33. rész

Florian fütyörészve vezetett fel a Kaulitz Stúdiólakás felhajtóján. Még mindig az orrában érezte Stephanie lakásának kellemes illatát. Vigyor jelent meg az arcán, ha visszaemlékezett a fürdőszobás incidensre. Megcsóválta a fejét és ráparancsolt magára, hogy ne is álmodozzon olyan perverzségekről, amik ott a tusolóban történhettek volna. Beparkolta a gyönyörű Lamborghini Gallardo-ját és otthonosan nyitott be a házba. Már megszokta a járást.  Ahogy felért a lépcsőn, belefutott Billbe, aki pont a szobájából jött ki.
- Az ifjabbik Kaulitz!- kiáltott fel lelkesen, hiszen nem látta a gyereket 10 napja.
Bill megállt és unottan mérte végig a vendéget.
- Csá Florian.- vetette oda szárazan, majd megkerülte és indult le a lépcsőn.
- Csá Florian?- fordult utána.- Ennyit kapok? Hazajövök a világ végéről és Ennyi? Szia drága egyetlen MR Braw. Nagyon hiányoztál! Alig bírtunk élni nél..
- Hagyd a francba, haver.- szólt ki a szobájából Tom. Az ajtó résnyire volt csak nyitva, nem lehetetett belátni, Florian mégis meg tudta volna mondani, hogy Tom az ágyon fekszik.- Nem te vagy a baja, csak most hisztizik.
- Cseszd meg, Tom.- kiabált be Bill, aki már a lépcső felénél járt.
Az ajtó kinyílt és Tom jelent meg egy fekete Adidas melegítő nadrágban. Az arca sápadt volt és fáradtan támaszkodott az ajtófélfának. Határozottnak betegnek tűnt.
- Majd lehiggad.- mondta barátjának.
- Te sem örülnél neki, ha én cipelnék haza vadidegen idegbeteg ribancokat. Kurva jó volt ébredés után rögtön beleütközni!
- Ugyan már Bill, nézz már rá szerencsétlen gyerekre. Alig áll a lábán. Nem lehetsz rá mérges.
- Az, hogy úgy kiütötte magát, mint a szar és egész délután csak okádott meg a lábra állni sem bírt még kurvára nem mentség.
- Essen már meg rajta a szíved.- játszotta tovább a békítőt Florian.
- Hagyd a francba- csitította Tom, majd kilökte az ajtót.- Inkább gyere be.
Florian megvonta a vállát és inkább követte a lassan vánszorgó haverját. Tom azonnal leült az ágy szélére, a tenyerébe temette az arcát és álmosan morgott egyet.
- Te nagyon szét vagy esve, tesó.- mondta Florian.
- Túlélem.- nézett Tom a haverjára.- Na szóval mi a francot kerestél te Stephanie-nál?
Stephanie. Stephanie. Stephanieee.
A békítés alatt nem gondolt a lányra. Kemény 2 percig. Most Tom újra felhozta és megint teljesen a történtek rabja lett.
- Öregeeem, az a nő.- lelkesült fel Florian.- Ez egy istennő!
- Hát persze.- húzta gúnyos vigyorra a száját Tom. Ő nem osztotta ilyen buzgón haverja véleményét.- Elmentél hozzá, hogy ezt megoszd vele?
- Nem. Mondtam már, téged kerestelek. Mivel basztad felvenni a telefonod!
- Alig éltem. Bocs.
- Figyelj. Aggódtam ám érted baszki, egész nap szörnyű előérzetem volt.
- Rendes gyerek vagy.- mosolyodott el Tom. Tudta, hogy kívánni sem kívánhat jobb barátot, mint Florian.- De figyelj már mi az, hogy Stephanie-t meglátogatta…
- Hallod! Láttad már a lakását. Nagyon állat! Komolyan! Meg ahogy ordítozott a portással. Tök viccces mikor…
- Florian. Csitulj már! Ennyire azért ne legyél már elvarázsolva tőle, könyörgöm. – teremtette le. Még nem dolgozta fel az este történéseit és ameddig nem tudta őket hova tenni, nem kívánt foglalkozni azzal, hogy megítélje Stephanie SchonWarbach ugrott-e a „bírlak” skálán felfelé vagy maradt-e a „menj a faszomba”-n.- Szóval mit mondott, miért járt nála Mira?
- Semmit nem mondott.- bontott fel Florian egy Snickers szeletet, amit Tom táskájában talált és teleszájjal folytata.- Ez a csaj…kidobott a lakásból.- mondta olyan arccal, mintha még maga sem érteni, hogy miről beszél.- Csak úgy fogott és kidobott. Engem.
Tom jókedvűen elnevette magát. Ez azért tetszett neki.
- meg egyébként nagyon furán viselkedett.
- Ő mindig furán viselkedik.- húzta el a száját. Ahogy ez az eszébe jutott rögtön elszállt a nevetése.
- Meg mintha nagyon kattogott volna az agya valamit. Gondolkozott.- ezt is olyan meglepetten jegyezte meg. Számára furcsa volt, hogy az ilyen jó nők ennyire tudnak gondolkozni.
- Annak a lánynak mindig jár az agya. Aljas kis terveket szövöget, hogy gázolhat át kegyetlenül mások életén, hogy ő előrejusson.- grimaszolt Tom és undorodva kelt fel az ágyról, amiben tegnap este szeretkeztek.
- Nekem nem tűnt annyira vészesnek. Szerintem jó fej csaj…és a lábai. Te jó ég! Nézted már a lábait?
- Feküdtem is már be közéjük- kiabálta ki Tom a fürdőből, ahová kiszaladt könnyíteni magát.
- Rohadj meg.- csóválta meg a fejét Florian. De szívesen feküdt volna be ő is…
Tom kijött a mosdóból, de az ajtóban megingott. Meg kellett kapaszkodnia a falban, hogy ne essen pofára.
- Hé, haver, jól vagy?- kérdezte tőle barátja.
- Persze. – egyenesedett ki és lelökte magáról Florian kezeit, amik támogatni akarták.- Csak kicsit megszédültem.
- Ez kurvára nincs rendben.- ráncolta össze a szemöldökét.- Ettél már ma?
- Ja. De kijött.- röhögött.
- Ez kurvára nem poén.
Florian zsebében megcsörrent a Blackberry Bold-ja. Készült kinyomni a faszba, de ahogy leolvasta a kijelzőt megvilágosodott. Tudta már mit kell tennie!
- Tom el kell mennem.- kapta fel a fejét.
- Hova a francba?- értetlenkedett az idősebb Kaulitz.
- Kideríteni, hogy mi ez az egész.- adta meg a kurta választ majd nagy hévvel felvette a telefont és az ajtó irányába indult.- Kornelia. Szépségem. Mi újság? Pont rád gondoltam. Nem találkozunk?
Florian már meg sem hallotta a kérdéseket, amikkel Tom dobálózott. Ott hagyta a gyereket kettesben a faszával.

Bastian nem vette fel. Fél órája próbáltam hívogatni, teljesen hiába. Csak rá számíthatta. Egyedül őt állíthattam rá az ügyre.
A lakását vettem célba, de folyton pirosat kaptam. Gyűlöltem a pirosaaat!
Aki járt már LA-ben, az tudja, hogy ott milyen borzalmas a helyzet. A lámpák durván keresztbe húzhatják az ember számításait. Viszont engem LA-ben a lámpák imádtak. Ott semmi problémám nem volt velük.
Hamburgban…inkább hagyjuk.
Elhúztam a szám és már azon kezdtem gondolkodni mennyire lehet kivitelezhető helivel a közlekedés. Annyi kocsim van, mint más embernek zoknija, mégsem jutok velük A pontból B pontba.
Azon kezdtem agyalni, hogy hány épületnek lehet a tetején leszállótere és mennyire lehet macerás megszerezni a repülési jogosítványt.
Szerencsére pont zöldre váltott a lámpa, így abbahagytam az eszetlen ötlet továbbfűzését.
A telefonom megcsörrent.
- Bastian!- mondtam kivirult arccal.
Florian…olvastam le kevésbe lelkesen.
- Hello. Mit szeretnél? Siess kérlek, mert zöldhullámot kaptam és bele szeretnék húzni.
- Szia. Úton vagy! Remeek! Azonnal gyere a Stúdiólakásba.
- Hova?- kérdeztem vissza élesen.
- Gyere Tomhoz! Beszélnünk kell. Mindjárt ott vagyok én is!
- Dehogy megyek.- tiltakoztam hevesen.
- Ez nagyon fontos! Kérlek! Tom már ott vár téged. Beszélnünk kell.
- Nem ér rá holnapig? Nekem most dolgom van és…
- Rohadtul nem ér rá! Nem hívnálak, ha nem lenne ilyen fontos. Legyél ott. Én is sietek.
Értetlenül dobtam a telefont a táskámba.
Mi van?
Semmi kedvem nem volt Tomhoz, de azért lekanyarodtam és elindultam Seevetalba. Hajtott a kíváncsiság. Érdekelt mi ez a „nagyon fontos.”

34. rész.

- Marshall Amps.- mondtam bele és vártam, hogy nyíljon a kapu.
Beálltam az Escalade mellé, ami ugyan ott állt, mint reggel. Először csengőt kerestem, de mivel nem találtam sehol, a kopogáson kezdtem gondolkozni. Milyen kisstílű dolog már kopogni, nem?
Idegesen harapdáltam az ajkam. Nagyon kellemetlen érzés volt ott állni az ajtó előtt. Előtörtek belőlem a reggeli érzelmek. A pánik és a menekülési vágy.
Behunytam a szemem és vártam fél percet. Le kellett nyugodnom. Hát jó…Kopogtam és vártam.
Bill nyitotta ki az ajtót és azonnal felrántotta a szemöldökeit.
- Te meg a mi a lószart keresel itt?- kérdezte meglepetten. Köszönni el is felejtett.
- Nem téged.- válaszoltam fagyosan és megpróbáltam kikerülni.
- Nem jöhetsz be ide. Senki nem hívott!
- De, a tesód.
- Mi van? – kérdezte értetlenül.
- Jól hallottad. Tom hívott, mert beszélni akar velem.
- Ja…azt hittem, hogy dugni. Toooom!- kiabálta el magát. Semmi válasz.- Lehet, hogy már megint kidőlt. Menj fel hozzá.- mondta, mikor már rég elindultam.
Talán túl hamar is felértem hozzá. Nem készültem még fel a találkozásra. Kopogtam…megint.
- Gyere. De csak akkor, ha letetted a fegyvert.
Értetlenül nyitottam be.
Tom elterülve feküdt az ágyon meztelen felsőtesttel, joystick-kal a kezében. Éppen valami autós játékkal játszott. A szemöldökét ugyan úgy húzta fel, mint az előbb Bill.
- Te? – kérdezte meglepetten és zavartan ült fel az ágyon.
- Miért kit vártál?- léptem egy lépést beljebb.
- Talán a tesómat. Mit akarsz te itt?- dobta az ágyra a joystickot.
Összekavarodtak bennem a dolgok és talán a kelleténél indulatosabban válaszoltam.
- Te hívtál ide, valami nagyon fontos dolog miatt, szóval ne játszd a fejed!
- Vhoovhoo, én rohadtul nem hívtalak!- tiltakozott és felkelt.
- Florian felhívott és mondta, hogy jöjjek, mert beszélnünk kell…Oh bassza meg.
Megvilágosodtam. Florian csak kamuzta, hogy Tom is tud a jövetelemről. Olyan zavarba jöttem, hogy attól azonnal gőzölni kezd a fejem.
Nagyon kellemetlenül éreztem magam.
- Tehát Florian elfelejtett neked szólni, hogy iderendelt, igaz?- kérdeztem, de egyszerűen nem bírtam ránézni. Mondhatjuk, hogy a szőnyeghez beszéltem.
- A csórikám 40 perce felpattant és lelépett, mint reggel egy kurva. Én nem is besz…
Nem tudta befejezni a mondatot, mert nyílt az ajtó és az emlegetett srác esett be rajta nagy lendülettel.
- Hol a faszomba voltál?- esett neki azonnal Tom.- Mi ez az egész?
Florian a szoba közepéig sétált. Nagyon idegesnek tűnt. Teljesen megrémített.
- Ez nagyon durva, Tom.- mondta Flo és elkezdett sétálni a szobában.
- Bökd már ki, te fasz! Hol a szarban voltál?
Csak némán, karba tett kézzel figyeltem a fiút. Még mindig nagyon rosszul éreztem magam abban a szobában.
- Kornelia-hoz mentem.
- Trixi barátnőjéhoz?- kérdeztem. Florian csak bólintott.
- Jó, ezt eddig gondoltam. De mi a faszna?. Kanos voltál?
- Nem. Meg kérdeztem tőle, mi volt szombaton. Ő pedig elég kemény dolgot mesélt.
- Mondd már! –szóltam rá türelmetlenül. A zsigereimben éreztem, hogy most valami rossz következik.
- Trixi tett valamit a Gin-edbe, amit a pultnál hagytál és úgy küldette utánad. Valami mit tudom én milyen szart, amitől beindulsz, meg felpörögsz.
Megsemmisülten álltam ott az ágy mellett. Minden szétesett egy másodperc alatt. Teljesen lefagytam.
- Hogy mi? Annak én ittam meg a felét, bassza meg! Akkor ezért voltam ilyen kikúrt szarul. Ezt nem hiszem el!- horkant fel dühösen Tom. Majd szétrobbant a méregtől. Megfogott valamit és teljes erejéből az ablakhoz vágta. Talán iPod lehetett vagy egy iPhone. Nem tört ki az üveg, de akkorát csattant, hogy én összerándultam az ijedségtől.
Csak részletekben fogtam fel a körülöttem lejátszódó jelenetet. A hangokat is csak elmosódva hallottam. Éreztem, hogy gyengülök. Remegésbe kezdtek a lábaim.
- Stephanie, jól vagy?- nézett rám Florian.- Hulla sápadt vagy.
Nem válaszoltam csak erőtlenül huppantan le az ágyra és meredtem magam elé.
- Flo, azonnal menj le a konyhába és hozz egy pohár vizet!- szólt Tom a barátjára és hozzám sietett.
Átfogta a remegő vállam és finoman magához húzott.
- Nyugodj meg.- mondta és kedvesen kezdte simogatni a hátam.
Átfogtam a nyakát és úgy kapaszkodtam bele, mintha ő lenne csak ő tudna megmenteni a biztos haláltól. Elfelejtettem, hogy ki ő vagy, hogy milyen a kapcsolatunk. Ott és akkor a legbiztosabb támaszom volt.
Belefúrtam a fejem a vállába. Megéreztem az illatát. Ugyanaz az illat, mint tegnap. Teljesen elvesztettem a fejem. Még erősebben húztam magamhoz. Ő hagyta, hogy csimpaszkodjam belé.
Nagyon jól esett a szorítása. Enyhült a remegésem. Nagyon nyugtató volt az illata és az érintése.
- Jobb?- kérdezte, mikor picit eltávolodtam.
Csak bólintottam egyet. Egy puszit nyomott a homlokomra. Mindenem belebizsergett.
- Trixi egy beteg ribanc. Nem kellett volna belekötnöd. – mondta kissé dorgálóan, de egyáltalán nem durván.
- De én…- nem tudtam befejezni a mondatot, mert Florian nagy csattogással berontott.
- Hogy van?- kérdezte Tomtól, mintha én nem tudnék válaszolni.
- Csak kicsit kiakadt.- mondta és elvette Flortól a vizet és felém nyújtotta. Még mindig átkarolt. – De ki ne akadt volna ki ilyen dolgon.
Az ajtó nyitva maradt Florian után. Bill állt meg az ajtóban és grimaszolva nézte a hármasunkat. Felpillantottam és szembe kerültem a megvető tekintetével.
- Mi a fasz történt?- kérdezte Tomra nézve semmitmondó hangon. Feltűnően nem volt az ínyére, hogy a bátyja átkarol.
Tom enyhén eltávolodott tőlem és felemelte a fejét.
- Trixi tegnap drogot kevert Stephanie piájába.
Bill gúnyosan felnevetett. Elszorult a torkom. Szörnyen megalázottnak éreztem magam.
- Erre mondják, hogy visszanyal a fagyi, Stephanie?- mosolygott.
- Bill, ez most kurvára nem poén.- szólt testvérére Tom nem éppen kedvesen.
Nagyon jól esett, hogy védelmezni próbált. Fel is bátorított. Sunyin vigyorogtam az ifjabb Kaulitzra, aki ettől teljesen kiborult.
- Tom! Ne legyél már fasz! Van róla valami fogalmad, hogy ki a francot ölelgetsz? Ez egy beteg kurva, aki nem csak nekem és a bandának ártott, hanem neked is!
- Fog már egy kicsit vissza magad, Bill! Menj inkább innen és gyere vissza, ha lehiggadtál.
- Egy faszt! Elvette az eszed a punciszag. Ez a kis ribanc szétteszi neked és te…
Teljesen felforrtam. Nem engedhettem meg, hogy valaki így beszéljen velem! Ha LA-ben valaki ilyet mond, minimum, hogy utána szerencsétlen kirepül az ablakon.
Hamburgban mások voltak a játékszabályok, de azért ezt még itt sem hagyhattam.
- Nem érdekel ez a szarság. Ne izgulj, Bill… elmegyek.- álltam fel és lesöpörtem magamról Tom kezét.
- Remek ötlet! Semmi keresni valód itt. Az ilyen büdös lotyókat nem látják sehol szívesen.
Pont Bill mellett haladtam el, mikor kimondta a lotyókat. Megálltam és ingerülten hajoltam az arcába.
- Semmi közöd hozzám. Nem beszélhetsz velem így. Te csak egy csicska hülyegyerek vagy. Fogd vissza magad.- sziszegtem az arcába, majd tovább indultam.
Ő utánam jött.
- Ne felejtsd el, hogy itt téged mindenki utál! Jobb lenne ha hazatakarodnál az csinivili kis álomvilágodba, kis ribanc. Itt senki nem kíváncsi a szarságaidra!
Végleg elöntött a mérek. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Megfordultam és Bill arcába löttyintettem a vizet, amit Florian hozott fel nekem.
Azzal a lendülettel, ahogy mozdult a karom már fordultam is meg és szedtem a lépcsőfokokat, ahogy tudtam.
Pillanatok alatt a kocsimba pattantam. Nem sokat fogtam fel a menekülésből.
Kihajtottam és zavartan indultam vissza a város centrumába. A szívem hevesen vert, a torkom kiszáradt. Nagyon felzaklatott Bill és az új információ. Próbáltam minden figyelmemmel az útra koncentrálni. Tényleg jobb lenne itt hagyni mindent és haza menni? Vissza…LA-be.
Nem! Ilyenre még gondolni sem szabad! A megfutamodás nem a SchonWarbach-okra jellemző.
Ha valamit elkezdtél, akkor azt fejezd be is be!
Jóval túlléptem a sebességkorlátozást, úgy száguldtam végig egy négysávoson.
Összerezzentem a telefonom csörgésére.
Sebastian.
Meglepő módon most nem nyugtatott meg se a név, se a tudat, hogy mindjárt hallani fogom a hangját. Bastian arra emlékeztetett, hogy menyire magányos vagyok itt Hamburgban. Az egyetlen barátom ő.
Nagyon sóhajtottam és próbáltam elhallgatatni a fejemben Bill hangját, ami folyamatosan azt ismételgette, hogy: „Itt senki nem kíváncsi a szarságaidra!...Az ilyen büdös lotyókat nem látják sehol szívesen.”

- Hali. -köszöntem bele a legösszeszedettebben, ahogy akkor tudtam.
- Ne haragudj, hogy nem tudtam felvenni, de edzeni voltam.
- Semmi baj, Bastian. Milyen volt a napod?
- Miért hívtál?- kérdezett rá rögtön. Bast nem volt az a köntörfalazó típus.- Baj van?
- Dehogy! Csak hallani akartam a hangod! Meg megígértem, hogy hívlak.
- Ja persze. Csak azért hívtál egymás után 6-szor, igaz?- kérdezett rá kissé fásultan. – Ne játszunk már egymással. Ismerlek.
- Elmehetek hozzád, Bastian?
- Mióta kell megkérdezned?
Halvány mosoly ült az arcomra. Egy leheletnyit jobban éreztem magam. Ha nem is volt 100 barátom, mint Los Angeles-ben. Volt 1, akire tényleg számíthattam!
Barátság pedig egy olyan dolog, amiben nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos.


Ambivalens érzelmekkel léptem be Bastian luxuslakásába.
Egyrészt nyugtatott a fiú mosolya, másrészt pedig tanácstalan voltam, mennyit mondjak el neki. Tisztában voltam vele, hogy rosszul fogja fogadni a drogos dolgot.
- Tea, kávé, vagy alkohol?- kérdezte és hagyta, hogy átrendeztem a bár márványára tett gyümölcsöstál tartalmát. Addig is lekötöttem magam egy picit és nem kellett emésztenem a történteket.
- Semmi.- vontam meg a vállam és arrébb pakoltam a citromokat.
- Szóval…mi történt?- ült be elém.
Egy ideig még rendezgettem, majd lassan felemeltem Sebastianra a tekintetem, aki a pult másik oldalára ült.
- Melyikkel kezdjem? A durvával vagy a kevésbe durvával…ja, vagy a vizessel?
- Ahogy érzed.
Tanácstalanul pattogtattam a körmöm. Nem érdekelt, hogy ezt rögtön felvilágosította Bast-t, hogy mennyire ideges is vagyok.
El kellett döntenem, hogy beavassam-e a drogos dologba.
- Mira meglátogatott délután. Aztán Florian jött el hozzám, mert Tomot követte. Utána engem hívott Tomhoz, ott elmondta, hogy Trixi Woll drogot tett a piámba, azért voltam rosszul. Bill lekezelően beszélt velem, ami nagyon felidegesítettem. Én pedig az arcába löttyintettem egy pohár vizet a saját házában.- hadartam el egyetlen levegővel.
…és vártam.
Bastian arca teljesen eltorzult. Látszott, ahogy fokozatosan adagolja be magának a felhalmozott információkat.
- Mi a faszom van?- ugrott le a bárszékről és meghátrált.
Nem értettem, melyikre kérdezett rá, ezért egy olyan mondatot mondtam, ami mindegyikre igaz volt.
- De nem én tehetek róla!- fakadtam ki.
- Én megmondtam, hogy ne húzz ujjat Trixivel!- nézett rám dühösen.- arra is figyelmeztettelek, hogy a Kaulitz-ok veszélyesek. De te olyan öntörvényű vagy, hogy egyszerűen képtelen vagy másra hallgatni!
- Nem hagyhattam, hogy úgy kezeljen, mint egy feslett rongyot.- vontam meg a vállam makacsul. Igazából számítottam, hogy hasonló reakciója lesz, mégis kiborított.
- Ha tudnád milyen ostoba vagy, Stephanie!
- Ostoba?- hökkentem meg és a szám is eltátottam.
- Egymás után követed el a butábbnál butább hibákat! Komolyan mondom, nem értelek.
- Már ne is haragudj, de nem az a fajta vagyok, aki nem áll ki magáért!- ugrottam le én is ingerülten a magas bárszékről.
- Ezt akartad? Nyakig ülsz a szarban és még rádobsz egy lapáttal.
- Így gondolod?
- Így! – vágta rá határozottan és kiborította a gyümölcsöskosarat, amit alig 2 perce pakolásztam.
- Hát ne gondold! Nem kértem, hogy minősíts a helyzetem, mert nincs rá szükségem. Szóval a véleményedet tartsd meg magadnak.
- Nem tartom meg, mivel nem veszed észre, hogy idiótaságokat csinálsz. Ha magadtól nem jössz rá, akkor majd én segítek!
- Nincs szükségem a segítségedre! Senki segítségére nincs szükségem.
- Igen, kis csillag? Akkor mondd el, miért is vagy itt? Hogy elmeséld megint faszságot szenvedtél össze és mennyire szar szituációkba kerültél? Köszi, az ilyen dolgaidra nem vagyok kíváncsi, mert csak felbaszod vele az agyam. Erre játszol?
Szinte fujtattam.
- Jóóó! Akkor elmegyek.
- Mire vársz még?- tárta szét a karjait.- Menj már és fárassz valaki mást, Stephanie!
Gondolkodás nélkül megfordultam és hatalmas léptekkel távoztam. Az ajtót pedig erősen becsaptam magam után. A liftben még sikerült nyelnem a könnyeimet, az autóban viszont vulkánként tört elő belőlem. Bastian-nel összevesztünk. Méghozzá durván. Magamra maradtam. Teljesen egyedül.

35. rész

Kevertem magamnak egy erős koktélt és azzal a kezemben járkáltam a nappaliban. Az órára néztem, hogy ki tudjam számolni az időeltolódást. Nagyon jól tudtam kit kell felhívnom.
- Stephanie?- szólt a telefonba a bátyám.
A hangja rögtön megnyugtatott. A bátyám 3 évvel volt idősebb nálam. Első szemeszterét kezdte a Dartmouth-on, és már szerzett papírt a Yale-en. Igazából a legnagyobb barom volt, akit ismertem, mégis a legnagyobb koponya. Azt, hogy hány csajt csalt az ágyába megtippelni sem mertem, mivel nagy volt rá az esély, hogy 4 jegyű szám.
Nem mindig volt jó a viszonyunk, de tudtam, ha bajban vagyok ő igazi támaszom lesz.
- Zavarlak?- kérdeztem kicsit kellemetlenül.
- Viccelsz? Azt hittem, már soha nem hívsz!
- Te sem voltál valami szorgos a telefonálásban.
- Hugi! Emlékeztetnélek rá, hogy megtiltottad, hogy én hívjalak téged!
- De csak azért, mert ha nem tiltom meg egy nap minimum 2-szer zaklattál volna.
- A faszomat! Szerinted ennyi időm van rád?
- Suli?
- Frankó. Élvezem. Csak te hiányzol. Hamburg milyen?
- Furcsa…
Próbáltam összekapni magam, de esélyem sem volt a tesóm előtt titkolni, hogy nincs minden rendben.
- Na jó hívj vissza 20 perc múlva. Haza megyek és nyugodtan el tudsz mesélni mindent. - Most hol vagy?
- Az egyetemen. Lenne egy előadásom, de nem megyek be.
Meg sem próbáltam lebeszélni a dologról. Így hát laza 2 és fél órát tudtunk beszélni. Elmeséltem neki mindent. Az elejéről a végig. Tom megfejthetetlenségét és hogy nem tudom hova tenni. Trixi Woll szemétkedését és Bill hisztijeit.
Természetesen a drogos dolgot ő sem fogadta valami jól, de hozzá volt már szokva a durvább dolgokhoz is. Hiszen ha valaki a völgyben él, sok durvasághoz van szerencséje, tehát nem voltak neki újak a hasonló kaliberű esetek. Ez egy kegyetlen világ.
- Már nem tartom ilyen jó ötletnek a költözést…haza akarok menni.- fakadtam ki kemény 3 óra múlva.
- Micsoda? Megfutamodnál, csak azért mert nem minden alakult úgy, ahogy te azt képzelted?
- Nem jó nekem itt. Rémesen egyedül érzem magam.
- Pici lány. Rémesen kevés időt töltöttél te ott, hogy el tudd dönteni jó-e vagy nem. Gondolj csak bele mekkora hatalmas tervekkel vágtál bele a dologba! Los Angelesben pedig már mindent elértél, amit ember elérhet, nem?
Haboztam. Nem akartam válaszolni.
- Az miatt nyafogtál, hogy unatkozol. Nincs igazam?
- De…
- Figyelj, Los Angeles koronázatlan Királynője voltál. Viszont az igazi birodalmad az a hely, ahová születtél. A korona téged illet!
- Nem hiszem, hogy…
- Mi? Mit nem hiszel? Fejezd már be a siránkozást, mert engem is lehangolsz! Fúj. Gusztustalan vagy ilyenkor. Ne akard, hogy csalódnom kelljen bennem. Nem hittem, hogy valaha is fel tudsz adni bármit, az első pici akadály láttán. Csak add önmagad és ne legyél ilyen fagyos, Miss Jégkirálynő. Mélyen nézz önmagadba és azt tedd, amit jónak látsz.
A bátyám szavai új erőt adtak. Éreztem, ahogy megint visszaszáll a testembe az élet. Nyugodt szívvel engedtem tele a kádat és mosolyogva szálltam bele. Egész másképp láttam már mindent.
Csak rajtad múlik. – mondtam magamban és hagytam, hogy a víz átmossa az agyam.
Rosszul éreztem magam Bastian miatt és meglepő módon Bill miatt is. Trixit pedig egyszerűen kihívásnak tekintettem.
Mondhatni ellazultam bújtam az ágyba. Hamar elnyomott az álom.

Amilyen kellemes volt az elalvás annál kellemetlenebb volt az ébredés.
A telefonom csörgése riasztott fel.
Ahogy kikeltem az ágyból egy halvány remény gyulladt ki bennem. Mi van, ha Sebastian az?
Tévedtem. David hívott.
- Jó reggelt David.- köszöntem bele unottan.
- Jobbat. Gyere az irodába! Most!
Már pont nyitottam is a szám, hogy ellenkezzem, de mire összeszedtem a gondolataimat már csak a pityegést hallottam a vonal másik végén.
Nyugodj meg, Stephanie. Csak okosan! Csak okosan! – csitítottam magam.
Nagyon közel álltam hozzá, hogy azt mondjam: Oké, David, húzz a sunyiba, engem pedig felejts el.
Csak sajnos nem abban a helyzetben voltam, hogy ezt megengedhettem magamnak.
Letusoltam és összeválogattam egy stílusomhoz hű hétköznapi viseletet. Könnyed szoknya, bőr öv, egyszerű fehér top. Ahw.. Egy gyönyörű Christian Louboutin bokacsizma és akkor már egy hozzá illő Louis Vuitton.
Kocsiba be és indulás!
A járást már nagyon ismertem. Bármi nehézség nélkül jutottam fel és hipphopp a már ismert folyosón találtam magam.
- Jó reggelt –köszöntem David titkárnőjének kedvesen. Ő hasonlóképp mosollyal fogadott és felállt az íróasztala felől, hogy bekísérjen.
David szokás szerint a hatalmas mahagóni asztal mögött ült főnökösen hátradőlve a bárfoteljében és felállva köszöntött.
- Hello.- válaszoltam neki kevésbe lelkesen és belekortyoltam az extrás kávémba, amit idefele úton szereztem be.
- Ne idd azt a szart! Claudia isteni kávét csinál neked!
- Ne fáradj. Nem kérek, köszönöm.
- Ülj le.- utasított David.
Ahogy elindultam, összerezzentem. Tom ült a dohányzó asztal melletti bőr kanapén. Távolságtartóan nézett rám és enyhén morcos képet vágott.
- Szia. Megijesztettél- húzodott szét az arcomon egy mosoly. Igazából így lett volna őszinte. „ Kellemesen megijesztettél”. Ezt viszont nem kockáztattam meg.
- Hello.- köszönt vissza semmitmondó hangon és tovább nézett.
Az arcomra fagyott a mosoly. Ez a fagyos tekintet eszembe jutatta a tegnap történéseit. Gondolom Tomnak sem volt az ínyére, hogy az öccse nyakába borítottam egy pohár vizet.
Rémesen rosszul éreztem magam. Lassan ültem le az egyszemélyes fotelba és próbáltam annyi tartással kihúzni magam, amennyi csak tellett tőlem.
Rettenetes érzés fogott el: szégyelltem a tettem. Bűntudatom volt. Úgy éreztem, hogy Bill nem érdemelte meg, amit tőlem kapott. Na jo megérdemelte, persze. De próbáljuk meg egy pillanatra az ő szemszögéből nézni a dolgokat. Én veszélyt jelentek számára és a testvére számára is egyaránt. Hát naná, hogy meg akarja védeni a felségterületét. Milyen ellenszenves lehetek a szemébe? Az új lány, aki betesz a bandának, majd tovább húzza a dolgokat. Én számra egy betolakodó vagyok, akit ki kell innen pucolni. Az pedig csak rajtam múlik, hogy meddig gondolja ezt rólam.
Barátkozni akartam Billel?
Szó sincs róla! Egyszerűen szerettem volna, ha elmúlik ez a maró érzés belül. Meg persze az sem mellékes, hogy Tom megvető tekintette sem esett valami jól.  Hiszen igaza van, teljesen jogosan mérges rám.
Iszonyatosan feszült volt a helyzet. Óvatosan Tomra sandítottam. Az ablakon bámult ki mogorva fejet vágott. Még mindig…
Szörnyen éreztem magam. Nem akartam, hogy így nézzen. Helyre akartam tenni a dolgot. Rémesen sajnáltam, amit tettem.
- Láttad a lapokat?- kérdezte David és ezzel visszarántott a valóságba.
Csak megráztam a fejem. Igazából pont nem érdekelt, mit írtak rólunk. Sokkal jobban izgatott, hogy hogyan mulasszam el a bűntudat keserű érzését.
- Rosszal írnak, igaz?- húztam grimaszra a szám és igazítottam egyet a szoknyámon.
- Nem éppen előnyös az asztalon táncolni és poharakat lerugdosni onnan. Főleg nem egy ilyen nagy esemény után rögtön.
Vártam, hogy folytassa, de csak hallgatott.
- Büntetést is kapok?
- Hát. Talán. De nem lövöm le a poént, mert ezt még meg kéne pontosan szerveznem.
Csak megráztam a fejem. El sem tudtam képzelni, mit talált ki már megint.
- Azért kérlek időben szólj, hogy mit akarsz.
Ismét Tomra pillantottam. Még mindig az forgalmas utcát figyelte. A tekintetem lejjebb haladt a karjára. Egy nagy lila folt éktelenkedett rajta. Hatalmasat dobbant a szívem. Ez a harapásom nyoma volt, amit az ominózus estén ejtettem meg.  Ettől még rémesebb volt az egész.
- Ne izgulj.- mosolygott elégedetten.- Na de ti kitaláltatok valamit mostanában?
- Nem tervezünk mostanában semmit. Picit pihentetjük a dolgokat. Elég a jónépnek ennyi egy ideig, nem?- nézett Davidre Tom. Ahogy fordította a fejét feltűnt neki, hogy a kék foltot figyelem és átfordította a karját, hogy rejtse.
- Végül is.- vakarta meg a fejét David.- Egy időre..
- Akkor jó. Én léphetek is, igaz?- állt fel hirtelen. Határozottan el akart húzni onnan a francba.
Felkaptam a fejem. Mindenképp akartam négyszemközt beszélni Tommal.
- Nincs más megbeszélni valónk. A tévés interjúkat pedig ne felejtsd el.- vonta meg a vállát.
- Én is elmehetek?- kérdeztem gyorsan, mikor Tom felállt.
- Mehetsz. Majd hívlak, ha kellesz.
Tom nagy léptekkel az ajtóhoz ment és becsukta maga mögött. Elköszöntem Davidtől és követtem.
- Szia Claudia.- kacsintott a titkárnőre és ment tovább a lifthez. Még az ajtó becsukódása előtt sikerült beslisszolnom mellé.
A mély sóhajtásából arra következtettem, hogy ezt próbálta elkerülni.
Iszonyatosan zavarba jöttem. Nem jellemző rám.
Nem értettem magam. Hogy kezdjem el? Lövésem nem volt.
- Szia.- motyogtam halkan.
Ő enyhén felém fordult és értetlenül mért végig, mint egy dilist.
- Csá.- köszönt vissza kelletlenül.
- Most mérges vagy rám, igaz?- kérdeztem bűnbánóan.
- Mérges? Nem. Egyáltalán nem vagyok rád mérges. Magamban csalódtam. Tudod egyetlen pillanatra azt hittem, hogy normális vagy. Neked ez a hepped, hogy az emberek arcába öntesz mindent, ami folyékony éppen a kezedben van?
- Nem, dehogy! Annyira rémesen érzem magam ez a dolog miatt. -fakadtam ki.
- Képzelem.- fonta össze a karját a melle előtt.- Nagyon meghathat más ember.
- De tényleg. Tom, rettentően sajnálom az egészet. Mocsok dolog volt.
Teljesen Tom felé fordultam és nagy szemekkel néztem rá. Ő még mindig tüntetően előre nézett.
- Jó, akkor ne hitt el, hogy megbántam. Nekem mindegy.
- Nem is hiszem. – nevetett.
- Rendben. Csak add meg Bill számát, mert bocsánatot szeretnék tőle kérni a viselkedésemért. Mondtam ki nagy nehezen.
- Hogy mi?- fordította a fejét felém. Látszott, hogy nem tudja hova tenni a dolgot.- Mit a tervezel?
- Semmit nem tervezek! Csak szeretnék tőle bocsánatot kérni!
A lift ajtaja kinyílt. Megérkeztünk a parkolóházba. Tom kilépett én pedig követtem.
- Ne haragudj, Stephanie, e nem bízok benned. Eszem ágában sincs megadni az öcsém telefonszámát.
- Akkor ne add meg. Csak add ide a telefonod. Legalább arról had hívjam fel!- kérleltem és tovább ugráltam körülötte. Alig bírtam tartani a tempóját.
- Ez most komoly?
- Teljesen!- mondtam határozottan.- Hiába hiszel szörnyetegnek, én nem vagyok az!
Tom megtorpant és egy ideig nézett. Fürkészte a tekintetem.
- Rendben.- nyúlt a zsebébe és elővette a telefonját.- Bill Privát.
- Tudom.- mosolyogtam.- és a kódot is.
Tom csak megcsóválta a fejét és figyelte, ahogy a fülemhez emelem.
A gyomrom iszonyatosan remegett. Túl akartam esni rajta.
- Hello tesó. Mi a helyzet?
- Stephanie vagyok. Ne tedd le, kérlek.- hadartam.
- Te meg mit akarsz?
- Bocsánatot szeretnék kérni! Rémesen sajnálom a tegnapi kellemetlen incidenst. Rémesen érzem magam miatta. Ne haragudj, csak ki voltam borulva.
Néma csend. Szóhoz sem jutott. Határozottan megdöbbent és nem tudtam feldolgozni a történteket.
- Csak ennyit szerettem volna mondani. Tehát még egyszer, nagyon sajnálom. Szép napot neked. Szia.
Meg sem vártam, hogy ő is el tudjon köszönni. Szépen letettem a telefont és visszanyújtottam a mosolygó Tomnak.
- Köszönöm szépen. Na jó legyél.
Tom csak bólintott.
- Ez rendes dolog volt tőled.- motyogta halkan és közben ráncolta a szemöldökét. Nem értett semmit. Láttam rajta, hogy próbálja megfejteni az imént történteket, de nem megy neki. Indulni készültem.
Nem válaszoltam semmit, csak szelíden elköszöntem. Kicsit megkönnyebbültem tőle.
A Jég Királynő felenged?

36. rész
 

Az elkövetkező 4 nap teljes nyugalomban telt…Bastian nélkül. Ő nem hívott engem és én sem hívtam őt. Ez az egyetlen dolog zavart.
A programjaim nem voltak valami izgalmasak. Vásárolgatni mentem, ismerkedtem a várossal és iratokat intéztem. El sem hinné az ember, mennyi macerával jár egy költözködés.
Épp az új mikró használati útmutatóját bújtam a pultra térdelve egy francia bugyiban és egy topban, felkötött hajjal, mikor csörgött a kaputelefon.
Megjött az új kávéfőző is! Remek!
Lelkesen, esve-kelve rohantam át a lakáson és felvettem.
- Igeeen?- szóltam bele nagy hévvel.
- Kisasszony, Bebastian von S várja lent. Felküldhetem?
Teljesen lefagytam és a torkom is elszorult. Alig bírtam kinyögni egy Igen-t.
A tükörhöz rohantam és igazítani kezdtem a hajam. Felöltözni el is felejtettem.
Az ajtóba ugrottam és vártam, hogy felérjen a lifttel. Alig 30 másodperc múlva nyílt a lift ajtó és ott állt ő.
- Hello.- köszöntem és próbáltam visszafogni az örömrohamon. Hiszen tartanom kellett magam. Nehogy azt higgye, hogy kedve szerint kiabálhat velem, amikor csak akar.
- Szia. – köszönt zavartan és lassan elindult felém.
-Mit keresel itt? Tovább szeretnéd ecsetelni, hogy mennyire ostoba vagyok és hibát hibára halmozok?
- Nem. Bemehetek?
- Ha nagyon muszáj…- elálltam az ajtóból és a nappali felé indultam.
Megvártam, míg leül a kanapéra és bűnbánó szemekkel rám néz.
- Akkor? Miért jöttél?
- Beszélni…mert tudod, én nagyon sajnálom.
Karba tett kézzel néztem rá. Eszem ágában nem volt rögtön megadni magam.
- Megbántottál.
- Tudom és bocsánat, de meg kell értened. Én csak jót akarok neked és amikor mesélted az estéd kicsit kiakadtam.
- Kicsiiit?
- Stephanie baba. Ne haragudj rám!- állt fel és megpróbált megölelni, de én finoman eltoltam.
- Te csak ne babázz. Azt hiszed, hogy minden el van felejtve attól, hogy idejössz és megölelsz?
- De bocsánatot kértem! Mit vársz még?- fakadt ki kétségbeesetten.- Stephanie a barátom vagy! Féltelek! Ezért borultam ki! Nem támadás volt!
A féltelek-re teljesen meglágyult a szívem. Hatalmas mosoly terült szét az arcomon és szinte belevetettem magam Sebastian karjaiba.
- Én is sajnálom Bastian!- fúrtam a fejem a mellkasába.- Annyira rossz volt, hogy nem beszéltünk! Nagyon hiányoztál nekem.
- Te is hiányoztál, Stephanie baba.- cuppantott egy hatalmas puszit a homlokomra, majd elengedett. – Na mesélj, mit csináltál, amíg nem beszéltünk?
- Őszintén? – sóhajtottam egy hatalmasat.- Semmit! Megdöglöm az unalomtól! Szóval hétvégén szerintem megint elmegyek Párizsba. Párizs legalább viszont szeret…Hamburg meg…
- El ne merészelj utazni!- horkant fel hevesen Bastian.
- Ehm. Miért is? – húztam fel a szemöldököm. - Itt Hamburgban egyelőre semmit tudok csinálni.- vágódtam le a fotelba egy hatalmas sóhaj kíséretében.
- A faszt nem! Az igazság az, hogy nem csak bocsánatot jöttem kérni.
Értetlenül néztem rá. Bastian pedig elkomorodott.
- Mondd már, te hülye!- vágtam hozzá egy párnát, mikor 10 másodperc után még mindig nem volt képes megszólalni.
- Szeretnélek...- itt hatalmas vigyor ült ki az arcára.-...meghívni a holnapi über durván hatalmas S von S partyra.
- Partyraaa?!- ugrottan fel nagy lelkesen. Egyszerűen teljesen feltöltött a dolog. El sem tudtam volna képzelni magam számára jobb elfoglaltságot, mint egy fullosan extrás bulit Sebastian feltételezhetően hatalmas arc haverjaival.
- Buli.Buli Buliii!-kezdtem el ugrálni egy helyben, mint egy 14 éves.
- Na kislány. Relax! Azért szívrohamot ne kapj már.
- Jó. Csak annyira örülök neki!- fakadtam ki. - Merre megyünk?
- Lakosztály buli lesz.
Még hatalmasabb vigyor ült ki az arcomra. A felső 10 000 szűkös. A von Schmetz rezidencián tartott bulik híre még gyakran LA-be is elért. Főleg, hogy a barátaim közül sokan ismerték Sebastiant. Gyakran emlegették az ott tartott partykat mennyeinek és köztudottan megfordultak ott a legelőkelőbb családok csemetéi. Szó mi szó tényleg elit mulatozások zajlott ott. Nekem pedig még nem volt bennük részem. Emiatt még izgatottabban vártam az eseményt.
- Hányan leszünk?
- Nem tudom.- vonta meg a vállát Bastian.- Általában 150-en eljönnek. Utána már nem szívesen engedek be senkit.
- Rendezvény szervezőt hívtál már? Csak mert én csodás rendező vagyok! Ha gondolod én...
- Stephanieee.- fogta meg a vállam vigyorogva.- Higgadj már le! Minden el van intézve! Na pattogj itt nekem, mint egy nikkelbolha.
- Jó. Igazad van.- dőrzsöltem meg a homlokom. - Kicsit túlbuzogtam.
- Látom. Na...tereljük komolyabbra a témát. Kaulitzok? Trixi?
Szépen elmeséltem Batian-nak, hogy bocsánatot kértem Billtől és hogy semmit nem tudok Miss Woll-ról. Láttam a srácon, hogy büszke rám az első dolog miatt és kicsit meg is nyugtatja.
- De azért nem akarsz benyalni nekik vagy ilyesmi, igaz?
- Dehogy akarok!- ráncoltam a szemöldököm.- Ugyan! Trixit viszont ki fogom csinálni.
- Te nem változol, drága.- csóválta meg rosszallóan a fejét. – Van már valami terv is esetleg?- kérdezte?
- Ehm… Az még nincs.- nevettem kínomban.- Várom a lehetőséget.
- Mondanám, hogy hagyd a francba, de szerintem felesleges.
Csak vigyorogtam és közben a már a bulin agyaltam.
Bastian még 20 percet maradt, aztán elment valamelyik haverjához. Pórbált engem is elcsalni, de nem volt kedvem. Otthon maradtam, betettem egy filmet a nappaliban, az ölembe vettem az Apple-m és chateltem egyik LA-i barátnőmmel. Teljesen nyugisan töltöttem az estém. Teát kortyolgattam és csak fél füllel figyeltem a Tőzsdecápákra.
Hamar le is feküdtem és minden gondolatot kiűztem a fejemből.