

Tehát este 9 óra. Alexa hívására vártam. Egy könnyed kiruccanást beszéltünk meg. Azt mondta hasonlóan gyűlölködött a fiúkkal 1 éve, mint én most. Ártottak neki, erre hadjáratot indított ellenük, ami csúnyán kezdett eldurvulni. Erre ő visszavonulót fújt, amit a fiúk győzelemnek könyveltek el. A visszatérésre készült Franciaországban, aminek az idejét most - az én felbukkanásommal - érezte elérkezettnek. Képzeletben bizonyára már el is temették a lányt és ki is húzták a "veszély" listáról. Nagy hiba. Alexa Rattle itt van, a haja soha nem volt még ilyen fényes, a fogai ilyen fehérek, a bőre ilyen puha és ő maga ilyen elszánt. Apropó és még soha nem volt ilyen agyafurt szövetségese. Retteghet mindenki, aki van olyan bátor - vagy olyan ostoba-, hogy az utunkba áll. 
A vigyort egyszerűen képtelen voltam levakarni az arcomról, úgy válogattam a ruhák között. Teljesen elvette az eszem már a gondolat is, hogy valakivel egy hajóban evezek. Hogy valaki ugyan azt képviseli, mint én. Nem sokat bizonytalankodtam. Egyszerűen oly mindegy volt, hogy mi van rajtam, teljesen hidegen hagyott bármi. Ameddig egy szövetségest tudok az oldalamon, addig nem érdekel semmi ilyen apróság. A győzelem szaga elvette az eszem és minden józan ítélőképességem. 
10 órára már teljesen készen álltam. Szabad perceimet a bátyámra szántam és szépen elmeséltem neki a történteket.
- Hupsz, letennéd? Hívnak.
- Jó, persze. De kérlek vigyázz magadra.
- Persze, na sziaa. Hali! Na hol foglaltál asztalt?
- Csá. A Bar Hamburgba megyünk. Foglaltam egy termet. Iszunk ott pár koktélt, aztán meglátjuk, mihez lesz kedvünk.
- Adj címet és ott vagyok 20 percen belül.
- Rautenbergstraße 6, ott van az Atlantic-nél.
- Rendben. 
- Indulok én is. Xoxo.
Ha a világgal tudatni akarod valakinek a jelenlétét, akkor vidd el bulizni. Rúgjatok be mocskosul, szedjetek össze helyes srácokat és intézzétek úgy, hogy mindenki tudja, ti bizony megállíthatatlanok vagytok!