49. rész

Hatalmas mosollyal nyitottam ki az ajtót. A futárfiú akkora csokrot fogott, ami eltakarta a fele testét és ő is csak nehezen tudta mögüle kidugni a fejét.
- Jó napot. SchonWarbach kisasszony?
- Igen.- bólintottam és próbáltam összekaparni magam. Gondoltam, hogy Tom Kaulitz nem kisstílű, de hogy majd egy méteres csokrot küld nekem.
- Kérhetek ide egy aláírást?- nyújtott felém egy dossziét, amire az íves betűimmel firkantottam a hírhedt Stephanie SchonWarbach nevet. Az elkapkodott firkálmány, még így is tekintélyt ébresztően díszelgett a fehér papíron, pedig rá se néztem. Le se tudtam venni a tekintetem az illatozó virágokról. Alig vártam, hogy bevihessem a lakásba és beleszimatolhassak.
- Köszönöm, viszlát.- biccentettem még utoljára a fiúnak, majd becsuktam az ajtót. A csokrot a nappali asztalára pakoltam és eltávolodtam tőle. Indultam volna egy vázáért, mikor megtorpantam. Feltűnt az egyik levélre tűzött pici ezüstbe csomagolt doboz. Nem tudtam várni, fúrta az oldalam a kíváncsiság, így hát kibontottam.
A jól ismert öngyújtó a jól ismert családi címerrel belevésve a másik oldalán pedig egy monogram: S v S. Nem volt számomra ismeretlen a tárgy. Sebastian ezüst öngyújtója, ami szinte a védjegyévé vált.
Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott a fiú. Egy kis csalódottság is lappangott benne, hiszen ezek szerint a virág nem Tomtól származik, hanem Bastian-tól.
A következő pillanatban pedig a csalódottság elillant és csak arra tudtam gondolni, mennyire hiányzik a barátom. Azonnal találkozni akartam vele! Magamhoz akartam ölelni és látni az a világszerte híres vigyorát, amitől az összes lány elolvad rajtam kívül.
Indultam volna a szobába a telefonomért, mikor egy újabb kérdés merült fel bennem: Miért küldte el nekem Sebastian a gyújtóját? Ez furcsa és logikátlan! Nem állt össze a kép…Itt valami bűzlik.
Megfordultam és visszasiettem a csokorhoz. Egy őrült módjára kezdtem forgatni és kutatni a szálak között. Meg is találtam az apró rózsaszín borítékot. Remegő kézzel emeltem fel és kivettem a fehér kártyát.
Szépségem. Rettegtél már? Veszítettél már egy darabot magadból?
Csók: Lucas Cain.

Megszédültem és szúrni kezdett az oldalam.
Hogy került hozzá? Miért van nála? Mit csinál vele? Elrabolta? Csak meg akar ijeszteni?
Elordítottam magam és a szobába siettem. Meg kellett győződnöm róla, hogy Bastiannal tényleg történt-e valami. A kezembe vettem a telefonom és felhívtam Sebastiant.
"A hívott szám jelenleg nem…"
- Bassza meg!- kiáltottam el magam mérgesen és a telefonomat az éjjeli szekrényen álló málna lével töltött pohár felé hajítottam. Az üveg ripityára tört és szilánkok a földön hevertek.

Megszólalt a telefonom. Hívtak.
Őrült módjára vetettem magam a telefon után, hátha Sebastian az.
Ismeretlen szám.
- Ki a franc vagy?- szóltam bele idegesen.
- Szia baba. Tetszenek a virágok?
- Lucas Cain, te aljas féreg. Hol van Sebastian?
- Ki az a Sebastian?- kérdezte nyájasan, amivel csak még jobban felidegesített.
- Tudod kiről beszélek te gennyláda. Azonnal mondd meg, te szarházi tuskó, mert…
- Héé, kislány, fogd vissza magad.
- Nem fogom vissza magam, te utolsó szánalmas faszfej.
- Csillapodj le és tömd be a pofád!- váltott át egy teljesen más hangnemre.- Aki a tempót diktálja az most itt én vagyok. Megértetted.
- Dugd fel a tempódat, baromarc!
- Aha. Feldugjam? A helyedben én pattognék kislány. Küldjek neked reggelit holnap és mellékeljem hozzá a barátod fülét?
Megállt a szívem egy pillanatra és kivert a víz. Bevallom megijedten. Nagyon!
- Úgyse mered…
- Nem? – nevetett a telefonba. Olyan ördögien, olyan gonoszul, hogy talán még engem is lepilápált.- Ne akard feszegetni mire vagyok képes, rendben? Figyelj rám. Mondom, hogy mi lesz. Nem pattogsz, maradsz a seggeden. A telefonodat békén hagyod, ha valaki hív felveszed és gyorsan lerázod az illetőt. Nem hívod se apucit, se valamelyik fejes barátot. A gép közeléből is távol maradsz, nem szeretnék elkóborolt segélykérő e-mail-eket. Világos voltam és elég érthető?
- Igen.- préseltem ki magamból erőlködve azt az egyetlen rövid szót.
- Rendben, ennek örülök. Semmi szükség plusz cécóra. Mind a kettőnknek egyszerűbb, ha nyugiban maradsz. Holnap reggel pontosan 9-kor találkozunk a Városházánál…
- Minek?- szóltam bele kételkedve.
- Nem vagy olyan helyzetben, hogy kérdéseket tegyél fel, aranybogár. Csak legyél ott. Minden érthető?
Haboztam, majd kinyögtem egy igen-t.
- Nagyszerű…akkor holnap. Aludj jól!
Bíííp. Bíííp.
Megsemmisülten vettem el a mobilt a fülemtől. Egy pontra bámultam és próbáltam felfogni a dolgot.
Lucas Cain elrabolta a barátom. Minden miattam van!
Fojtogatott a szorongás. Éreztem, hogy nem sokáig bírom.
megtörtem. A másodperc tört részei alatt omlottam össze. Elsírtam magam és ordítva vettem fel az asztalról a rémálmot előidéző csokrot. Hisztérikus módon kezdtem vele ütni a drága fotel hátát, addig míg csupasz szárak halmaza nem maradt.  Széthullott szirmok halma pedig ott feküdt a lábam előtt, akárcsak a darabokra hullott álmaim apró kis részei.
Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire nem találom majd a helyem Hamburgban. Hogy a Kegyetlen Játékok ellenem fognak irányulni és én leszek az áldozat. Én-soha-nem-vagyok-áldozat!

I never play the victim, I'd rathet be a stalker.

Miért történik ez velem? Én nem szoktam veszíteni és engem soha nem ér vereség. Mi az ez új szituáció?
Dühösen és szomorúan töröltem le az arcomról a könnyeket és a földre dobtam a megviselt csokrot a szirmok ágyába. A hálóba indultam és az ágy széléra huppantam, hogy picit átgondoljam a dolgot.
Mart a tehetetlenség. Majd szétégette a belsőm. Tanácstalan voltam és kétségbeesett.
Mi a helyes?
Ez komoly dolog. Az emberrablás rettenetes bűn. Ha valaki váltságdíjat kér a fogvatartottért, akár életfogytiglanra is ítélhetik. Az államokban legalábbis mindenképp.
Viszont azzal is tisztában voltam, hogy felsőbb körökben a törvény szava egy kis ügyeskedéssel, okoskodással és ésszel elnémítható. Meg azt is nagyon jól tudjuk, hogy pénz beszél, kutya ugat. Minden kivitelezhető. Olyan dolgok is, amit egy átlag ember el sem tud képzelni. Csak kell egy kapcsolat, kell egy indíték, kell egy telefonszám. Már viszonzatlan szívességre sincs mindig szükség. Egyes emberek neve feloldja a régi illemet és eltörli az ols school-t.
Tehetetlenség. Tehetetlenség.
Sajnos tanácstalan voltam. Túl kevés információ volt a kezem ahhoz, hogy cselekedni tudjak. Nem mertem megkockáztatni a telefonálást, pedig tudtam, hogy apu azonnal elintézte volna. Fél pillanat és az egész Interpol rajta van az ügyön. De mi van, ha Lucas Cain keze olyan hosszú, hogy képes kijátszani bármit és bárkit. Egyedül az én hibám, ha Sebastiannal történik valami.
Fel-alá járkáltam a luxuslakásomban és átkoztam magam az egész költözés miatt. Hiába próbáltam egyetlen egy észérvet sem tudtam felhozni, hogy konkrétan miért és hagytam el L.A-t. Felszínes kapcsolatok, unásig bejárt clubok, képmutató rendezvények a nyugati parti sznob elittel…egy olyan életet hagytam hátra, ami másnak álom. Én pedig belevágtam az ismeretlenbe csak azért, mert rám tőrt az unalom és nem találtam magamnak elég kihívást. Normális ez?
Ha maradok a helyemen, ott ahova tartozom, akkor nem történik mindez. Nem értettem…
A táskámhoz mentem és kitúrtam belőle a Marlboro Goldomat. A nyaralás alatt valahogy nem kívánta a cigit és érkezésem óta sem nyújtottam rá egyszer sem. Most viszont majdnem kitéptem az erkély ajtaját. Azonnal rá kellett gyújtanom. Idegesen dobtam arrébb a Zippo gyújtót és megtámaszkodtam a szegélymárványon. Hamburg zaja sértette a fülemet. Dühös voltam a városra és úgy éreztem játszik velem. Azt súgta gonoszul a fülembe: Nem a Tiéd a világ Stephanie SchonWarbach. Hamburgot nem győzheted le.

Úgy éreztem, hogy a város viccet űz belőlem és gúnyolódik a szerencsétlenkedésemen.
Hol lehet Bastien?
Visszamentem a szobába és a kezembe vettem a telefonomat. Úgy éreztem összeroppanok, muszáj telefonálnom. Azzal tisztában voltam, hogy nem biztonságos azonnal segítséget hívnom, viszont jó lett volna valakinek hallani a hangját. Kikerestem a bátyám, Damien számát és jó fél percig bámultam rá. Furcsa, de valaki más is az eszembe jutott, akinek a hangjára jobban vágytam…

Tom az erkélyen állt és éppen csontig szívta a 6. cigijét, amit kint léte alatt pusztított. Máskor már rég csikknek nyilvánított volna ekkora mennyiséget és laza mozdulattal pöckölte volna át a szomszéd faszagyerekhez, de most mással volt elfoglalva. Az iPhoneját már negyed órája a kezében melengette. Bizonytalanul oldalra húzta a kioldót, majd hagyta visszazáródni. Nem tudta eldönteni, hogy megmerje-e a kockáztatni a hívást vagy ne.
A lány zűrös, ez biztos. Ennek ellenére valami szívesen beszélt volna vele pár szót. Nem akart ő komoly témákba belevágni, elég lett volna hallani a hangját és kész. Talán kicsit megnyugodott volna és nem érezte volna magát ekkora szarfaszúnak.
- Te még mindig itt vagy?- szólította meg valaki hátulról.
Tom összerezzent, majd szembefordult az ajtóban álló ásítozó testvérével.
- Jótállsz magadért? Hajnali 2 van.
- Még nem bírtam átállni.- hárított Tom és igazított egyet a boxerén.- Te mi a szart csinálsz?
Megéheztem, felkeltem és gondoltam átjövök megkérdezni, hogy mi van? Láttam, hogy megy nálad a tv.
- Csak kijöttem elszívni egy cigit.
- Ahham.- bólintott Bill.- Én mentem kajálni, nem jössz?
- Nem. Lefektem.- mondta és színlelt egy ásítást. Megvárta, míg öccse elmegy majd újra a telefonra pillantott.
Lehet, hogy mégsem olyan jó ötlet felhívni? Hagyni kellene a csajt a faszba? Hiányzok ez neki? Gúnyosan felnevetett és inkább a szoba felé vette az irányt. Jó éjszakát Hamburg!

50. rész

Semmit nem aludtam az este folyamán. A lakásban járkáltam fel alá és szüntelenül a telefonom után nyúltam. Sokszor egy hajszálon múlt, hogy ne hívjak fel valakit, de mindig erőt vette magamon és hagytam a dolgot. Lassan teltek a percek, mintha súlyt akasztottak volna a mutatókra. Az idegeim pattanásig feszültek. Annyira szürreálisnak tűnt az elmúlt 6 óra, mintha nem is velem történt volna. Átöltöztem és a konyhában vártam a 9 órát.
8:39
Próbáltam enni pár falatot, de egyszerűen képtelen voltam a számba venni a pirítóst. Csak ültem a tányér előtt és hagytam, hogy kihűljön. Ideje volt indulni. Nem hívtam taxit. Alig pár utcára volt tőlem a kijelölt hely. Nehéz szívvel, üres gyomorral és csillapíthatatlan bizonytalansággal léptem ki az utcára. A mellettem elsiető emberekre ügyet sem vetettem. Semmi nem érdekelt csupán az, hogy minél hamarabb a Városházához érjek. Útközben egy lány megszólított, de még vissza se tudtam mosolyogni rá. Nem én irányítottam a testem. A lábaim tudták a dolgokat, maguktól vittek.

A Rathaus előtti tér tele volt emberekkel. Azonnal Lucas Cain-t kezdtem keresni. Nem volt rá sok esély, hogy a tömegben elvegyülve fogom kiszúrni, de mégis kapkodtam a fejem jobbra-balra. Megálltam a tér közepén és vártam. Vártam az ismeretlenre.
Egy fekete limuzin lassított le, majd kiszállt belőle egy magas, hirtelen szőke fiú magasított nyakú garbóban, alatta világos ingben. Bukfencezett egyet a gyomrom.
Azonnal kiszúrt és elegáns, nyújtott léptekkel indult felém. Messziről sütött róla, hogy nagy, befolyásos és elit.
Maradj erős, Stephanie. Ne érezze, hogy nyeregbe vagy. Ne érezze, hogy félsz! Nem félsz. Nem félhetsz! Nincs okod félni!
Mikor a 10 méteres körzetembe ért hatalmas mosoly terült szét az arcán.
- Stephanie!- köszönt vidáman és hirtelen megölelt, mint egy közeli barátot.
Nem tudtam uralkodni magamon, öklendezni kezdtem és igyekeztem eltolni magamtól. Ő csupán mégjobban szorított. Bepánikoltam és fuldokolni kezdtem.
- Engedj már el.- löktem rajta egy nagyot. Hátrált egy picit, de a gúnyos mosoly nem akart lefagyni az arcáról.
- Itt vagyok. Örülsz. Hol van Sebastien?
- Na. Nyugi, nyugi. Gyere, inkább szállj be a kocsiba. Alfred csak miattunk kockáztatja meg a közúti bűntetést.
- Nem szállok be sehova. Tudni akarom, hogy hol van a barátom.
- Elég rossz passzban vagy. Nehéz éjszakád lehetett. Talán rosszabb, mint nekem volt múltkor.
- Fogd be. Nem érdekel, milyen éjszakád volt. Hol van Stebastian?
- Berlinben.- Lucas a limo felé intett, majd visszafordult felém.- Bizony ám. A kis barátod Berlinben van.- vonta meg a vállát Lucas és próbált közembösséget színlelni. – Levezetett pár napra valami buliba.
- Mit csinált?- ráncoltam a szemöldököm értetlenül.
- Jól hallottad, kislány.
Összerezzentem. A telefinom csörgött. Azonnal a kezembe vettem.
Sebastian von Schmetz.
- Bastien?- vettem fel rögtön.- Hol vagy? Jól vagy?
- Veled mi van? Az előbb hívtál, de nem szóltál bele. 2 napja nem vagy elérhető.
- Bast, hol a francba vagy?
- Most érek haza, fél perc. Hagytam üzenetet a hangpostádon, hogy nem leszek itthon, amikor visszaérsz Hamburgba. Nem kaptad meg?
Összeállt a kép. Minden világossá volt. Lucas Cain blöffölt. Átvert, hazudott. Valahogy átirányította a hívásokat, de egy ujjal sem ért Sebastianhoz.
Lucas mocskos önelégült arcába bámultam. Minden rá volt írva és nagy valószínűséggel rám is. Az egész egy színjáték volt, amivel szerzett nekem egy rémes éjszakát.
- Hahó, Stephanie. Ott vagy?
- Bastien, én…- elakadt a szavam. Egyszerűen nem bírtam megszólalni. Sebastian jól van. Semmit nem tettek vele miattam.
Hányni tudtam volna Lucastól, de egyszerűen nem éreztem gyűlöleted. Amit éreztem az egyedül az undor volt és a megvetés. Lucas Cain egy szánalmas féreg, semmi több.
Megfordultam és futásnak eredtem.
- Héééé. Hova mész?- kiabált utánam, mikor kezdte felfogni a helyzetet.
- Fordulj fel!- kiabáltamm vissza vigyorogva.
Nem tudta hova tenni a dolgot. Nem tudta kezelni a helyzetet. Elszámolta magát, mivel nem erre számított. De nem érdekelt. Szartam rá és minden másra is. Csak futottam és futottam. Sebastian folyamatosan hívott, de nem vettem fel. Nem akartam vele telefonon beszélni, előben akartam látni.
Sebastian meglepődve fogadta, mikor lihegve ugrottam elé a lakásán. Csak a nyakába vetettem magam és szorítottam. Eszembe sem jutott, hogy előző este egész testemben remegtem a félelemtől.

"Legközelebb azok állnak hozzánk, akik a leginkább megértik, mit is jelent nekünk az élet, akikben a mi érzéseink kapnak új erőre, akik győzelemben és vereségben a kezünket fogják, akik megtörik magányunk csendjét."   Ez barátság.

Henry Alonzo Myers
A Lucas Cain incidens óta pontosan 2 nap telt el. Ez idő nagy részét igyekeztem Sebastiannal tölteni. Együtt vacsoráztunk, filmeztünk nála, elkísértem az szülei külvárosi kastélyába villásreggelizni, elmentem vele teniszezni.
Minden együtt töltött pillanatot élveztem és megnyugtatott a tudat, hogy Bastian mindig mellettem áll.
Hamburg sem tűnt már olyan ridegnek és kegyetlennek. Csupán egyetlen egy dolog bökte az oldalamat: Tom Kaulitz felszívódott. Nem hallottam róla semmi!
Sebastian és én épp a von Schmezt család tetőtéri luxuslakosztályának jacuzzijában ültünk. Ennél jobb programot senki nem tud kitalálni egy könnyű vasárnap délutánra.
- Szóval erre más nem emlékszel, te kis kamugép?- tettem két jégkockát a poharamba, majd öntöttem magamnak egy kis epres pezsgőt.
- Kajak nem!- nevetett.
- Az egész este tiszta, de véletlenül az a rusnya kövér lány kimaradt. Hihető a sztori.
Megcsörrent a telefonom.
- Na ez meg ki lehet?- nyúltam érte, majd grimaszolva néztem a kijelzőre.- David Jost. Igen?
- Szia Stephanie.
- Be tudnál jönni most az irodámba?
- Most? Minek?
- Hogy minek, azt majd elmondom itt.
- Nem igazán érek rá, David.- húztam a szám. Hajtott a kíváncsiság, de annyira azért nem, hogy itt hagyjak egy tökéletesen hideg pezsgőt és Sebastiant.
- Jó, akkor gyere, ha ráérsz, csak Tom most jön be és gondoltam letudjak mind a kettőtöket egyszerre, de akkor mindegy. – sóhajtott. Tom bemegy az irodába? Remek lehetőség a találkozásra. Ki kellett derítenem, hogy mi ez az egész és miért tett hidegre, mióta hazaértünk. – Rendben, akkor berohanok inkább most, mert később még úgyse lenne jó.- álltam fel. Sebastian értetlenül nézett rám, de egy könnyed legyintéssel elintéztem.
- Várlak. Szia.
- Na mi van?
- David látni akar. Bent van Tom is.
- Ahj, Stephanie, hagyd a francba azt a majmot.
- Nem tehetem. Amit elkezdtem, azt eddig mindig be is fejeztem eddig. Nem hagyhatom ezt az egészet annyiban.- magyaráztam neki, közben töltettem a Maldív sugaraktól barna bőröm a hófehér törölközőkkel. - Meg amúgy is, David egyelőre sakkban tart. Ameddig nem tervelek ki valami remek védőháló-taktikát, addig ugranom kell neki. Idd meg a pezsgőm. Szerencse, hogy nem kortyoltam bele, így haza tudok vezetni. Na majd hívlak.- nyomtam egy puszit a vizes arcára.
- Csak okosan, kislány.- vette a kezébe a telefonját és már hívott is valakit. Gondolom valami extrás Playmate társaságot magának. A milliomos csemeték nem szeretnek egyedül lenni és a legnagyobb ellenségük az Unalom.
Sietve vezettem haza, hogy valami emberi ábrázatot tudjak magamnak varázsolni. A vizes hajam a törölközőből készített turbán alá rejtettem, így úgy néztem ki, mint egy komplett idióta, de nem igazán érdekelt. Már esetben csak megtöröltem volna a hajam, felöltöztem volna és szépen beriszáltam volna Davidhez, abban a tudatban, hogy még 0 sminkkel, 2 óráig áztatott bőrrel is bombanő vagyok. Tom jelenléte viszont változtatott a tényálláson, méghozzá elég rendesen.
Felszaladtam a lakásba és azonnal szárítani kezdtem az enyhén nedves hajam, ami úgy 3 perc alatt csontszáraz, dús gyönyörűen hullámos lobonccá változott. Tudtam, hogy esélyem sincs aprólékosan kimunkált sminkre, még az alapozó felvivésével sem akartam vesztegetni az időt. Gyorsan vittem fel egy kis MAC szempillaspirált, meg Estee Lauder bronzosítót az arcomra. Ezzel el is volt minden tudva.
Sz öltözékemet is a visszafogottság jellemezte, azért kitettem magamért.
Levettem a polcról egy Bamboo Colada magassarkút, és ahhoz választottam barackrózsaszín fordros felsőt. Beledobáltam pár dolgot a legújabb Gucciba.
Kéész!

Idegesen szálltam be az autóba. A féltem a találkozástól, de kíváncsi is voltam rá, hogyan reagálja le Tom a szituációt. Hiszen mi a szigeten nagyon összemelegedtünk. Itt Hamburgban viszont minden megváltozott. Furcsa, mivel Maldív eseményeit én sem vettem komolyan. Nagyrészt a sziget hangulata és az összezártság hozta ki belőlem a kötődést, ami eszem ágában nem volt Hamburgban ilyen olyan állapotban folytatni. Viszont ez a hirtelen változás, ez az erős 180° még nekem is érthetetlennek tűnt.

51. rész

Megérkeztem az iroda épületéhez. A liftben állva még mindig a gyomrom idegeivel hadakoztam.
Nyugalom, Stephanie. Semmi okod nincs rá, hogy idegeskedj. Ez csak egy kis semmiség. Tom Kaulitz nem az a típusú férfi, akitől tartanod kellene. Egyáltalán miért érdekel ennyire a véleménye? Szarni bele.
A lift csipogott kettőt, majd megállt. Az ismerős folyosó az üvegfalas konferenciatermekkel szegélyezve. Halványan elmosolyodtam, mikor eszembe jutott, mikor David 2 góliátja cipelt ide akaratom ellenére. Talán még akkor se voltam ennyire ideges. Na az már a para.
- Davidhez jöttem.- hajoltam a szőke titkárnőhöz.
- Te jóságos atya úr istenem!- tátotta el a száját és le sem vette a szemét a táskámról.- Ez az új Gucci?
- Igen. -mosolyogtam és közelebb nyújtottam, hogy jobban szemügyre vehesse. Csodálkoztam, hogy a lány szilikon cicijei nem robbantak fel ott helyben attól a levegőmennyiségtől, amit ő izgalmában magába szippantott.
- Ez gyönyörű! Az életemet oda tudnám adni ezért a táskáért. Mesés.
- Nekem Davidhez kellene mennem.- mondtam zavartan. Tényleg nem akartam, hogy egy felspanolt kis plasztik bébi feltartson.
- Persze. Persze.- bólogatott.
Megindultam a barna ajtó felé, ami egy gyenge lökéstől is lágyan kinyílt előttem.
David az időasztala mögött ült, a nyakkendője ki volt lazítva és a zakóját is levette. Bizonyára valami fontos tárgyalás, vagy meeting után lehetett. Telefonon beszélgetett valakivel nagy vidáman, majd mikor észlelte a jelenlétem azonnal felpattant.
- Igen-igen… Majd visszahívlak. Stepnahie!- köszöntött boldogan. Értetlenül figyeltem, ahogy széttárja a karjait és óriási mosoly terül szét az arcán.
- Jam, én vagyok- húztam a szám, majd a fekete fotelek felé indultam. Megtorpantam. A lelkes üdvözlet annyira lekötött, hogy el is feledkeztem Tomot keresni a tekintetemmel. Most megtaláltam. Ott ült és távolságtartó tekintettel nézett rám.
- Uhf. Hali.- nyögtem esetlenül, közben próbáltam lecsillapítani kalapáló szívem.
- Hello.- vetette oda szárazan majd elfordította a fejét.- Kezdhetjük David? Mi az a nagy hír.
- Kértek valamit inni? Ásványvíz? Tonik? Esetleg egy Jack Daniel’s?
- Kezdhetnénk inkább?- szólt Tom, mikor én már nyitottam a szám, hogy egy vizet elfogadnék.
A hangjában valami megmagyarázhatatlan indulatot és szorongást véltem felfedezni. Tom rettentően feszült volt, ezt titkolni sem tudta. A dolog kihatással volt rám is, teljesen elbátortalanított. Az idegesség, amivel beléptem az irodába elpárolgott és csak a dacos kíváncsiság és a bizonytalanság maradt. Mi a fene történik Tom Kaulitz-cal?
A fél karomat oda tudtam volna érte adni, hogy olvasni tudjak a gondolataiban. Lopva néztem az arcára. Flegma fintort vágott és közben unottan a telefonját kezdte buzerálni, valószínűleg sms-ezett valakivel.
- Tehát…-állt fel David mit sem törődve Tom érdektelenségével. Ezzel azt sugározta, hogy vagy megszokta Tom ilyen viselkedését vagy, hogy az elkövetkezendő mondandó inkább nekem szól mintsem Tomnak.- Megkeresett a Reebook egy remek ajánlattal. Tommal dolgoztak már együtt egy kampányban, de most egy újdonsággal rukkoltak elé. Azt szeretnék, hogy ketten együtt álljatok a kamera elé! Közösen akarnak veletek egy fotózást!- mondta David lelkesen kivirult arccal.
Tommal egyszerre kaptuk fel a fejünket.
- Én meg a Reebook? Neeem.-nevettem el magam kínomban. Tekintve, hogy sportmárka még soha nem fotózott és az idei német divathét Gucci és Dior Show-ját is én nyitottam elég szürreális ötletnek tűnt, hogy majd lezavarok szépen egy Reebook kampányt. Az olyan dolog lett volna számomra mint Lil Wayne segge alá dugni egy Choppert a Bugatti Veyon után. Aztán hirtelen jött tiltakozásom elnyomta az eszem. Hohóó! Hiszen ebből még jól is kijöhetek. – Katalógus fotózás lesz vagy plakát?- tettem fel gyorsan egy hárító kérdést.
- Plakát…és katalógus.- nevette el magát David jóízűen. – Rohadt jó reklám! Plakátokon is lesznek a képek még az újságokban is.
- Ez Bill asztala, David. Ő a díszpinty. Nem lehet, hogy…- nyűglődött Tom mögöttem.
- Tom. Nem Bill jár Stephanie-val, hanem…
- Én sem.- vágott közbe vállvonogatva fiú, de még mindig nem volt hajlandó elszakadni a telefonjától. Határozottan ezt hirdette a viselkedésével: „Rohadtul nem vagyok kíváncsi rátok. Csak azért vagyok itt, mert muszáj, szóval érjétek be a testi jelenlétemmel köcsögök.”
- Mikor lesz a fotózás?- kérdeztem egy lágy mosoly kíséretében, hogy jelezzem Davidnek a beleegyezésem.
- Holnapután.
- Holnapután? -pattantak ki a szemeim, majd a hasamra néztem. Egy fotózásra kell a felkészülés. Pláne, hogy egy sportmárkáról beszélünk. Szerencsére pillanatok alatt megnyugtattam magam. – Remek. Semmi programom.
- Rendben, akkor.. -  nyúlt az asztalhoz és 1-1 összetűzött papírt nyomott az orrunk alá.- ezeket szépen írjátok alá. Az banda ügyvédje már átnézte, Tom. Ha esetleg – fordult felém-  te is meg szeretnéd nézni az ügyvédekkel, akkor elviheted ezt a példányt, csak holnap reggel küldd be.
- Nem szeretném.- vettem el egy tollat a dohányzóasztalról és aláfirkantottam. Ezzel fejeztem ki bizalmamat a banda és a fejesek iránt. Határozottan jó pont volt ez a cselekedett Davidnél, ez rögtön lejött.
- A szerződés csak erre az egy kampányra szól, csak ebben a szezonban használhatják fel a képeket és a szerző jogok felett is majd ők rendelkeznek. A gázsi meg…- terült szét óriási vigyor David arcán.- khm..khm..Nem szoktam nagyzolni, ezt te is tudod Tom, de …Valami mesébe illő. Stephanie, csodás vagy!- bukott ki Davidből az elismerés. Tisztában voltam vele, hogy kizárólag miattam ígértek ennyit a munkáért és azzal is, hogy David is tudja, viszont az, hogy ennyire ajnározott Tom szemét is felnyitotta. Nem volt ő hülyegyerek.
Pont Tom felé fordultam, hogy mondjak neki valami biztatót a dologgal kapcsolatban, pl: „ Jó móka lesz!” vagy „Klassz lesz!”, mikor Tom felállt és nyújtózkodott egyet.
- Végeztünk David? Mehetek?
- Igen, persze. Majd hívlak.
Tom rám sem bagózott. Feltűnően levegőnek nézett. Egyetlen pillantást sem vetett rám, amióta ott voltam. Kikerülte a dohányzó asztalt és odavetett még egy Csá-t, amit feltűnően Davidnek szánt és nem nekem.
Megsemmisültem. Nem szoktak levegőnek nézni. Én minden vagyok csak láthatatlan nem.
- Mehetek én is?- kaptam észhez hirtelen.
David furcsán grimaszolt. Határozottan nem értett semmit.
- Persze, de azért ne kapcsold ki a telefonod most.
- Jó.- indultam az ajtó felé. Nem is volt időm gondolkodni, Tom már így is jó 30-40 másodperccel hamarabb távozott, mint én. Egyet tudtam, hogy beszélnem kell vele. Hogyan kezdem? Mit mondok? Fogalmam sem volt egy dologban viszont biztos voltam: Ha a liftig nem érem el, akkor…Vesztettem.
Szinte felrántottam ajtót. Tom a folyosó végén állt és a liftre várt.
Futásnak indultam. A lift megérkezett és kinyílt.
Megrémültem, mikor Tom beszállt és szembefordult velem. Még mindig nem engem nézett, hanem a telefonját.
- Tom!- kiabáltam utána a folyosó közepéről. Ő felpillantott. Először nézett rám Hamburgba érkezésünk óta. A szemében furcsa fény csillant meg. Talán meglepődöttség, talán értetlenség, talán…valami más.
Nem volt ideje reagálni, mert a lift ajtaja becsukódott és megindult le.
- Basszus.- fogtam a fejem. Tudtam, hogy elszúrtam. Ez volt a legmegfelelőbb alkalom, hogy megpróbáljam kiismerni a srácot. Hogy megpróbáljam megérteni a viselkedését. Elszalasztottam. Nem voltam elég gyors. Az életben mindig azonnal kell cselekedni. Ha az egyik pillanatban esélyünk van valamire, az nem vonja maga után, hogy a másikban is lesz. Mindig minden percben résen kell lennünk, mert a múló pillanatokat soha nem hozhatjuk vissza. Ettől izgalmas az élet. Én akkor lecsúsztam a pillanatról. Viszont volt egy szerencsém: volt még egy biztos lehetőségem. A két nap múlva esedékes fotózást együtt kell megcsinálnunk és biztos lesz olyan alkalom, ahol kettesben leszünk… Csak Ő és Én.

Amint hazaértem azonnal a gép elé dobtam magam. Szeretek a munkámnak is 100%-ot nyújtani. Ha valamilyen megrendelő engem választ ki, majd bíz meg valamivel, akkor nem okozhatok neki csalódást. Tisztában voltam vele, hogy a fotózáson meg fogom kapni a pontos instrukciókat, mégis rá googleztam Reebokra, hogy ismerjek egy irányvonalat. Találtam pár reklámképet. Hmm, nem nagy szám. A modelleken látszott, hogy tipikus sportmodellek. Lenéztem a lapos, szálkás hasamra és váll vonva letudtam, hogy bár én nem vagyok sportmodell és közel sem vagyok izmos, van olyan kimunkált testem. Rendben, hogy én azért vékonyabb vagyok nálunk, de simán megcsinálható a dolog.
Szóval fotózás van…Szóval Tommal van. Erősen ráncoltam a szemöldököm és próbáltam száműzni a gyomromból azt a furcsa kellemetlen érzést, ami az óta lapul bennem, mióta becsukódott előttem a liftajtó. Borzalmas érzés, kicsit vereség ízű.
Grimaszoltam egyet és felkeltem a géptől. Lehet, hogy jobb lenne felhívnom Sebastian-t?
Ki tudja hány lánnyal bulizik már a lakosztályban. Érezze csak jól magát. Én pedig majd szépen feltalálom magam. Az órára néztem. 17:48
Ehem…Szóval vasárnap késő délután van vagy vasárnap kora este. Attól függ honnan nézzük. Nem légyen, hiszen nem változtat a tényen, hogy nekem semmi de semmi programom nincs. Ez is egy újságság volt itt Hamburgban. Én csupán úgy hívtam: szabadidő.
Furcsa...
Ez nem az átlagos halandó emberek szabadideje volt, szó sincs róla, inkább ilyen „kurvára nem tudok mit kezdeni magammal” idő, ami elég ritkán fordul elő. Sajnos ez nem valami jó dolog, mivel ilyenkor az ember hirtelen rettentően magányosnak és a világ számára feleslegesnek kezdi érezni magát, ezért érdemes kerülni. Az én esetemben ez végzetes is lehetett volna. Cselekednem kellett, méghozzá azonnal!
Eszembe jutott, hogy Penelope el akart egyszer csalni egy helyre, Empire Riverside Hotel tetőterében van egy bár. Azt mondta, hogy  ő ott szopogatja legszívesebben a Martinit, mivel a bár üvegfala a gyönyörű hamburgi kikötőre néz. Elképzelve csodás panoráma lehetett és régóta gondolkoztam rajta, hogy egyszer elmegyek valakivel. Viszont most rájöttem, hogy nincs szükségem semmilyen valakire. Egyedül is tudom élvezni a panorámát.
Ezért bementem a gardróbba és rögtön kiszúrtam azt a ruhát, amivel elérhettem a „Ki ez a lány?” első reakciót.
A királykék merevített fodros Ted Barker ruhát levettem a fogasról és kifelé menet még a hónom alá kaptam egy pár Guiseppe Zanotti Design fekete cipőt. Alig 10 perc alatt varázsoltam magamnak fekete macskaszemeket. Kifelé menet még fújtam a fülem mögé és a kulcscsontomra egy leheletnyi Prada parfümöt.
Elképzelésem volt, mi fog kisülni az estéből, de éreztem, hogy Hamburg –ahogy eddig mindig- tartogat szémomra meglepetéseket.

52. rész

Taxit hívtam, mivel szánt szándékom volt elszopogatni 1-2 koktélt. Rég megtanultam, hogy 9 után jobb taxival közlekedni, mivel bármi megeshet és nem kellemes dolog másnap a parkolót keresni ahová a kocsi lett letéve. A taxis pár perc alatt a Davidstraße-ra szállított, jó szórakozást kívánt, eresztettem felé egy kedves mosolyt, majd becsaptam az autó ajtaját. Előcsarnok, útbeigazítás, üveglift és már fent is voltam a tetőtérben.

A szóbeszéd igaznak bizonyult, a bárból fantasztikus kilátás nyílt Hamburg fényeire. Az embernek a lélegzete is elállt. Nagy mosollyal a pult felé indultam, ahol már ki is néztem egy szimpatikus széket. Közben lopva az embereket mértem végig, hátha kiszúrok egy szimpatikus fiatalt. A korosztály úgy 20-35 éves kor között mozgott, de többségben voltak a 30 év felettiek.
Felültem a székre és kecsesen kitartottam a Davidoff-omat várva, hogy valaki tüzet adjon.
A mellettem lévő széken nekem háttal ülő öltönyös srác hirtelen a bár felé fordult, hogy rendeljen egy italt, amikor pedig meglátta a lógó cigit előkapta az ezüst szivargyújtóját, amin egy kidolgozott sas díszelgett és egy laza rántással lecsapta a tetejét. Oldalra döntöttem a fejem és piros tűzbe tartottam a cigim végét. A szőke srác akkor fordult felém.
Nagy lélegzet, tág pupilla. – Sikerült Lucas Cain mellé ülnöm. Nehéz lett volna eldönteni, hogy ki lepődött meg jobban. A szemeink hatalmasra tágultak és úgy vizslattuk a másikat.
Én voltam az, aki hamarabb össze tudta kapni magát. Visszafordítottam a fejem és egy nagy vigyor kísértetében belefújtam a füstöt Cain mocskos pofájába. Ő köhögésbe kezdett.
Istenem, add, hogy megfulladjon, Ámen!
- Te meg..mi…a..Francot?- köhögte.
Azonnal megvilágosodtam! Lépéselőny. Lucas jobban össze volt zavarodva, mint én. Nagy valószínűséggel azt gyanította, hogy követtem őt és szánt szándékkal foglaltam el a mellette lévő helyet és semmi spontaneitás nem volt a kifújt füstben, illetve az azt megelőző tűz-kérésben. Köszönöm drága Véletlen ezt a lépéselőnyt!
- Hali Lucas. Szép az esténk, igaz?
- Mi a francot keresel itt? – tette fel ismét a kérdést. A szemei a füsttől vörösek voltak és bekönnyeztek, amitől még szánalmasabban festett.
Csak kedvesen mosolyogtam és készültem válaszolni, mikor odajött a pincér.
- Jó estét kisasszony. Hozhatok egy italt?
- Egy martini-t kérnék.
- Rázva vagy keverve?
- Rázva.
- Hogy találtál meg? Mit akarsz?
Nevetve hátrahajtottam a fejem. Rém szórakoztató volt a helyzet. Lucas-t fenemód idegesítette a nagy jókedvem. Mérgesen megfogta a csuklóm és közelebb húzott magához. Ekkor láttam meg a mögötte ülő srácot, aki eddig valószínűleg a társasága volt. A tekintetünk összetalálkozott. Gyönyörű fiú volt.
- Hé. Be sem mutatsz.- löktem arrébb Lucast, hogy ne legyen már annyira benne a képben. A fiú arcára még nagyobb mosoly ült ki.
- Micsoda?- értetlenkedett és hátrapillantott barátjára, aki önállósította magát.
- Chad vagyok.
- Stephanie.- nyújtottam a kezem, amire egy finom kis csókot lehelt.
- Chad bazd meg- szólt a barátjára.- Leállnátok? Amúgy is mióta vagy te ekkora Don Juan?
- Amióta egy ilyen szépség ül a balodon, baszlak szájba.
- Ő Tom Kaulitz nője. Nem pálya. Meg amúgy se.
Nem engedhettem, hogy Lucas kivonjon a beszélgetésből.
- Haha. Pont jó beszél, Cain… Tudtommal te meg Trixi pasija vagy, mégis meg akartál dugni a Sofitel-ben.- hajoltam be közéjük. Mosolyogtam egyet majd Lucas dühtől vörös fejére pillantottam.
- Oh, nem is te lennél, haver.- nevetett Chad és beleivott a koktéljába.
- Stephanie, nem köpött még a maci? Menj már lefeküdni. Nem látok, hogy a fölös +1 vagy?
- Aki a fölös +1, az te vagy Lucas.- kacsintottam a barátjára.
A hangulat finoman szólva feszélyezett volt és Lucas részéről végtelenül kellemetlen. Én pedig ezt felettébb élveztem.

Tom Kaulitz a szobájában feküdt és éppen barátjára várt. Nem volt valami jó passzban az utóbbi időben és szánt szándéka volt ezen változtatni. Megbeszélték, hogy kiugranak egy italra, de lehetőleg akkorára, hogy az ember négykézláb másszanak majd be az ágyaikba.
Tom utált várni. Nem kimondottan volt az a türelmes típus, pláne akkor nem, ha már porzott a veséje. Kínjában lement a konyhába és kibontott egy szelet mogyorós csokit.
Ismerős motor hangot hallott a felhajtón, majd megpillantotta a két autó fényét. Elől egy Lamborghini-t mögötte meg egy szerényen kullogó taxit.
- Végre…- dünnyögte és már indult is lekezelni a haverjával.
- Csáá feka!- köszönt és bevágta maga után az ajtót. Lekezeltek, taxiba szálltak és belevágták magukat az éjszakába, hogy együtt rázzák fel Hamburgot.
A hátsó ülésen Florian előkapta az ezüst vodkás flaskáját, meghúzta és átnyújtotta Tomnak. O-oh. A srácok elemükben voltak és nem féltek ezt kihasználni.

- 20 perc alatt se tudtad megcsinálni.- mértem végig a bourbontól elázott Lucas-t, akinek az önismeretét már egy jó ideje bombáztam. Mind a 3-an rendesen felöntöttünk a garatra és nem kíméltük egymást a lekezelő, cinikus valamint ellenszenves megnyilvánulásoktól. Viszont mi volt az oka, hogy elviseltük egymás társaságát? A válasz egyszerű: alkohol befolyása alatt álltunk és remekül elszórakoztatott minket ez az állapot.
- De most meg fogom.- mondta Lucas koncentrálva és negyedszeri próbálkozásra sem sikerült neki a tálból kivett jegyet az asztalon üresen hagyott pohárba dobnia.
- Be vagy már baszva, ember. Esélyed nincs.
- Kussolsz, Chad. – szólt baraátjára majd rám meresztette a szemeit. -Te szórakozol velem! Hülyét csinálsz belőlem, igaz?
Csak sokat sejtetően felnevettem és beletúrtam hajába, hogy ne álljon már olyan túl tökéletesen. Az egész lénye olyan szánalmasnak festett.
- Csinálsz te hülyét nélkülem is magadból, te retek. Felesleges vagyok én ide.
- Na jó, menjünk át a Rossiba.- állt fel és a karomnál fogva felhúzott engem is.
Én kitéptem a karom a szorításából és igazítottam egyet a ruhámon.
- Indulhatunk, hívd a sorfőröd.- mondtam és tulajdonképpen magam sem értettem, mi vezényelt rá, hogy bárhol is megjelenjek Lucas Cain társaságában.

Florian és Tom egy lebujban kezdték, ahol sikerült a kellő mennyiséget elfogyasztaniuk ahhoz, hogy fogalmuk se legyen róla, mi a következő állomás. A soron következő hely VIP részén is tiszteletüket tették, lebratyiztak pár ismerőssel, valamint pár ismeretlennel, fűztek pár csajt, majd indultak tovább.
Tom keze remegett és nem tudta levakarni a képéről a bárgyú vigyort. Rázta a hideg, de közben melege is volt. Kénytelen volt beismerni magának, hogy a kitűzött célt sikerült túlteljesítenie. Vadul pásztázta a tömeget, egyúttal a bár szélébe kapaszkodott, hogy könnyebben tudjon állni a lábán. Ráfért már egy ilyen este. Főleg, hogy mostanában nem voltak eléggé a helyén a gondolatai. De mostantól minden más lesz. A régi Tom visszatér és ezen már senki nem tud változtatni.
Hirtelen megremegtek a lábai. Egy ismerős női parfüm csapta meg az orrát. Az illatfelhő közvetlenül mellette haladt el. Azonnal az illat irányába fordította a fejét, ahol észrevette az ismerős lány alakját kirajzolódni a tömegben. A ruha csodálatosan állt rajta, a szabad vállai vonzották a szemeket. A fiú teljesen lefagyott. Talán már el is felejtette, hogy ilyen hatásokat vált ki belőle a lány. A haja fényesebbnek tűnt, mint az utolsó találkozásukkor, a bőre selymesebbnek és a kisugárzása szinte elfakított mindent.
Meg akarta érinteni, meg kellett, hogy érintse. Összeszedte magát és elengedte a bár szélét, hogy a lány után indulhasson. Átvágta magát a tömegen és férfias kezével elkapta a lány finom csuklóját.

Lucas limuzinjának hátulján az ittasak háborúja tovább folytatódott. Chad ült közöttünk, mi pedig tovább zúdítottuk a másikra a kedvesebbnél kedvesebb megjegyzéseket. A Rossiban durván telt ház uralkodott. Lucas dünnyögött egyet és máris a pulthoz indult, hogy felszabadítson számunkra egy asztalt. Én a mosdóba indultam. Kiborítóan sokan voltak, terveim szerint a pult mellett akartam átvágni. Nagy léptekkel vonultam, mikor valaki elkapta a csuklóm és maga felé fordított.
Grimaszolva fordultam meg. Panimával találtam magam szemben…