37. rész

Reggel teljesen kialudva ébredten. Reggel 11-kor. Nagyot nyújtózkodtam és lerúgtam magamról a takarót. Semmi programom nem volt. Éljen az édes élet!
Rendeltem magamnak ebédet és a gép elé ültem, hogy lecsekkoljam a mail-jeimet és feltöltöttem pár képet a myspace-re, csak úgy.
Teljesen buli hangulatom volt egész délután. Alig vártam, hogy Bastian felhívjon azzal, hogy indulhatok. Nem akartam, hogy túlbuzgónak tartson, azért inkább nem hívtam.
Úgy 3 körül elmentem masszíroztatni, otthon pedig vettem egy forró fürdőt. Hatalmas vigyorral az arcomon feküdtem a habok között. Nem is érdekelt a vendéglista. Leszartam, hogy a Kaulitz-ék ott lesznek-e vagy Andreas. Tisztában voltam vele, hogy Bastian jó kapcsolatot ápol az ikrekkel, azt viszont nem igazán tudtam követni, hogy az érkezésem óta mennyire változott ez a dolog.
Testápolótól fénylő testtel indultam ruhát választani. Fogalmam sem volt, mennyre veszik komolyan a Hamburgi Elit Körökben a Dresscode-ot. Kicsit feszélyezett a túlöltözöttség veszélye, de hamar elnyomtam a kellemetlen érzést. Végül is, én feltűnést keltek egy tüllben és egy farmerben egyaránt. Meg nem is nagyon érdekelt mások véleménye.
Megakadt a szemem egy gyönyörű félvállas, redőzött piros ruhán a vállán óriási masnival.
A lélegzetem is elállt egy pillanatra.
- Azta.- nyögtem halkan és lassan kiakasztottam a ruhát. A ruha vagy nagyon régi lehetett vagy ajándékba küldték, mert egyáltalán nem emlékeztem rá.
Óvatosan kicsomagoltam a védőfóliából és továbbra is megbabonázva bámultam. Egyszerűen tökéletes volt! Nem volt ribancosan rövid, de a túl öltözöttséget is kizárta.
Örömömben felnevettem és megpusziltam a masniját. Az este fergetegesen jó lesz ilyen ruhában!
Izgatottan vettem le a polcról egy fekete-piros Christian Louboutin szandált.
A hosszú fényes hajamat kivasaltam és magasra kötöttem. Ez annyira kiemelte az arcélemet és az arccsontomat, hogy még Obama is lemondott volna a kedvemért. Az alapból határozottságot sugárzó megjelenésemet ez még inkább tuningolta.
Elégedetten vetettem magamra egy utolsó pillantást és kikentem a szájam piros YSL
- Igen?
- Bastian vagyok. Hogy állsz?
- Ehm. Kész vagyok.
- Küldök érted egy kocsit, baby. Csók.
Vigyorogva letettem a telefont és izgatottan fújtam a nyakamra egy spriccentésnyi Chanel 5°-öt.

Egy hatalmas Rolls Royce Phantom állt meg az utcán. Gondolkodás nélkül bepattantam hátra, köszöntem és csendben ültem
A sofőr némán szállított a von Schmetz család belvárosi lakosztályába, ami Bastian privát bulijainak színhelyéül szolgált.
Az épület előtt a járdára egy vörös szőnyeg volt kigörgetve.
Mosolyogva néztem ki a lassító kocsi ablakán.
A két ajtónálló kihúzva köszöntöttek egy harmadik pedig kinyitotta előttem a Phantom ajtaját. Belebizsergett a gyomrom, ahogy kiegyenesedtem. Tetszett ez a meleg fogadtatás. A kocsi ott hagyott és egy másik – az enyémnél jóval nagyobb- vette át a helyét, amiből már nem egy jó 12-14 fős kis csipet csapat szállt ki. Jobbnak láttam tovább indulni. Abszolút nem éreztem magam feszélyezve, amiért egyedül érkeztem. Elég erősnek, határozottnak és talpraesettnek tartottam magam ahhoz, hogy ne kelljen mindig valakire támaszkodnom.
Beálltam az üvegfalú liftbe és vártam, hogy felérjünk a XIX. emeltre a méltán híres és sok botrány színhelyéül szolgáló lakosztályba.
Az óriási ajtó előtt többen álltak, ill a falnak dőlve beszélgettek. Az egyik srác lopva a lift felé pillantott, meglátott, majd a fejével felém bökött, jelezve a haverjának, hogy hoppácska. Egyéb figyelmet nem igazán kaptam. Vagy nem tűntem fel senkinek, mert annyira le volt foglalva, vagy egyszerűen megszokottan szép lány voltam.
Egy halvány mosollyal megspékelve haladtam el mellettük és hagytam, hogy egy vörös inges srác kinyissa előttem az ajtót.
Azta!
Ez volt az első, ami eszembe jutott. A lakosztály hatalmas volt, óriási belmagassággal. Rögtön egy óriási nyitott tér, tele szebbnél szebb, jobbnál jobban öltözött emberekkel.
A lányok mini elegáns koktélruhában. A férfiak pedig ingben és mellényben, egyesek öltönyben, mások farmerben és mintás ingben. Különböző stílusban. Egyben viszont hasonlítottak. Minden látszott, hogy jók.
Rögtön levettem egy teli gyöngyöző pezsgőspoharat a tálcáról, amivel mellettem szalonoztak el. Az ajkamhoz emeltem a behűtött italt és ittam egy finom kortyot. A szememmel közben a tömeget pásztáztam, hátha akad egy ismerős.
A szoba egyik részén alacsony, grafit kárpitozású kanapék voltak egymás mellett elhelyezve. Talán 3-4 pár is. Ez a rész gyönyörű márványpolccal volt elkerítve. A túloldalon egy hasonló beszélgetős rész és egy márvány bár. Akár Csodaországban…

A belső elrendezés után visszatértem az emberek mustrálására. Mindenki le volt kötve valakivel, vagy valamivel. Valahogy senki nem figyelt rám. Furcsa érzés volt ennyire idegennek lenni. Ez előtt, ha elmentem valahova, mindenhol volt legalább pár ember, akiket ismertem, még ha nem is álltam hozzájuk közel. Itt viszont…
Megindultam a tér közepe felé és ki is szúrtam magamnak egy remek kis helyet a bárnál. Megtehettem volna, hogy rácsörgök Bastianra, de nem szerettem volna megfullasztani szegényt. Hiszen lássuk be, ő a házigazda, nem sajátíthatom ki magamnak és nem lóghatok a nyakán.

A zene kellemesen adta a hangulatot és még a háttér zajként szolgáló emberek beszélgetése sem zavarta. A fények megbabonáztak, a drága parfümök keveredése pedig mámorítóan járták át az embert. Jó érzéssel töltött el, hogy Hamburgban is van egy ilyen „kör”. Egy olyan, ami megszab egy társadalmi határt és amilyennek tagja voltam LA-ben. Egy olyan, amiben jelenleg kívülálló vagyok.
Felültem a bárszékre és kivettem a telefonom, jobb híján az e-mailjeimet kezdtem ellenőrözni közben fel-fel pillantottam hátha látok valakit, vagy hátha történik valami érdekes dolog. Sajnos mindenki annyira le volt foglalva egymással, hogy rólam nem voltak hajlandók tudomást szerezni. Láthatatlan voltam.
Nem tudtam eldönteni, hogy ez valóban tetszik-e vagy csupán az újdonság, az eddig teljességgel lehetetlen és ismeretlen érzés mivolta miatt élveztem. Sírjak-e vagy nevessek?
Mielőtt megválaszolhattam volna a kérdést valaki felpattant a mellettem lévő bárszékre és elém tolt egy pohár pezsgőt.
- Helloka.
- Bill? Te itt?- pillantottam fel a Berrymből. A kelleténél kicsit kérdőbben és meglepettebben kérdeztem és még egy enyhe fintort is kiváltottam a fiúból.
- Igen, ez ennyire hihetetlen?
- Ne haragudj… Csak…Nem is tudom mi csak.- legyintettem és a pezsgőre vándorolt a tekintetem.- Nekem?
- Mert szerinted kinek? Látsz itt még valakit?- nézett körbe színészkedve. Egy kicsit jobban szemügyre vettem. Fél kilóval kevesebb fém volt rajta a szokásosnál és a szeme sem volt olyan sötét. Egész emberien festett, mégis feltűnően, mint mindig. Egy fekete zakót viselt, valami halálfejes fehér pólóval.
- Proszit?- emelte fel a saját poharát.
Én kicsit bizonytalanul vettem a kezembe az enyémet. Ez neki is feltűnt.
- Oh, nem kell beszarni, semmi nincs benne, de ha nem hiszed…- kezdett nézelődni a teremben, leugrott a bárszékről. A szememmel követtem. Keresett egy tálcával rohangáló pincért és lekapott egy másikat.- Tessék.- tette elém.
- Hiszem.- húztam el enyhén a szám.- Mire iszunk?
- Nem tudom. Mondjuk…tényleg nem tudom.
- Igyunk az együttesetekre. Prosit.- koccintottam a poharam az övéhez.
Ivás közben végig figyeltem.

• Mit akar?
• Miért állt le velem beszélgetni?
• Miért hozott nekem piát?
• Miért ilyen normális?

Stephanie! Elég! STOP!- szóltam magamra.- Kicsit lassíts, ne pörögjön az agyad mindig 1000-en. Hagyd inkább, hogy kibontakozzanak az események!
- Tudod ez a telefonálás…- kezdte halkan.- Nagyon megleptél.
- Nem vagyok szörnyetek.- hajoltam hozzá kicsit közelebb. Felnevetett, de nem kezdett heves ellenkezésbe.
- Szóval tényleg nem vártam tőled. Az eddigiek alapján nem volt rólad túl pozitív a véleményem.
- Nane! Azt ne habizd, hogy már az!
- Egy árva szóval sem mondtam, hogy az, Stephanie. Csak azért ez egy jó pont volt.
- Pedig a megbocsájtás nem feléd irányult. Inkább magam felé.
- Aham.- gondolhattam volna.
- Akkor miért vagy ilyen jófej velem?
- Nézz már körbe, aranyom. Mindenki téged néz. Tartanunk kell a látszatot!
Szinte kővé dermedtem.
Mi van? Mindenki engem néz?
Óvatosan emeltem a poharat a számhoz és diszkréten fordultam enyhén oldalra, hogy úgy tudtam szemügyre venni a vendégeket.
Valóban. Az 5-6 fős kis körben álló csoportok alig feltűnően pislantottak felém. Hogy én eddig ezt miért nem vettem észre?!
Bill észrevette a meglepettségem és rögtön ráharapott.
- Nehogy azt mondd, hogy olyan kis naiv vagy, hogy nem esett le. Figyelj… attól, hogy Armani-t vagy Gucci-t viselnek, nyaralójuk van Hamptonsban és a legjobb etikett tanárok verték beléjük a jó modort 4 éves koruk óta mind vérszomjasak és nincsenek tekintettel semmire. Az oroszlánbarlangjába kerültél.
- Nem mondtál újjat.- sziszegtem az arcába. Nehogy már pont Ő akarjon engem kioktatni egy olyan világról, ahol én vagyok a Királynő!- Nagyon jól tudom, hogy milyenek.
- Jó, rendben. Csak értetlen arcot vágtál…
- Mindegy.- legyintettem leplezett ingerültséggel.- Szóval csupán azért jöttél ide, hogy meglegyen a HAPPY látszata…
Bill arcáról lefagyott a mosoly. Talán elgondolkozott.
- Ehm..Nem. Tényleg nagyon jól esett, hogy felhívtál. Nagyon váratlanul ért. Tehát…- húzta oldalra a száját. Látszott, hogy kereste a szavakat, amivel a legpontosabban ki tudja fejezni az érzéseit.
- Ne cső.- tette a vállára a kezét egy szürke pólós, középmagas srác, ezzel megmentette a további kifejtéstől és magyarázkodástól.- Mi a pálya Bill?
- Szia, Fedlich. Szokásos. Megyeget a szekér.
- Hm..Azt látom- nézett végig rajtam. Bemutatsz?
- Fedrich, ő Stephanie. Stephanie, ő pedig Fedrich.
- Szia -nyújtottam a kezem mosolyogva.
- A bátyám barátnője.- morogta Bill.- Szóval kocc van.
- Ehh. Ez a Tom gyerek. Mindig kifogja a legjobbakat. Csak tudnám hogy csinálja. Ekkora nagy varázsló?- szegezte hozzám a kérdést.
Válaszra sem méltattam, csak bután mosolyogtam.
Legnagyobb szerencsé(nk)re a terem másik végéből valaki intett neki.
- Bocs skacok, de úgy tűnik, nem tudnak nélkülem élni. Örültem, Stephanie.- szólt vissza a válla felett.
- Én nem.- kiabáltam utána jól hallhatóan. Hogy eljutott-e a füléig, arról tippem sincs.
Mire visszafordultam Bill már úgy röhögött, hogy majdnem lepottyant a székről. Be kell vallanom őszintén nagyon édes volt. Jó érzéssel töltött el, hogy sikerült mosolyt csalni az arcára.
- Ez hatalmas volt, Stephanie.- nevetett és a tenyerét emelte, hogy belepacsizzak.- Istennő vagy! Utálom ennek a fasznak a hülye képét!
Mosolyogtam és megittam a pezsgőm maradékát is.
- Szóval…- kezdtem, mikor már Bill nagyjából lenyugodott.- Itt vagy Tom?
- Valahol itt van.
- És el kell játszanunk a nagy boldogot a barátaitok előtt is?
- Stepanie, azt mondtad ismered ezt a világot.
- Persze!- bólogattam hevesen. - Vannak páran, akik be vannak avatva, de nem sokan.
- Rendben.
Bill a vendégeket kezdte figyelni, nagy valószínűséggel ennyi volt, amennyit meg akart osztani velem és ezt az időtartamot elégnek tartotta a „beszélgessünk a tesóm csajával” hitelességének.
Pont mondani akartam, hogy nyugodtan elmehet, mikor lassan rám nézett.
- Nem is vagy te olyan szarfej.- mondta halkan és egy nagyon enyhe mosolyt is gratisolt hozzá.
- Én überfej vagyok.- tettem csípőre a kezem és csücsörítettem is egyet. Soha nem gondoltam volna, hogy pont Billnek vágom majd magam pózba poénból.
- Csumiii! Vágódott be valaki a másik oldalamra. Lassan fordultam meg. Florian ült teljesen fehérben vastag fekete keretes szemüvegben. Iszonyatosan jól nézett ki!

Mondanom sem kell…Ahw. A nyálam majd’ kifolyt ott helyben.
Huncut mosollyal nézett rajtam végig a cipőm talpától a fejem tetejéig.
- Nagyon csinos vagy. Ragyogsz!
- Köszönöm.- terült szét 1000 Wattos vigyor az arcomon. A terem messze legjobb fiúja bókol.
- Tesóm?- hajolt ki mögülem Bill.
- Hé, hát te is itt vagy? Bocs, Stephanie elvonta minden figyelmem.
- Kac-kac. Szóval?
- Mi szóval?
- Hohó! Kérdeztem valamit! Arra kéne válaszolni! Hol van Tom.
- Jaa! –csapott a homlokához.- Kb 20 perce eltűnt. Nem tudom merre kolbászol.
- Jó.- ugrott le a bárszékről Bill.- Megkeresem.
- Na mi a helyzet, kislány?- ugráltatta a szemöldökét Flo.
- Rá lehet itt gyújtani?- kérdeztem.
- Nem. Volt egy vicces kis incidenc egy pár hónapja, ahol a főszerepet egy függöny, sok koktél meg 2 lány haja játszotta. Azóta tűzmentes hellyé minősítette Bastian a lakosztályt.
- Hallani akarom!- mondta lelkesen.
Tom kezdte unni a srác szövegét, aki éppen leszólította. Két haverjával volt a lakosztály leghátsó szobájában, mikor úgy érezte idege könnyíteni magán és a hólyagján. Ehhez viszont el kellett hagynia a biztonságos szoba melegét, ahova leginkább a kíváncsi szemek, az idegesítő kérdések és az unalmas beszélgetések elől menekült.
Semmi kedve nem volt az egész estéhez, mégis eljött, mert kötelességének érezte és az öccse vagy 1 órán keresztül nyaggatta vele. Tisztában volt vele, hogy mindenki őt és az új lányt fogja figyelni. Hiszen másról sem ment egész héten pletyka, csak hogy ők hogyan, meg ők mint…
Semmi hangulata nem volt a színészkedéshez és a megjátszáshoz. Szánalmas képmutatás volt az egész. Jobbnak látta visszahúzódni a hátsó szobába és csak az ágyon heverni vagy ülni és lényegtelen dolgokról beszélgetni a két haverral, mint pl egy új kocsi motorja.
Sajnos megtörtént, ami elől menekült. Elcsípte egy látszat spancija, akit csak nagyon rövid ideig tudott elviselni. Már vagy 5 perce hallgatta a gyerek történetét, hogy melyen felejthetetlenül jó hetet töltött Amerikában és milyen jó babát szegett fel Hollywoodban.
- Állati.- ál-mosolygott Tom és közben arra koncentrált, hogy ne aludjon el ott helyben állva.
- De várjá’ már! A következő este még durcábban ütött, Bellagioba mentünk. Tudod a magángéppel. Csak a para az volt…
Tom próbálta kizárni a fejéből azokat az információkat, amiket teljesen fölösnek tartott. Átruccantak Vegasba és megcsináltak már ribancot. Na és?
Pár másodperc múlva már nem is hallotta az unalmas sztory-t. Valami viszont megcsapta a fülét.
- …Stephanie-nak, nem?- kérdezte egy mélyebb férfihang mögötte.
- Igen. Az előbb mondták.- válaszolt a másik.- Nem tudom miért mondta az a fasz Adam, hogy Kimberlynek hívják.
- Én sem…De nem is érdekel. Rég láttam ilyen jó nőt. Húúh. Csak egyszer hajolna rám. Többet nem kérnék semmit a Mikulástól.
- Átérzem a helyzeted, haver. Érzem mire gondolsz.
Tom hevesen kapkodni kezdte a fejét.
Valahol itt van? Ezért beszélnek róla? Stephanie megérkezett?
- Hamburg ennél jobbat nem is nyerhetett volna!
- Végleg ide költözik?
- Ja, gondolom a faszija miatt. A legszerencsésebb gyerek a világon.
Tom szemei kipattantak. Steph a bárnál ült Flo társaságában.
Tényleg eszméletlenül jól nézett ki. A barna szabad vállát enyhén felhúzta és értetlen arccal hajolt Florian felé, mintha valami nagyon érdekeset hallgatna.
Valamiért mérhetetlen büszkeséggel töltötte, hogy így beszélnek a barátnőjéről, ha fake-barátnője is. Hiszen ők ezt nem tudják és nem is kell megtudniuk.
Ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy az ölébe vegye a lányt és megforgatta a terem közepén „Hahó! Ő az enyém” felkiáltással. Egyetlen kérdés maradt nyitva, akkor is érezte volna ezt, ha nem hallja a két srác beszélgetését.
- Haver.- szakította hirtelen félbe a hadaró gyereket.- Ott a csajom. Megnézem mi újság. A dumálást meg majd később befejezzük, jó?
- Jó. Persze.- veregette vállba.- Majd keress meg.
Azt várhatod.- gondolta magában.

- …a két lánynak meg nem maradt semmi haja. Elég húzós volt.
- Na nee!- hajoltam előre szemöldök ráncolva.- Nem szívatsz?
- Igazából de! – röhögte el magát Florian egy 10 perces full hihetetlen történet végén.
- Mi van? Florian az anyucikádat!- löktem egyet rajta.- nem lehetsz ekkora barom! Én teljesen bekajáltam egy egészet.
- Nem lehet rágyújtani bent. Soha nem is lehetett, de nem azért mert 2 csajnak leégett a feje, hanem mert Bastian anyja utálja!
Florian nevetve ütötte a térdét, majd a vállam fölé nézett és abbahagyta a röhögcsélést.
- Héé! Csá.
Megfordultam. Tom állt előttem. Annyira váratlanul ért a találkozás, hogy teljesen lefagytam és köszönni is elfelejtettem.
Tom enyhén mosolygott és nagyon lágyan megsimította az arcom.
- Gyönyörű vagy.- mondta halkan és egy puszit nyomott a számra.
Nem voltam magamnál, így elfelejtettem visszacsókolni. Csak behunytam a szemem és szinte rongybabaszerűen, élettelenül ültem ott.
Ennyire nem számítottam ilyen fogadtatásra, hogy megijedtem Tomtól.
- Mi újság?- kérdezte a szemem benézve.
- Ö…Izé…- dadogtam zavarodottan.
Te jó Isten! Mi a szar? Szedd már össze magad!
- A drága haverod most húzta fel az agyam egy habi történettel.- forgattam a szemeim.- Erre rá kell gyújtanom!- ugrottam le a bárszékről.
- Rendben, akkor menjünk ki a teraszra.- mondta és átfogta a derekam.- Maradsz, öcsi, vagy jössz te is?
- Maradok és vigyázok a whiskeymre, nehogy megigya valaki.
Ennyire furcsa volt, hogy Tom ilyen rendes velem. Teljesen elnémultam és zavarba is jöttem egy kicsit.
- Erre- vezetett át a termen majd lekanyarodott.- Figyeled, hogy összeöltöztünk?
Akkor tűnt csak fel, hogy hasonló árnyalatú a felsője, mint az én ruhám és hasonlóan fényes.

Jobban szemügyre vettem az öltözetét. LV dzseki, fekete póló, oldalra igazított cap, sötét farmer. Kifejezetten jól nézett ki. Nagyon bejött.
Kikanyarodtunk a teraszra. 4-5 srác pont akkor jött be. Azon kívül már senki nem volt kint. Kettesben voltunk Tommal. Ő a hátsó zsebébe nyúlt és kivett egy doboz Marlboro-t. Először felém nyújtotta.
- Köszi.- mondtam és kicsit félénken kivettem egy szálat.
A szájához emelte a dobozt és a szájával szedett ki egyet magának. Először nekem adott tüzet, majd az övét is megnyújtotta. Hátat fordítottam neki és Hamburgot kezdtem nézni. Csodálatos volt. Az egész város be lehetett látni onnan fentről.
- Szép, mi?- kérdezte és mellém állt.
- Igen. Az egész város csodálatos.
Néma csend következett. Egyikünk sem szólalt meg. Én azon gondolkoztam, hogy ő mire gondol…
- Elég hűvös van.- szólalt meg és a fedetlen libabőrös kezemre nézett.
Levette a mély bordó LV dzsekijét és rám terítette, mielőtt még tiltakozhattam volna.
- Túl rendes vagy te, hogy Tom Kaulitz legyél!- szaladt ki a számon hirtelen.
Elnevette magát és megtámasztotta az egyik kezét mellettem.
- Figyelj, sok itt a szemfüles ember. Akkor is egymás seggében kell lennünk, ha nem akarjuk.
Kicsit csalódottan sóhajtottam. Nem ilyen válaszra vártam. Egyrészt kitérő volt, másrészt elkeserítő.
- De most kettesben vagyunk. Mégis ideadtad a kabátod. Valld be, hogy titokban imádsz!- haraptam az alsó ajkamba és a mutató ujjam a mellkasába fúrtam.
- Mi van?- nevetett fel.- Azok után, hogy szépen kibasztál velem és most miattad kell eljátszanom a hősszerelmest? Persze, szívem érted dobog, aranyom!
Nyitottam volna a szám, hogy tovább folytassam a játékot, de ekkor egy szeretett arc lépett ki a lakosztály teraszáról.
- Bastian! – kiáltottam lelkesen és rögtön a nyakába ugrottam.- Sziaa!- köszöntöttem és egy akkora puszit cuppantottam az arcára, hogy Hawaii-on is még mindig dörzsölik a fülüket.
- Na, Steph, megfojtasz! – nevetett.
- Ne haragudj, csak…
- IMÁDSZ!- morogta az arcomra megszállott fejjel, majd kinevette saját hülyeségét.
- Pontosan! Látod Tom.- fordultam meg. Ő tudja, hogy kell!
- Mit tudok?- kérdezte Sebastian és a szájába tett egy cigit.
- Mindegy.- legyintett Tom.- Zsír a buli. Csak most hiányolom a strippereket!
- A nőd előtt vagy ember.- szólt rá poénkodva Bastian.- Ne hiányolj már nőket! Legalább előtte ne!
- Ohh, bocs, asszony.- nézett rám és meg egy vicsorszerű mosolyt is megeresztett felém.
- Na, higgadjatok le.- forgattam a szemem.
- Ne durculj, Steph!
- Sebastian, te részeg vagy.- állapítottam meg.- Én pedig…Én pedig nem! Ez a baj!
- O-ó! Stephanie mája porlik! Ebből súlyos botrány lesz! – csóválta a fejét rosszallóan Bastian.
- Én is ettől félek.- pöckölte a városra Tom a cigijét.- Na gyere, nőm. Menjünk be. Keressünk neked valami finomságot.
Csak mosolyogva hagytam, hogy átkaroljon.

38. rész

- Pezsgő?- kérdezte és a szemével követett egy pincért.
- Neeem. Inkább valami tömény.- ráncoltam a szemöldököm.
- Most tényleg be akarsz rúgni?- kérdezte kicsit megbotránkozva.
- Nem akarok berúgni, csak egy picit inni!
- Hát jó....Te tudod… Megvan!- kanyarodott hirtelen és magával rántott engem is.- Tessék, pici.- nyomott a kezembe egy aranyló kis poharat.
- Ez mi? Whiskey!- szimatoltam be.- Legjobb.- adtam egy puszit Tom arcára.
A romantikus lelkű kívülállók egyszerre sóhajthattak volna fel. Ahhh, de édeesek!
- Héé, harcos.- szólt valaki mögöttünk. Tom lassan megfordult. Egy állati helyes fekete hajú kreol bőrű srác jött felénk.
- Szia, Michael.- kezelt le vele Tom.- Mi a helyzet?
- Rég láttalak.
- Aki itt hagyott minket Ausztriáért, az így jár! Mikor érkeztél?
- Ehm.- nézett a Rolex-ére.- 3 órája egy hetet maradok. Te mesélj inkább. Új lány?
- Igen. Michael, ő Stephanie a barátnőm. Stephanie, ő pedig Michael, egy nagyon jó barátom.
- Kaulitz, te mindig a legszebb lányokat találod meg. Komolyan mondom egyre feljebb teszed a mércéd. Senki nem szállhat veled versenybe. Tudnám mit esnek rajtad!
- Ha egyszer megtapasztalnád, hogy miket tud, szerintem nem csodálkoznál.- mondtam nevetve és én is átkaroltam Tomot. Tetszett neki a helyzet. Szerintem nem nekem örült, hanem a barátja elismerő szavainak.
- Élni tudni kell. Úgy látom, ez neked megy is rendesen!
- Neked valaki?- kérdezte Tom a tapintatosság kedvéért.
- Nincs…vagyis ilyen szép nincs.- nevetett.
- Ez gonosz volt. Zavarba hozol.- néztem rá dorgálóan.
- Ha egyszer ez az igazság! Na fiatalok, én továbbállok, majd még dumálunk. Vigyázz a lányra, Tom.
- Meglesz.- szólt utána.- Úristen, de rég nem láttam.- mondta, miután már elment a fiú.- Elköltözött Ausztráliába egy csaj miatt.
- Komoly?
- Ja. A csaj meg ejtette, de ő annyira megszerette a kengurukat meg a koalákat, hogy a kutya se érdekelte már itt Hamburgban.
- Fura.
- Igen, eléggé.
- De mindegy. Csak érted, az ember azt hinné, hogy a barátnők jönnek-mennek, nem pedig a barátok…Elég érdekes.
Halkan lépkedem mellette, majd egy érdekes dolog jutott az eszembe.
- Hiszel az igaz szerelemben?- tettem fel hirtelen a kérdést. Nem gondolkodtam, csak kiszaladt. Tom megállt és gúnyosan felnevetett.
- Te szent Szar! Azt ne mondd, Stephanie, hogy te hiszel benne!
- Egy szóval sem mondta! – mondtam mérgesen. – ne nevess rajtam!
- Te tényleg hiszel benne! Na nee!
- Hé! - elengedtem Tomot.- Én téged kérdeztelek! Egy kurva szó nem volt rólam!
- Te tuti hiszel benne! Sőt! Mondok jobbat! Te várod is.
- Mondtam ilyet?- álltam egy lépést hátrébb. Felidegesített a viselkedése.
- De édes. Komolyan, azt hittem te nem vagy kis naiva. De úgy tűnik, minden lányban lakik naivság, csak eltérő mennyiségben.- átkarolta a derekam, visszahúzott magához és belepuszilt a nyakamba.
- Hagyjál már!- toltam el magamtól. Undorodtam tőle.
- Most meg mi a bajod?
- Semmi bajom, csak ne érj hozzám. Ennyi elég volt mára. Nem kell állandóan egymás seggében lennünk, főleg, hogy…- halkabbra vettem a hangom, többen figyeltek.- nem is vagyunk együtt. Igazából nem is vágyunk egymás társaságára, csak kényszerből csinálunk úgy, mintha de.
- Mi van?- pislogott értetlenül. Feltűnően nem volt az én álláspontomon és nem értette min húzom fel magam.
- Menj egy picit a haverjaidhoz. Az van!
- Neked meg min a faszom bajod van? Normális vagy?
-Ccsak nem szeretem, ha nevetnek rajtam! Egyszerűen hagyjuk egymást békén!
- O-o! Stephanie ideges és folyékony van a kezében! Rossz párosítás! Mindenki vigyázzon mert nagy eséllyel valamelyikünk arcán és pólóján fog kikötni!- mondta hergelve.
Ez már végképp sok volt. Nem értettem mit képzel, hogy csak gúnyolódhat rajtam.
Felvettem a felgyilkosabb tekintettem, lehúztam az egész whiskey-t, hátat fordítottam és határozott, sietős léptekkel indultam el a bár felé.
Bementem a nagy terembe. Már a közepén jártam, mikor megpillantottam Bastian-t. Az egyik grafit kanapén ült egy gyönyörű, bámulatosan feltűnő szőke lány társaságában.
Megfordult a fejemben egy másodpercre, hogy nem igazán kéne zavarni őket, de az önzőségem gyorsan kiütötte ezt a gondolatot.
Megkerültem a márvány elválasztót és feléjük indultam. Mindenki falt a kerintetével, de teljességgel hidegen hagyott a dolog. Már majdnem előttük voltam, mikor Bast felnézett.
- Stephanie!- mosolygott.- Hol hagytad a bikád?
- Elhagytam, szerencsére.- forgattam a szemem. – Sziasztok.
- Stephanie, ő Panima. Panima, Steph.- mutatott be minket egymásnak.
- Panima? Nagyon szép a neved.- mosolyogtam.
- Neked nem csak a neved gyönyörű.- viszonozta a bókot a lány.- Csüccs!
- Nem zavarok?
- Tee? Úristen! Te soha nem zavarsz!- mosolygott Bastian és a lány is bólintott egyet majd a tekintettél végig kísérte, ahogy leülök hozzájuk.
- Róla meséltél olyan sokat?- kérdezte Panima és beletúrt a szőke, fényes hajába.
- Igen.
- Ohh, téma vagyok?- mosolyogtam.
- Elmondtam neki a Tomos-históriát.
- Mi van? – hajoltam előre felháborodottan.- Bazmeg, Sebastian! Ez a dolog hatalmas nagy titok!
- Héé, picsilány. Nyugalom. Panima az egyik legjobb barátnőm. Nem mondja el senkinek.
- Bizony! Bennem megbízhatsz! Bastiannak és a barátainak soha nem ártanék. Meg amúgy 3 nap és repülök vissza Olaszországba. Magammal viszem a titkod.
- Pontosan! De ne haragudj, hogy elmondtam. Ha tudom, hogy felhúzod rajta a magad, akkor nem teszem.
- Nem húztam fel magam. Megbízok az ítélőképességeidben.- erőltetem egy mosolyt az arcomra.
- Naa! Ennek nagyon örülök! – bólintott a lány és lelkesen folytatta. -Ezúton is gratulálok. Nagy vagy! Tom Kaulitz megérdemli már, hogy őt is pofára ejtsék. Túl sokat képzel magáról.
- Igen, feltűnt.- húztam el a szám.
- Naaa, de avass már be! Milyen az ágyban? Tényleg hatalmas van neki?
- Panima! Kiborítasz az olasz vérmérsékleteddel!- sziszegte Bastian szem forgatva és közben a igazított egyet az óráján.
- Most miért? Jobb tudni, nem? Én legalább felvállalom, hogy érdekel! Nos?- fordult megint felém.
- Gigászian hatalmas.- mondta mosolyogva.
- Tudtaaaam!- tapsolt Panima.
- Lányok! Hihetetlenek vagytok.
- Ahj, Bast. Ne nézz már ránk úgy, mint holmi kis kéjenc ribikre. Ez nagyon leminősítő!
- Na lányok…- intett egy pincérnek.- Pezsgőőőt!
- Én nem bírok már többet inni.- mondtam, de hiába.
- SvonS-nél nics ilyen.- kacsintott Panima és tovább adott nekem egy pohár pezsgőt.- Na koccintsunk rád, szívem és meséljünk arról, hogy milyen csodálatosan fejére fordítottad Hamburg hierarchiáját.
- Nem csináltam én semmit. Csak ideköltöztem. – a mondatot nagyon halkan fejeztem be. Majdnem elharaptam.
Végül is…igazam volt! Csak ideköltöztem, utána sodort magával az ár és ahogy a helyzet mutatja, már a puszta jelenlétemmel is felkavartam az egyébként sem álló vizet. Örvényt csináltam. Sőőőt egyenesen cunamit, bazdmeg!
Mosolyogva futattam végig ezt a gondolatmenetet az agyamon és közben bekortyoltam a pezsgőt. Őszintén, elégedett voltam a kis eredményeimmel. Valamiért mégis többre vágytam.
Különös érzések szabadultak fel bennem. A várossal kapcsolatosak…Éreztem, hogy ide kell költöznöm, annak ellenére is, hogy valóban álomszerű és már-már tökéletes életem volt LA-ben.
Milyen misztikus és leírhatatlan kapcsolat van köztem és Hamburg között?
- Stephanie? Hahóó!
- Jelen.- tértem magamhoz.- Elbambultam.
- Azt észrevettük! Ez durva volt.- pislogott Panima.- Unatkozol vagy mi van?
- Dehogy.- hárítottam gyorsan.
- Azért! Sebastian soha nem tudná feldolgozni, ha valaki egyszer unatkozna a bulijában! Te mennyit adsz még a kis csapatnak?- fordult a házigazdához.
- Hááát- nézett a csuklóján díszelgő órára.- Most van fél 11. Fiatal még az este…De szerintem éjfélre mind megőrülnek.
- Már alig várom!- vigyorgott Panima, majd rám nézett.- Imádom nézni, ahogy ezek a jólnevelt kis arisztokrata sarjak ruhájukat és gátlásukat levetkőzve visítoznak meg a hálószoba franciaágyán ugrálva röhögcsélnek.
- Ohh, Stephanie viszik a pasid 10 óránál.- bökött a pult felé Sebastian.
Elfordítottam a fejem. Tom a pultnál 2 lánnyal beszélgetett az egyik pedig átfogta a derekát. Görcsberándult a gyomrom, ahogy a magas fekete hajú, kicsit pornós beütésű lány a fülébe súgott valamit.
- Basszus…-morogtam.
- Nyugi már, ez a két liba minden rúdra rámászik. Hagyd a francba, ez még nem árt a látszatnak.
- Tudom, nem is érdekel annyira.- térítettem magam észhez és inkább Panimáékhoz fordultam.- Szóval azt mondjátok, hogy itt éjféltől elszabadul a pokol?
- Szerintem másfél óra kell még a jónépnek, de utána bármi megtörténhet.
Ahogy ezt Bastian kimondta egy koktélruhás szőke lány szaladt végig a szobán sikítozva, a nyomában pedig egy nyakkendős vasalthajú fiú. A srác elkapta a lány derekát, a vállára kapta, majd beindult vele valahova. Mindenki megbotránkozva figyelte végig a fogócskát, majd fintorogva tért vissza ahhoz az elfoglaltsághoz, amit a kis affér félbeszakított.
- Másfél óra és ez megszokott lesz.- jegyezte meg gúnyosan Panima.- Íj, emlékszel Sebastian, mikor Trixi teljesen bebaszva ugrált az ágyon egy pezsgősüveggel a kezében, megcsúszott és úgy beverte a fejét az ágy szélébe, hogy hívni kellett a mentőket?
- Ja, akkor jártunk. 7 öltés és egy egész estét nyugtatgatás…- csóválta a fejét a fiú.
Azonnal felkaptam a fejem. Trixi! Elkapott a düh, ahogy felidéztem a bulin történteket és a másnapi ébredést. Szívből gyűlöltem azt a lányt. A rengeteg esemény és a hivatalos papírok elintézése miatt kicsit meg feledkeztem róla, így a bosszúvágyam is csillapodott, de akkor ismét feltört mindent.
- Itt van? Itt lesz?- szegeztem Sebastiannak. Ő ugyanolyan hirtelen reagált, ahogy a kérdést feltettem.
- Kétlem! Nem fog eljönni.
- Miért vagy ebben ilyen biztos?- Panima.
- Nem vagyok benne biztos, csak reménykedem.
- Mi az, hogy reménykedsz?- tátottam el a szám.- Nekem még van egy elintézetlen ügyem vele. Segítened kéne, Bast!
- Egyetértek! Bellatrix Woll túl sokat enged meg magának. Végre van valaki, aki szembe mer vele szállni. Szerintem ez hatalmas muri… Kill Bell!- nevetett Panima a saját poénján és levett intett a közelben járó pincérnek, aki rögtön a kezünkbe nyomott 1-1 pohár pezsgőt.
Annyira felbuzdított a szőke csodabula, hogy mosolyogva fogadtam az italt, bár kezdtem a fejemben érezni az alkohol hatását.
- Nimi, állítsd le magad könyörgöm!
- Most miér’?- pislogott értetlenül az enyhén ittas szépség.
- Ne add Stephanie alá a lovat, hiszen így is alig bírom visszafogni!
- Le vagy ejtve- legyintette le a házigazdát és felém fordult.- Kérlek, mesélj, hogy áll a hadművelet! Esküszöm, énekelnék annak a büdös ribancnak a temetésén. Én lennék a leghangosabb.
- Veled is kibaszott? – kérdeztem érdeklődve.
- Áhh. Dehogy, én egy évben max 20 napot töltök Németországban, nálam nem sok vizet zavart. Egyszerűen irritál a puszta léte, meg tényleg jó lenne, ha jönne valaki, aki lelöki a piedesztálról, mert nagyon nyeregben érzi magát.
- Panima, könyörgöm ne buzdíítsd! – sziszegte a lányt fáradtan és a tenyerébe temette az arcát.
- Csitt már! Csak elmondom neki a véleményem! El sem tudod képzelni, milyen jót nevettem a Martinis dolgon! Megérdemelte, hogy nyakon öntsd!
- A drogosat is megérdemelte?- Bastian.
- Túl messzire ment a kis kurva. Ezt nem úszhatja meg szárazon! Van már valami ötleted, mivel cseszel ki vele?
Lefagytam. Semmi!
Rosszul lettem a tudattól, hogy nekem – a legnagyobb stratégának, a hidegháború mesterének, a bosszúállás és a szívózás királynőjének- nincs semmi a kezemben!
A legördögibb terv, ami eszembe jutott az volt, hogy megkarcolom a kocsija motorháztetejét, ami valljuk be hangyafasznyit sem ér.
Kétségbeesetten pislogtam és készültem kínos vallomásra, mikor egy srác full részeg srác vágódott be mellé és szinte teljesen az arcomba hajolt.
- Cicaaa! A legjobb nő vagy a buliban! Gyere hozzám feleségül!
Még az a fél üveg 1 Million parfüm sem tudta elnyomni a tömény pia szagot, amit magára öntött. Grimaszolva és undorodva toltam el magamtól a lelkes hódolómat, aki abszolút nem lett volna rossz menet, ha nem rontja el a bemutatkozást.
- Ismerlek?- a kérdést nem is neki szegeztem, hanem a többieknek.
- Kísérj el WC-re, Stephanie. Noah-t meg Sebastiant meg itt hagyjuk, had beszélgessenek nyugodtan a reggeli merevedésükről.- rántott fel magával az ittas Panima, kiszabadítva ezzel a nyomulós fiú karmai közül.
Nevetve hagytam ott a megmentőmet és magabiztos léptekkel indultam a vékony, kecses léptű másik megmentőm után.
- Noah édes, de ha iszik tiszta barom lesz. Mindenkire áll a fasza, mint az Uniós zászló és esze ágában sincs lelohasztani.- magyarázta Panima és közben törte az utat.- A másikba menjünk, azt jobban szeretem.
Fogalmam sem volt, mire gondol. Minden esetre én követtem át egy piros neonnal világított hatalmas szobán, majd egy teljesen más stílusú, vakítóan világoson át, ahol csupán két kanapé volt egymás szembe tévé, meg egy zongora.

Mind a két kanapén 2-3 srác ült elterpeszkedve. Amint beléptek abbahagyták a nevetgélést és megvető tekintettel mértek végig engem.
- Hé. Hát hali.- torpant meg Panima. Nem igazán tudtam mire vélni a reakcióját, abban viszont biztos voltam, hogy nem ugrott ki a bugyijából a srácok láttán.
Mind az 5-ről leírt, hogy a bőrük alatt is pénz van. Leginkább ingett vagy pólót mellénnyel viseltek. Tőlem legtávolabb, de szemben egy oldalra fésült hosszabb fazonú hirtelen szőke  srác ült. Olyan lenézően és szúrósan futatta végig a lábamon a szemét, hogy kirázott tőle a hideg. Elszoktam a szánakozó és lenéző pillantásoktól.
Elfogok a méreg és készültem megkérdezni, hogy mi a fasz baja van, mikor a mellette ülő felállt és Panimához lépett.
- Kurva jó vagy, hogy Németországra jössz, aztán baszol szólni.- adott neki egy puszit.
- Te sem kerestél az utóbbi pár hónapban, szóval egál. Ennyit rólad. Gyere Stephannie.- indult meg sebes léptekkel.
Nem kellett kétszer mondani, nagy léptekkel követtem a szőke lányt a másik szoba fehér ajtajáig.
- Hát baszki.- csúkta maga után az ajtót, majd a tükörből nézett rám.- Ekkora faszt. Itt pattog nekem a semmi miatt. De felidegesített...Mondjuk nem tudom mit vártam, aki Lucassal haverkodik, az fasz. Hohó!- nevetett fel.- Csak emlegetni kellett Trixi-t erre feltűnik a pasija.
A szemeim kipattantak a vérnyomásos felgyorsult és egy pillanatra meg is szédültem.
- Ezt ismételd meg!- hadartam rekedten.
- Te nem tudtad, hogy Trixi Lucas Cain-nel jár?
Megfordult velem a világ és zsibbadni kezdett velem a világ.
Az alkohol. Nem, nem az alkohol! Úristen! Minden megvan!
- Melyik volt az? – kérdeztem.
- Nem mondod, hogy nem ismered Lucas Cain-t! – tátotta el a száját.- Nem hallottál még a Cain-klánról?
Megráztam a fejem.
- A családja birtokában van földön fellelhető olaj kb 25%-a. Az apja fent van az Európa 50 legbefolyásosabb embere listán! A nagyapjának annyi pénze van, hogy egy egész kontinens megvehetne. 5. szülinapjára a drága kis unokájának vett egy egész szigetcsokrot, hogy a kis pisis a saját tengerpartján gyűjttethesse a kagylókat évente 3 napot, mikor a szülőknek van ideje kiruccanni a csöppséggel.
A lábam vad remegésbe kezdett.
- Trixi szereti?
- Szerinted?- nevetett fel rosszindulatúan. - Se lát, se hall. Rózsaszín köd! Megfogta ezzel a sráccal az Isten lábát.
- Melyik volt az?
- Ott ült a szélén. Szőke, magas.
Azonnal az arcomra fagyott a mosoly.
Mit is várhattam. Gondolhattam volna. A nézésén látszott, hogy a világ császárának hiszi magát.
A pillanatnyi elbátortalanodás után szerencsére gyorsan sikerült visszanyernem az önbizalmam. Hehh. Lenéz? Azt hiszi, hogy ő többet ér nálam. Szigeteket kapott a papitól? Na éééés? Engem már 4 évesen elvittek egy teára Erzsébethez a nagymamám jóvoltából. Meg kaptam egy vidámparkot, aminek még most is az a neve, hogy Stephanie’s Smile. Semmivel nem érek kevesebbet, sem én nem a családom! Erre varrjon gombot a cuncus.
- Stephanie…Mi van veled?- nézett rám Panima értetlenül.
- Megyünk vissza vagy elmész WC-re?- kérdeztem elégedett mosollyal.

39. rész

Mikor mentünk vissza a fiúk már eltűntek a világos szobából. Nem is igazán érdekelt, mivel tudtam, hogy egy ilyen Lucas-féle kemény legénynél nem lesz elég egy riszáljunk el mellette szexin dolog.
A pia jócskán megtette a hatását, így szabadon szárnyaló fantáziával tervezgethettem a kis lépéseket.
De mit?! Mit kéne tennem. Nem is ismerem és vigyáznom is kell Tom miatt. Nem pattanhatok Lucas Cain ölébe így, hogy „Cuncus, revansot kell vennem, mert a barátnőd csúnyán elbánt velem, de ne vaduljunk, mert itt van a mű-pasim!”

Őszintén, kezdtem félni, hogy kijöttem a rutinból, mert valamiért nem sok ügyesség jutott az eszembe.
Semmi használható...
Sebastian pár haverja is társult a fiúhoz. Én egy barna és egy fekete srác közé ültem be, mosolyogva hallgattam a hülyeségeiket, közben egy pillanatra sem határolódtam el a célomtól.
Fogadtam a pezsgőt és a bókokat, mindemellett hagytam, had járjon az agyam.
A házigazdának igaza volt. Éjfél után mindenki jócskán elengedte magát. Már senki nem beszélgetett visszafogottan és sznobosan. Mindenki hangosan és gátlástalanul röhögött, visítozott és baromi jól érezte magát. Velem együtt pedig Panima is, aki a kelleténél kicsit többet ivott.
- Srááácoook! Menjünk a vörös szobábaa!- rikkantotta magasba lendített kezekkel és már vette is a lendületet a felálláshoz.
Értetlenül álltam a dolog mögött. Fogalmam sem volt, hogyan lehet definiálni az említett helységet de azért követtem az 6 fős fiú sereget. Panimával elől lépkedtünk. Az olasz lány vezetett. Lelkesen integetett a köszönő srácoknak, de igazából több figyelemre nem méltatta őket.
Ahha…Már értettem a vörös szoba lényegét. Olyan hangulatot ébresztett, mint egy club VIP külön terme. 5 különálló kerek box, 1 bár kis piros székekkel és mind ez piros neonnal megvilágítva. A zene itt jóval hangosabb volt, mint a lakosztály bármely részében és itt páran még táncoltak is. Hova kerültem!? Álom...

A csipetcsapat megcélozta az egyetlen külön boxot és oda ültünk be.
Felcsillant a szemem. A szomszédaink nem mások voltak, mint a Lucas és társai. A szívem hevesen dobogott és lopott pillantásokkal kezdtem figyelni. Az arcvonásaiból is lerítt, hogy kékvérű. Az édes szőke kis fürtjeit pedig csupán az ellensúlyozás miatt növesztette, hogy ne ríjon le róla azonnal, hogy veszélyes. Megvetően nézett végig a szobában tartózkodóakon és néha gúnyosan felröhögött valamelyik barátja 1-1 megjegyzésén.
Elkapott a vélelem. A félelem a vereségtől. Mi van, ha tényleg kevés vagyok ehhez?
Az önmarcangolásból Lucas Cain forró tekintete ébresztett fel. Oldalra fordította a fejét, így észrevett engem is. Mintha lézert műtöttek volna a hatalmas kék szemeibe. Lefagytam. Gyilkos pillanatok voltak.
- Sebastian.- állt fel vigyorogva, véget vetve a kínzásomnak.- Na mi a helyzet?
A Bastian is felállt és átnyúlt a boxon, hogy kezet tudjon rázni a sráccal.
- Csáó! Nem is tudtam, hogy esetleg eljöttök.
- Ki nem hagynám. Főleg, hogy holnap reggel indul a gépem. Elutazom 9-10 napra. Nem szívesen hagynám el Hamburgot egy buli nélkül. – mondta még mindig vigyorogva, majd végig nézte a társaságot.- Na nem is zavarlak titeket sokáig. Majd még beszélünk.
Bastian leült és egy szót sem szólt. Megvilágosodott az egész. Sebastian nem akarta, hogy tudjam, vele jár Trixi! Miért? Kit félt? Lucast vagy Engem?
Kicsit sértődötten húztam a szám, majd mégis rákérdeztem.
- Szóval ő Trixi barátja?
Sebastian arca mindent elárult.
A szeme ijedten kitágultak és kicsit kétségbe is esett. ahham..szóval engem.
- Steph. Lucas Cain-t hagyd a francba! A legnagyobb fasz a világon! Nincsenek érzései és másokéval sem törődik. Bűntudat nélkül, röhögve aláz meg bárki előtt.
- Köszönöm a felvilágosítást.- morogtam, majd kimásztam a bokszból.
- Stephanie, hova mész?- kiabált utánam, de nem válaszoltam.
Semmi kedvem nem volt már velük ülni. Inkább a saját utamat kívántam járni.
Kiindultam a teraszra. Egyetlen ismerős arcot sem láttam, ami nem volt meglepő egy ilyen buliban. Viszont nagyon jól ki tudtam venni, hogy lopva rám pillantanak, majd megjegyeznek egymásnak valamit.
Nem hozott zavarba a figyelem, de egyre jobban feszélyezett. Minél hamarább ki akartam érni a teraszra!
- Hoho, kislány!- szólított meg valaki, mély rekedtes, mégis játékos hangon. Mikor még felé sem fordultam már tudtam ki lehet az.
Egyetlen embernek van ilyen meggyőző mosolya a tökéletes külseje mellé.
- Florian.- fordultam vele szembe.
- Mizu lány?
- A teraszra tartok. Csatlakozol?
- Naná!- fogta át a derekam és kivezetett.
A terasz most nem volt üres. Egy 3-4 fős lány csapat meg pár öltönyös srác állt kint.
- Flo!- csapott le a gyerekre az egyik nőstényoroszlán azonnal.- Még nem is beszéltünk az este.
- Helloka Natalie. Gyönyörű vagy! Valóban, majd megkereslek bent... Menjünk a szélére.- súgta a fülembe alig feltűnően.
Nagy mestere lehetett az ilyen diszkrét lezárásoknak. Akinek ilyen külseje van, az vonzza az embereket és meg kell tanulnia ezt.
- Szivi?- gyújtott felém egy Marlbolos dobozt.
Kivettem egy szálat, majd megvártam, hogy tüzet is adjon.
- Szóval Stephanie, neked nem Tommal kéne lenned?- támaszkodott meg a korlátban és rám szegezte azokat a gyönyörű szemeit.
- Kicsit összebalhéztunk...
- Nem inkább te balhéztál össze vele?- mosolygott.
- Beszéltél vele, igaz?
- Hát ja..."Nem kíváncsi a pofámra"- kezdte utánozni Tom hisztiző, dünnyögő hanglejtését.- " Tudja a faszom, hogy mit csináltam már megint...Csak egyszerűen besértődött és ott hagyott a faszomban. Köpök rá. Ha neki ez így jó, akkor nekem is!"
Nem tudtam elfojtani egy kacajt a remek színi előadás után.
- Szóval mi van?- kérdezte.
- Semmi...Nincs semmi.
- Figyelj, meg kéne értened, hogy nem lesztek előrébb Tommal, ha mindig csak szurkálódtok. Megnehezítitek egymás dolgot. Ennyit értek el ezzel. Tudom, szar helyzet az egész... Ez egy ilyen bicikli.
- Tudom.- néztem a városra gondolkodva.
- Abba kell hagynotok az ellenségeskedést. Tom melletted van, nem ellened.
- Igazán?- húztam a szám gúnyosan.
- Nem láthatod mindenkiben a gonoszt.
- Viszont aki tényleg gonosz?
- Az szopjon hanyatt. Azzal Gonoszként is kell viselkedni...Ne mond nekem, hogy nem tiporsz el bárkit, akit akarsz.
Florian szavai üdítően hatottak rám.
- Köszönöm!- mondtam hirtelen megvilágosodva és egy hatalmas cuppanós puszit nyomtam az arcára.
- Mit mondtam?- nézett értetlenül.
- El kell mennem.- mondtam neki és meg is indultam.- Köszi mindent.
Valamiért erős késztetést éreztem rá, hogy visszamenjek a piros szobába.
Már jócskán be voltam csiccsentve, mégis a bárt rohamoztam meg. Szemet szúrt egy üres szék, rögtön felpattantam rá és kecsesen keresztbe tettem a lábam.
- Nocsak…Hello széplány.- szólított meg valaki mellettem. Megfordultam.
azt hittem rögtön lefordulok a székről.
Lucas Cain ült mellettem és óriási vigyorral villantotta rám mind a 32 szabályos, vakítóan fehér fogát.
Egyszerűen nem tudtam mire vélni a dolgot.
- Lucas Cain vagyok.- nyújtotta a kezét.
- Ahham. Én pedig Stephanie SchonWarbach.
- Tudom. Te vagy az új lány.
- Nem. Én A lány vagyok.- mondtam és hasonlóan lenező mosolyt meresztettem rá, mint ő rám a világos szobában.
- Húúh. Tehát A lány.- ismételte és le sem vette rólam a szemét.- Mit iszol?
- Pezsgőt.
- Szóval…- folytatta, mikor átnyújtotta az italt. – Örülök, hogy megismertelek. Remélem, hogy lesz még szerencsénk. Na meg remélem, hogy minél hamarabb.
Azzal a lendülettel leugrott a bárszékről és visszament a spanjaihoz.
Még nem eszméltem fel az élményből, az adrenalin szintem pedig a magadba szökött a nem várt fordulattól.
Cselekednem kellett valamit!
Az egész testem bizsergett és megállíthatatlanul kattogott az agyam.
Egy pár másodpercre behunytam a szemem és nagy levegőt vettem.

Hagytam, hogy a zene átjárta az egész testem. Kecsesen leszálltam a székről és megfontolt csípőriszálással elindultam az asztal felé, ahol a fiúk ültek.
Nem értem, hogy is gondolhattam volna egyáltalán a tervem sikerére, olyan abszurdnak és böszme nagy baromságnak tűnt.
De talán ez volt benne a jó. Annyira irracionális volt, hogy sikerülhet is!
Mikor már csak pár méternyire voltam mint az 5 fiú engem nézett. A megszokott megvetés helyett, most inkább kíváncsiság és meglepődöttség rítt le róluk.
Nem tudtam, hogy a teremben hányan nézik a kis műveletet, de nem is érdekelt annyira. Legnagyobb szerencsémre a Lucassal szembeni részen nem ült senki, így könnyen feltudtam oda lépni.
A tűsarkúm mélyen a bőrbe fúródott, onnan léptem fel a kerek asztalra.
Ott már minden szem rám szegeződött.
Érzékien leguggoltam a megszeppent mégis mosolygó Lucas előtt és egy finom puszit nyomtam az arcára.
- Nem kísérsz ki levegőzni?- kérdeztem tőle a fülébe súgva.
Nem jött válasz. Elszorult a torkom. De kínooos! Vesztettem!
Készültem leszédülni az asztalról és farkam behúzva, megszégyenülve elsomfordálni, mikor Lucas felállt, hatalmas mosollyal az arcán átfogta a derekam és lesegített.
Az arcába néztem. Diadalittas vigyor ült rajta. Kivezetett a néma teremből.
Fogalmam sem volt róla, mennyi ideig álltak ott az emberek a megbotránkozott a tekintetükkel full kussban, de szerény tippem szerint vannak, akik még most is ugyan úgy vannak.
- Hoztál magaddal kabátot?- kérdezte.
- Kabátot?- néztem rá értetlenül. Talán csak akkor vettem észre, hogy a főbejárat felé visz.- Elmegyünk?
- Igen. Levegőzni akartál, nem?
Szemöldök ráncolva mérlegeltem, hogy vajon érdemes lenne-e szólni neki, hogy én csupán az erkélyre gondoltam. Arra jutottam, hogy nem! Ez így talán még jobb!
A két ajtónálló rutinosan nyitotta ki az ajtót előttünk.
- Sofitel jó lesz?- kérdezte, mikor már a liftben álltunk és a fedetlen vállam kezdte puszilgatni.
Én megsemmisülten néztem a párosunk a lift oldalának tükrében. Hányni tudtam volna a sráctól. Kirázott a hideg az ilyen kéjencektől, akik tárgyként kezelték a lányokat. Szóval nála a levegőzni valami olyat jelent, hogy kapkodva szedni a levegőt, a két lábam közé feküdve bennem, még el nem élvez. Ja, értem már. Kell vennem egy Hamburg-LA. Szótárt, mivel a levegőzni nálunk más értelemmel bír.
De nem baj. Ha Lucas Cain ennyire szexre játszik, akkor Stephanie SchonWarbach majd  megtanítja neki, hogy megégetheti a kezét.
Gonosz mosoly ült az arcomra. Akkor kezdődjék a játszma! Kinek hogy...
A kocsiban sem fogta vissza magát, a sofőr jelenléte is hidegen hagyta. Én pedig remekül játszottam a szerepem. Elfojtottan nyögtem, mikor a nyakam falta, mintha uhh, de élvezném.
Hamar megérkeztünk a hotelhez.
Én már jártas voltam a Sofiteles szívatásokban. Hehe.
Nem tökölt a srác. Kivett egy szobát és oda vonszolt.
Szinte az ágyig tolt. Ott azonban terveim szerint átvettem az irányítást.
Könnyedén gyűrtem magam alá és hagytam, hogy végig fogdossa a fenekem. Egy határozott rántással kihúztam az övét és megkértem, hogy emelje fel a kezeit.
Egy fél másodperc gondolkodás után perverz nevetéssel eleget tett a kérésemnek. Az ágy keretéhez kötöttem a bal kezét az övvel, a másikat pedig a spontán megoldás kedvéért a párna huzatával.
Miközben a műveletet végre hajtottam ő csak kéjelegve nevetgél és begerjedve biztatott. „ Ez az, cica.”, „Ezt szeretem, bébi”. „Csináld, csináld.”
Miután a lábát is kikötöttem, mosolyogva szálltam le róla, hogy messziről megcsodálhassam a művem.
- Most meg mi van?- kérdezte. Az arcára fagyott a mosoly, ahogy ott feküdt álló fasszal egy szál boxerben kikötve teljesen kiszolgáltatottan.- Mi a faszt csinálsz?
- Ennyi lenne Lucas Cain? A Nagy Lucas Cain?- néztem végig a fiún.- Többet vártam...de komolyan! Gyerekjáték!
- Mi a faszomról ugatsz? Eressz el!
- Ez még nem tökéletes…- motyogtam halkan.- Megvan!
Kivettem a táskámból a piros YSL rúzst és az izgő mozgó Lucas mellkasára írtam.
„Vesztes”

- Mosolyogj!- mondtam neki és ráirányítottam a telefonom. Klikkeltem egyet.
Vaku, Showtime!
Lucas ordított, anyázott, kurvázott, fenyegetőzött, könyörgött, de egyetlen szava sem hatott meg. Sőt, inkább fel is idegesített, így nem volt más választásom. Egyik zoknit lehúztam a lábáról és a szájába tömtem. Fúúj...Egy szánó kis puszi után ott hagytam a szobában, hogy majd 11-kor a szobatakarítás találja meg.

40. rész

Teljes önelégültséggel ébredtem. Még mindig nagy hatással volt rám a Lucas Cain-eset.
Tudtam, hogy Trixi fülébe fog jutni a dolog. Ha meg nem, akkor itt a fénykép…Ohh, a fotó. Gigászi megkoronázása a revansnak.
Komolyan, el akartam hasalni a gyönyörűségtől. Ez simán überelte a drogos dolgokat. Sőőőt. Lealázta! Nagyon jól tudtam, hogy sokkal jobban fog fájni Trixi szíve, mint amennyire nekem fájt a fejem a „drogozás” másnapján. Épp a kávémat ittam és önfeledten filóztam a tegnap estén, mikor valaki hívott.
Tom Kaulitz volt.
- Szia.- köszöntem bele.
- Mi a faszt képzelsz magadról?- esett nekem rögtön nem éppen a legvisszafogottabban.- Tudod te, hogy mi a faszt csináltál?
- Héé, nyugi. Mi a bajod?
- Az, hogy megdugattad magad Lucas Cain-nel!
- Mi van? Dehogy dugattam meg! Honnan veszed? - Mindenki erről beszél! Megaláztál a barátaim előtt, ribanc. Mindenki látta, hogy vele mentél el Sebastian bulijáról. Szerinted ez normális?
- Úristen! Nem volt semmi! Csak…- kezdtem volna, de rám baszta a telefont.Letörte a jó kedvemet ez a telefonálás. Mindennel számoltam, minden kis részletet figyelembe vettem….csak ezt nem… Szóval ismét rosszban vagyunk Tommal... A tegnap esti kisebb összeugrásunk már pont lecsengett bennem és csak arra emlékeztem, hogy tud ő aranyos, kedves is lenni, de ez a kis affér már megint lerohasztott.
Florian beszéde kicsit jobb belátásra térített Tommal kapcsolatban. Most viszont…Tom örjöng és utál.  Végső soron igaza volt…Megsértettem a férfiúi büszkeségét.
Próbáltam visszahívni, de nem vette fel. Nagyszerű…
Letettem a telefonom és beültem a gép elé. E-mail-ek lecsekkolása, sampon és balzsam rendelése..stb.
A telefeonom 20 percre rá pittyegett 2-t. SMS.
Hevesen nyúltam felé, hátha Tom.
„Gyere az irodámba most!” – David.
Összeráncoltam a szemöldököm. Te jó isten! Ekkora balhét csináltam?
Besiettem a gardróbba és lekapkodtam a polcról, ami a kezem közé került. Babarózsaszín felső, egy sima fekete legging, egy telitalpú…Olyan sebességgel kapkodtam magamra, hogy azt bárki megirigyelte volna.
…már pattantam is a Lexus-ba.

Rutinosan köszöntem a szőke titkárnőnek, hiszen már 4-szer találkoztunk. Az irodában csak David ült. Telefonált. A fejével intett, hogy foglaljak helyet vele szemben.
Türelmesen vártam, hogy letegye, addig pedig a falon lógó arany és platina lemezeket figyeltem.
- Na.- tette a telefonját az asztalra.- Mi újság?
- Tom árulkodott, mi? Komolyan teljesen túllihegi a dolgot! Egyszerűen vele mentem haza, de semmi nem…
- Hé!- szakított félbe.- Te miről beszélsz?
- A tegnap este miatt hívtál, nem?- néztem értetlenül.
- Dehogy! Fogalmam sincs, hogy volt valami tegnap.  Nem tudtam, hogy volt balhé.
- Nem volt. Hagyjuk. Szóval, miért vagyok itt?- tereltem rögtön a témát.
- Milyen balhé bolt. Mondd már el előtte, utána rátérünk, miért hívtalak.
- Semmi nem volt! Térjünk a tárgyra!-  Már engem is érdekelt az egész.
- Hát jó… Emlékszel, mikor mondtam a kurva bulitok után, hogy lesz egy kis bünti az asztalon táncolás miatt?- dörzsölte össze a kezeit izgatottan.- Kitaláltam mi lesz aaaz! Maldívra repültök teljes 3 napra!
- Mi van? Tom és én?- pislogtam.
- Tom, Bill és Te!- mondta lelkesen.
- Naneee! Én nem megyek! – ráztam a fejem határozottan. Semmi pénzért nem vállalkoztam volna ilyen kiruccanásra.
- Dehogynem! A fiúk mindjárt indulnak, te pedig egy esti géppel utazol.
- Remélem, hogy csak viccelsz!- néztem hitetlenkedve. Nagyon nehezen tudtam elképzelni, hogy a mi hármasunk össze tud hozni bármilyen nyaralást is közösen.
- Nem, nem viccelek. Jó muri lesz!
-  Jó mu