21. rész

Feldúltan hagytam el az épülettömböt. Nem tudtam csillapodni. Úgy éreztem magam, mint egy kis madárka, akit bezártak egy aranykalitkába és megfosztottak a szabadságától.
David Josh nem sok mozgásteret hagyott nekem ezzel a húzásával. Ha nem úgy táncolok, ahogy ő fütyül, előveszi a kis dossziémat és gondoskodik róla, hogy megbánjam a dolgot egy életre.
A legszörnyűbb pedig az, hogy mindent meg kell tennem neki a dolog minőségétől, kivitelezhetőségétől függetlenül. Tehát, ebből következik, hogy a drága Kaulitz testvérek bénázásából is én fogok szívni.
Lehetek jó kislány, próbálkozhatok tökéletes alakítást nyújtani egy vacsorán. Ha Tom Kaulitz leissza magát a sárga földig, majd öntudatlanul terül szét az asztalon és erről David a másnapi sajtóból értesül, akkor is az én vállamat nyomja a teher.
Remek…
Szívből utáltam abban a pillanatban David-et. Arrogáns, felfuvalkodott dög. Hogy jön ő ahhoz, hogy más életében turkáljon vagy hogy más élte felett próbáljon rendelkezni?
Ja, hát persze, megvan! Úgy, hogy egy ő egy gátlástalan, szívtelen féreg, aki producerként erre van programozva!
Nem túl diszkréten Ludwig-Erhard-ra kanyarodtam és azon hajtottam végig. Képtelen voltam beletörődni, hogy megkötötték a kezeim. Egy idézet jutott eszembe, amit az általam annyira bálványozott ember mondott.
”I never worry about action, but only inaction.”
(”Sosem féltem a tettektől, csak a tehetetlenségtől.”)
Teljesen átéreztem Churchill gondolatát. A tehetetlenség borzalmas.
Hogy csináljam ki a Kaulitz-okat, ha David annyi mozgásteret enged nekem, mint amennyit egy Nevada állambeli börtön elítélte kap?
Hogyan? Hogyan? Hogyan?
A Ludwig-Erhard és az Admiralitätstraße sarkán az Ebner Stolz Mönning Bachem előtt 2 lány ölelkezett össze.
Isteni szikra!
Hát persze! Ha nem szedhetem szét őket kívülről, hát hogy fogom őket szétszedni? Hát belülről!
Mire van szükségem ehhez? Szövetségesekre, akik segítenek a „bensőjükhöz” férkőzni.
Rendben, gondolkodjunk tovább…Mi fájna a legjobban Tomnak?  Benső…benső…Gyerünk, Stephanie, gondolkozz…Szülők. Neeem. A szülők tabuk! Csak egy utolsó csúszómászó férek tesz be a szülőket felhasználva. Az lehet, hogy aljas vagyok, határozott, gonosz és céltudatos, de nem egy elvtelen féreg.
Hatalmasra tágultak a pupilláim. Hát persze!
Mira!
Mira útján kell kicsontoznom Tomot.
Minél többet meg kell tudnom róla. Hogy kivitelezhető ez?
Hát szövetségesekkel! Szövetségesekre volt szükségem.
A kezembe vettem a telefonom és belementem a telefonkönyvbe.

• Pamela Rams
• Pandora Rodgers
• PB Gym.
• Penelope Miller

- Megvagy.- mosolyogtam a névre.
Penelopeval voltam bulizni azon a végzetes estén, amikor Tom és a brancsa megkörnyékezett azzal a hülye fogadással. Egyike volt azon keveseknek, akiket itt Németországban ismertem már meg. Nem volt igazi nagy barátnőm, csak úgy mondd „bari”.
- Stephanieeee!- vette fel lelkesen elnyújtott vinnyogással.

- Penelope!- próbáltam utánozni, nem túl nagy sikerrel.-
- Mizu, csajszi? Mi ez a Tom dolog? Mindenki erről beszél! Behálóztad?
Bingooo!
- Csak most össze vagyunk kicsit akadva. Nem tervezek, majd lesz ami lesz.- még én is kinevettem saját magam.  Ilyen beszélőkét...- Rég láttalak, van kedved találkozni?
- Persze! A csajokkal ebédelek a Vapiano-ban. Gyere te is, ha van kedved.

- Rendben!-vágtam rá azonnal.
- De ha nincs kedved nem kell, vagy ha nem érsz rá.- motyogta zavartan. Mintha kicsit elhamarkodta volna ezt a meghívást. Hupsz.
- Áhh, van kedvem, meg amúgy sem terveztem ebédre semmit. Tomca üzleti tárgyaláson van és csak délután tudunk együtt lenni.- játszottam a nagy szerelmest.- Addig úgysem tudnám magam mivel lekötni, szóval szívesen megyek. Majd hívlak. Na puszi.- köszöntem gyorsan el, hogy nagyobb ellenállásra már ne legyen ideje.
Gonoszul felkacagtam. Egész ügyes…Sőt zseniális!

22. rész

Tudtam a dolgom. Mesterfokon űztem a pasik behálózását. Rutinos is volt benne, meg érzékem is volt hozzá.
De sajnos most nem erre a tudásomra volt szükségem. Nőket kellett az oldalamra állítanom, mégpedig a legrosszabb fajtát. Az elkényeztetett, naiv, idegesítően cuki típust. Akinek a kulcscsomójáról, telefonjáról, táskájáról legalább 30 swarovski-s mütyür lóg le, a céljait leginkább szempilla rebegtetéssel vagy sírással éri el (már ha vannak neki céljai), a műkarmaival képtelenség írni (ha tud egyáltalán írni), szex közben pedig azt mondja: „ Ezt ne csináld, az fáj.” és mindig túl van szájfényezve a legújabb M·A·C -kel.
Egyedüli tudása, hogy úgy képes szórni a pénzt, mint a nagymama a porcukrot a kalácsra, dolgozni viszont képtelen! A bankkártyáján láthatatlan felirat díszeleg: Apucika!
Különös személyiségjegyük továbbá, hogy emberileg képtelenség olyan magas hangot megütni amilyennel ők dicsérik egymás cipőit.
Továbbá nagyon buták…és köztudott, hogy az okos lányok nagyon nehezen viselik el a buta lányokat. Ez tény.
Nem tartottam nagy kihívásnak az ilyen lányok befolyását. Ha jó a ruhád, bírni fognak. Ez pedig már rögtön fél siker. Tehát hazavettem az irányt, hogy átbújhassak valami extrásabba.
Tudtam, mit akarok sugározni: Hódolj be!
Leakasztottam egy gyönyörű fekete Miu Miu ruhát. Kb egy hónapja vettem. Pontosan $5,525 volt. Csillagászati ár egy ruháért.
Mélyet sóhajtottam nagy gyönyörűségemben.

Oscar de la Renta táska.
Marc Jacobs magas sarkú.
Kevés bronzosító az arcra és egy fél korty vitaminos víz.
Indulááás!
Nagyon hamar oda találtam. Bent sem volt nehéz megtalálni a célt. 3 fullos ruhás, fullos frizkós lány egy asztalnál hangos kacagással. Na akkor gyerünk!
- Sziasztok csajok.- köszöntem nagy mosollyal, mire mind a 3-an felém fordultak.
- Stephanie.- állt fel Penelope, hogy puszival fogadjon és be tudjon mutatni barátnőinek.- Ő Nicole.- mutatott egy fényes barna kissé nyújtott arcú lányra.- Ő Ramona- szőke haj, bájos mosoly új Gucci táska, ami kereskedelmi forgalomban még beszerezhetetlen.-  Ő pedig Kornelia.- kékesfekete hozontos haj, Penelope Cruz-os szemekkel, buta tekintettel.
- Már sokat hallottam rólad. Örülök, hogy végre személyesen is megismerhetlen.- mondta lelkesen Kornelia, amikor hozzá értem az üdvözlő puszikkal.
Csak számítón mosolyogtam és leültem az egyik üres székre.
- Rendeltetek már? – kérdeztem.
- Nem. Még nem.- rázta a fejét Penelope.- Mindig megvárjuk egymást. Addig nem rendelünk, míg mindenki nincs itt.
- Ohh, értem. Ez édes. Na akkor mit eszünk?- néztem körbe. Hiszen már mindenki itt van…Vagy nem?
Kornelia csak megrázta azt a butuska fejét és már nyitotta volna is a száját, de Penelope belé fojtotta a szót.
- Figyelj, hétvégén óriási nagy buli lesz a Rossi Bar-ban! Szombaton. Mindenki ott lesz. Muszáj jönnöd! Hivatalosan meghívunk, hogy tarts velünk.- vigyorgott és megigazította a csuklóján a fehérarany karkötőt, aminek a medáljába egy picika gyémánt volt beleillesztve.
Rögtön hívogatnak a bulijaikba. Hm…Sínen vagyok. Congratulation!
- Sajnálom lányok, de arra az estére én már le vagyok foglalva. Valami Elle-es szülinapra kell mennem. Bevágtam egy megjátszott grimaszt és még sóhajtottam is egyet, hogy még színpadiasabb legyen az előadásom.
- Nyugi, megoldható. Mi is ott kezdjük az estét…Sajnos…Pár bájmosoly, villantunk vakunak, hogy azért lássák, hogy megjelentünk…csak mert kötelesség. Aztán Orevuar.
- Ki van zárva…- ráztam makacsul a fejem. David biztos őrjöngene, ha lelépnék.- Nagyon hízelgő ajánlat, de sajnos számomra ez most lehetetlen.
Önelégülten dőltem hátra. Sikerült. Ezek a csajok a tenyeremből esznek. Ott puncsolnak, ahol tudnak. Perfecto!
- Akkor rendelkünk már végre?- mosolyogtam.
- Igen, már rendelhetünk. Megjött Bellatrix.- bökött Kornelia a fejem fölé. Azonnal vettem egy 180 fokos fordulatot.
Elállt a lélegzetem. Egy erős megjelenésű, magas, minumim 12 cm-es tűsarkú lány közeledett felénk. A szemei olyan vastagon voltak kihúzva feketével, hogy az ember megrémült. A körfrufruja nyílegyenesre volt vágva, azt arccsontja pedig olyan erős ívű volt, hogy erősebb már nem is lehetett volna. A legújabb ruhákat viselte és úgy dobálta a lábait, mint a legjobban fizetett a szupermodellek. Az igazi Rossz lány!

Az a típus, akit ha egy filmben látunk meg a film alatt futó zene egészen biztos a Pussycat Dolls- Bad Girl.
Ez a lány félelmetes tekintetés élesen rám szegezte is összeráncolt szemöldökkelt figyelt. Jól kivehetően nem tetszett neki a jelenlétem.
Ki ez a lány?
Azonkívül, hogy róla mintázták a Gossip Girl Georgina Spakrs-át.
- Szía Trixi.- köszönt lelkesen Nicole, aki még vissza sem köszönt csak leült, csak feldúltan leült az egyetlen üres székre és még mindig engem méregetett.
- Mi a fene folyik itt, lányok?- kérdezte mély, rekedt hangon, de rólam nem vette le a szemét.
- Ő itt …
- Tudom mi a neve!- sziszegte a válaszolni próbáló Penelope arcába.- Mi a francot keres itt.
- Meghívtam kajálni.
- De mi a faszomnak könyörgööm! Van fogalmatok mit csinált ez a kis dög? Miatta dobta Tom Mira-t. Semmi keresnivalója köztünk.
- De Bellatrix, te is tudod az egész Tom-Mira ügy lényegét.
Felcsillant a szemem és érdeklődve hallgattam tovább.
- Áhh. – legyintett idegesen Trixi.- Mira a barátnőnk! Hogy volt pofád idetolni a képed?- fordult felém hirtelen.
- Annyi volt pofán idetolni a képem, amennyire pofám volt a barátnőtök pofájába ágybabújni.- vettem fel a legartisztikusabb szarkazmusom.
Bellatrix arca egyre torzult.
- Hogy te mekkora egy…Azonnal takarodj innen és vigyázz magadra, mert ezt az ügyet nem zártuk még le.
- Köszönöm, hogy emlékeztetsz, mert valóban mennem kell. Tom már vár.- álltam fel és kacsintottam is egyet a fokozás kedvéért.- Sziasztok lányok.
Bellatrix vetett feléjük egy „nehogy visszaköszönjetek, basszameg pillantást.”
- Vigyázz magadra és ne felejtsd el, hogy Hamburgban vagy nem LA-ben.- kiabált utánam.
Lábaim remegtek. A szívem hevesen kalapált és levegőt is alig kaptam.
Szövetségeseket akartam…erre csak még több ellenséget szereztem.

23. rész

Végig hajtottam a Jungfersteing-on és hívtam Bastiant. Rá volt szükségem, hogy lenyugtasson.
Nem vette fel.
Jobb híján a lakásához vettem az irányt. Nem sok esély volt rá, hogy otthon van, de jobbat nem tudtam kitalálni.
Ő volt az egyetlen, akire számíthattam ebben a kibaszott városban.
Gombóccal a torkomban csöngettem fel a luxusrezidenciába.
- Ki az?- szóltak bele fáradtan.
- Felmegyek Sebastian, rendben?
- Ki vagy?- kérdezte. Gondolom nem nézett bele a kijelzőbe.
- Én. Engedj fel!
- Baj van, Stephanie?
- Igen.- sóhajtottam, mire azonnal nyílt az ajtó.
A lift még lassabban haladt fel a szokásoknál. Majd beleőrültem.
Bastian már az ajtóban állt egy törölközővel a dereka köré csavarva.
- Most tusoltam- magyarázta. Feleslegesen.
Erőtlenül dőltem a karjaimban. Magához ölelt és hagyta, hogy megnyugodjak.
- Mi a baj?- kérdezte, mikor már eltávolodtam tőle.
- Találkoztam Bellatrix-szel.
- Ohh, akkor már mindent értek- mosolygott.- Teát…esetleg whisky-t?
- Whisky-t teával.- húztam oldalra a szám és a pulthoz kísértem Bastiant.
Felültem egy székre és gondterhelten támasztottam a fejem.
Lassan felnéztem. Egy szőke csaj pont akkor jött ki a hálóból.
- Szia.- köszönt rám.- Én megyek, bébi.- mondta teljesen zavartalanul Bastiannak.
- Rendben. Szia.
Rá se kérdeztem, hogy ez meg ki a szar volt. Először is: tudtam, hogy egy kis numera. Másodszor: nem is annyira érdekelt. Volt nagyobb problémám.
- Kösz.- fogadtam el a skót teát.
- Na mesélj.
- Meghívott Penelope kajálni, megjelent Bellatrix és nekem támadt… Ki a fasz ez a csaj?
- Jahj, Stephanie…- rázta meg lassan azt a nemes fejét Bastian.- Hol is kezdjem neked Bellatrix Woll történetét?
- Talán ne a végénél.- húztam a szám gúnyos mosolyra és belekortyoltam a teára.
- Figyelj, Trixi legyőzhető…főleg neked. Csak legyőzhetetlennek mutatja magát.
- Talán megdugtad?- villant fel a szemem.
Sebastian felnevetett. Ismertem ezt a nevetését.
- A faszt! Jártam vele…több hónapig.
- Mi a manó? Komoly?
- Eskü!
- Ki szakított?
- Ismersz…megcsaltam. Elég durva volt…Kibukott. Soha nem láttam még olyannak.
Érdek veszítve figyeltem a történetet. A kutya nem gondolta volna, hogy ennyire hamar meg tudom majd a gyengéjét.
- De szerettétek egymást?
- Dehogy! Köszönő viszonyban sem voltunk a szerelemmel. Csupán nem bírta elviselni, hogy valaki mással akarja nem vele.
- Ahham. – bólintottam nagyon lassan.- Figyelj, Bastian segítened kell. Muszáj kicsinálnom Tomot, de egyre jobban úgy érzem, hogy egyedül nem fog menni. Tudom, hogy ellenzed ezt az egész dolgot, de…
- Stephanie, nehogy most kezdj el nyavalyogni.
Mosolyogva emeltem fel a fejem. Bast eddig mindig csak lebeszélni akart. Azt mondta, hülyeség ez a bosszúmániám és értelme nincsen. Első alkalommal biztatott.
- Nem olyannak ismerlek, aki összefossa magát egy gonosz kis ribitől. Építs Tomra!
- Hogy mit csináljak?- grimaszoltam.
- Mondom: Építs Tomra. Vesd be az adudat, azt hogy istennő vagy.
Egy hatalmas grimasszal méltattam Bastian „csodás” felvetését.
- Hahóó, drágám. Tom rühell. Méghozzá nagyoon! Zsákutcában vagyok és kurvára nem tudom, hogy jutok ki belőle.
- Stephanie, most hagyd abba a picsogást, mert a végén még megsajnállak.- boxolt finoman a karomba.
- Na jó…Szerintem én elmegyek vásárolni. Kell valami új ruha szombatra.
- Mert mi lesz szombaton?
- Hát Elle party.- kacsintottam és áthajoltam a pulton, hogy egy cuppanós puszit az arcára.- Na rohanok. Pás.

A testem és a lelkem is STOP-ot kiáltott. Tudtam, hogy kell egy kis pihenő. Tehát – David engedélyével…szánalmas, hogy nem lehet szabad akaratom- Párizsba utaztam 3 napra, hogy beszerezhessem a legtökéletesebb ruhát és hogy kicsit kiereszthessem a fáradt gőzt.
Megszálltam hát Párizs legfejedelmibb hoteljében, a Ritz-ben és elengedtem magam.
Csütörtök délelőtt egyik francia barátnőmmel hosszas válogatás után végül megtaláltam a legalkalmasabb „rongyot”.
Este pár lánnyal együtt vacsoráztam a La Maison Du Caviar - ban utána pedig a nyakunkba vettük a várost, mert a szédületes utánozhatatlan párizsi buli sem maradhatott el a V.I.P Room-ban, ami a város legfelkapottabb szórakozóhelye.
Pénteken reggel pedig teljesen nyugodt állapotban ültem a repülőn.
2 napig egyetlen percig SEM gondoltam Tom Kaulitz-ra.
A taxiban ültem és hazafelé mentem, mikor csörgött a telefonom.
David.
A gyomrom görcsbe rándult. Csupán ennyi kellett, hogy visszarángassanak a szörnyű és problémás valóságba.
- Igen?- szóltam bele kedvetlenül.
- Németországban vagy már?- kérdezte rögtön köszönés nélkül.
- Taxiban ülök, megyek haza.
- Nem mész haza! Jössz hozzám!
- Mi van? David, mi a francért mennék én az irodádba?
- Nem az irodámba, butus. Rosszul fogalmaztam. Hozzánk. Sevetalban van egy baró kis stúdiólakása a bandának. C’mon, baby. Itt várlak!
- David. Én tegnap lószart nem aludtam és repülőn is csak egy negyedórát.
- Majd alszol a sírban, kislány. Seevetal, Alte straße 8. A kapujelszó pedig: Marshall Amps.
- Marshall Amps? Ez most komoly?
Bííp Bííp.
A méltóságos úr rám cseszte a telefont.
- Csicska hopp, igaz?- morogtam halkan.- Változott az útiterv Seevetalba megyünk.
- Rendben.- bólinott nagy mosollyal.
Seevetalba mindenki szívesen járt. Főleg azok, akik nem voltak hozzászokva a millió Euros palotákhoz és a gazdag családok rezidenciáihoz. Seevetal a gazdagok és híresek menedéke volt. Régi kúriák és luxus villák helye.
Bemondtam a pontos utcát és mérgesen süppedtem bele az ülésbe, úgy bámultam a hatalmas házakat.
- Itt vagyunk. – mondta a taxis és beállt egy hatalmas fekete kapus felhajtóra, amit legalább 2 méteres kapuk védtek a kíváncsiskodó szemektől. Lehúztam az ablakot, kihajoltam a pici postaládába épített mikrofonhoz és halkan belemondta a jelszót.
A kapukinyílt és mi gond nélkül felmentünk a felhajtón a hatalmas ház elé.
David kihajolt a teraszról és kikiabált.
- Küld a taxid, aranybogár?
- Mi?- kérdeztem vissza, mikor kiszálltam.
- Mondom, küldd el a taxid!
Csak megvontam a vállam és intetem a sofőrnek, hogy ideje kivenni a csomagtartóból a Louis Vuitton bőröndöt.
- Gyere fel!- adta a következő utasítást David, mikor már a kezemben fogtam a cuccaim.
- A francokat. Gyere te le!
- Okééé.- kiabálta vissza szórakozottan és eltűnt.
A fehér üvegajtóban bukkant fel úgy laza 30 másodperc után.
- Menjünk hátra.- vette ki a kezemből a cuccaim és elindult a kis úton.- Kávét?
- Nem.- utasítottam vissza foghegyről a kínálatot.
Beértünk a hátsókertbe. Terasz, fonott bútorok, kertsütő, medence, jacuzzi, kerti szobor stb.
Beleültem az egyik fotelbe és megvártam, hogy David is helyet foglaljon.
- Szóval?- kérdeztem, mikor feltűnt, hogy magától nem igazán fog belekezdeni.- Miért is vagyok itt?
- Először meg akartalak dicsérni. Párizsban nagyon rendesen viselkedtél.- felhúztam a szemöldököm. Be tudtam volna neki mosni neki egyet.- Úgy értem nem enyelegtél pasikkal..vagy legalábbis ha mégis, senki nem tud róla. Így a helyes. Utána pedig szeretném velem megbeszélni a szombat menetét. Az esemény…
Davidet nem egyéb szakította félbe, mint egy gyönyörű szürke fekete foltos kutya, akik a nyitott ajtón keresztül rohant ki és azonnal engem célzott meg. Tudni kell TELJESEN elájulok a kutyáktól.
- Hééé. Hát szia.- simogatta meg azt a gyönyörű fejét.
Ő automatikusan az ölembe tette és lelkes farok csóválásba kezdett.
- Jahj, te kis szépség. Hogy kerülsz ide. Ezt szereted? Szereted hmm?
- Azonnal hagyd békén a kutyámat.- szólt rám egy mély hang fentről. A hang irányába tekintettem. Tom állt fent az erkélyen egy száll boxerben a korlátnak támaszkodva cigivel a kezében. Füttyentett egyet, mire a kutya felkapta a fejét és beiszkolt a házba.
- Csak simogattam.- sziszegtem mérgesen. Hogy lehet valaki ekkora segg?
- Hagyd ne mondjam neked, mit simogass. Azzal a kézzel ne nyúlt az én kutyámhoz, amivel Los Angelesben…
- Tom fejezd be!- szólt rá élesen David.- Öltözz fel! Te viszed haza Stephanie-t.
- Mi vaa’?- horkantott fel.
- Jó lenne, ha készülne rólatok pár fotó. Amúgy pedig mondtam…
- A nagy faszt mondtad!- morgott és nagyot slukkolt a cigijéből.
- De…amikor reggel kijöttél a szobából.
- Akkor keltem. Frankón nem voltam magamnál! Hányszor pofázzam még el, hogy hajnalban ne beszélj meg velem semmit!- pöckölte át a szomszéd birtokra a cigijét -mondanom sem kell, hogy nem is távolság volt- majd dühöngve, morogva bement.
- Szóval visszatérhetünk a…- próbálta folytatni David, mire kijött a másik jómadár is a teraszra.
- David, amit a múltkor mondtál, hogy – hadarta Bill, aki melegítőt viselt, majd mikor feltűnt, hogy nem kettesben vannak elhallgatót. Először az LV bőröndre vándorolt a tekintete majd rám. Köszönni „elfelejtett”.
- Hát ez?- kérdezte és fejével felém bökött.
- Ideköltözik! Nem mesés?- tapsolt David.
Bill arca teljesen elfehéredett, majd ismét a tárkára nézett. Hiszen logikus.
- Rohadtul nem fogsz ideköltözni, baszod!- ordított rám hisztérikusan, ami egy hatalmas röhögést eredményezett a részemről.
- Eszem ágában sincs ideköltözni, baszod!- nevettem.- Csak szívat.
- Ajánlom.- vonta meg a vállát és ő is inkább visszavonulót fújt.
- Mit mondtam a múltkor?- kiabált utána David.
- Semmit…majd megbeszéljük, ha ez elment.
- Harapós kedvében van.- jegyezte meg halkan majd ismét rám nézett.- Hol is tartottunk?
- Szombat.- motyogtam unottan.
- Ja igen…- kezdett bele a dolgokba. Laza 4 perc alatt elmagyarázta, mit kell majd tennünk, hogy kell viselkednünk, meddig kell maradnunk stb.- Ami még fontos, hogy hosszabb ideig ne hagyjátok el egymást és – ebben a pillanatban megjelent az ajtóban Tom és slusszkulcsát pörgetve megállt.- ha egyikőtök elmegy a másiknak is kötelező. Ez neked is szól Tom! Együtt kell, hogy befejezzétek az éjszakát.- váltott határozott hangnemre.- Megértettétek?
- Japp.- bólintott unottan Tom.- Kész vagytok?
- Igen, viheted.
Tom némán elindult. Én ugyanúgy követtem, miután elköszöntem Davidtől. Tom nem vitte a táskám. Hülye lett volna…Ebből a gyerekből a dinókkal együtt kihalt a lovagiasság.
Néma csendben vezetett…Legnagyobb bánatára, ismerte már az utat.
Beparkolt az épület elé és furcsán fürkészte a járdát.
- Remek….- morogta és megállapodott egy helyen a tekintete.
Értetlenül néztem a pont felé, de nem kérdeztem rá mi a franc van.
- Davidnek igaza volt…mint mindig.
- Miben?- tudakoltam mégis.
- Kapott egy fülest, hogy majd egy fotós fog várni rád, mikor hazaérsz Párizsból. Rohadt jó… Most segíthetek felvinni a csomagod és…- nem fejezte a mondatot csak kikapta a hátsó ülésről a cuccom és kiszállt. Követtem a példáját. Megállt a bejárat előtt és a portás kezébe nyomta a hatalmas táskát.
- Ezt vidd fel.- adta ki morogva az utasítást és mozdulatlanul megvárta, hogy beérjem.
- Ennyire én is képes lettem volna- vettem oda gúnyosan, ezzel jelezve, hogy elmehet. Ő mégsem indult.- Mi van?
Tom vett egy nagy levegőt és kissé kelletlenül átfogta a derekam. Én a meglepődöttségtől felnyögtem és még tiltakozni is elfelejtettem. Erősen magához húzott. Rongybaba voltam az erős férfias karjaiban.
Nem karoltam át a nyakát, de nem is igazán várta el tőlem. Látszott, hogy számára már ez is igen megterhelő. Rám hajolt és határozottan megcsókolt. Váratlan akció ismét egy halk nyögést eredményezett. Erőszakosan falta az ajkaim bármi érzelem nélkül. Bátortalanul a kőkemény mellkasára tettem a kezeim. Mégsem lóghattak úgy, elhalva. Hogy nézne az már ki.
Még közelebb húzott magához és még erőteljesebben szorított. Egyre kellemetlenebb lett a dolog. Megalázottnak éreztem magam. Olyan feszélyezett volt ez az egész.
- Elég lesz már.- mondtam és finoman eltoltam. Ő nem ellenkezdett. Az arckifejezése ugyanolyan semmitmondó volt és fagyos volt, mint mindig. Soha nem nézett rám másképp csak dühösen vagy sehogy, érzelem nélkül.
- Akkor csá.- vettette oda, majd megfordult és már be is pattant az R8-asába.
Nem hagyott maga után mást, mint egy fekete csíkot az úttestem és kellemetlen görcsöt a gyomromban.
Undorodtam tőle és a csókjának hála magamtól is.

24.rész

A hívott szám jelenleg nem elérhető. Kérjük ismételje meg hívását később.
Tom Kaulitz mérgében az ágyára dobta. Tisztában volt, hogy ez mit jelent:
Azt, hogy országos haverja – Florian Braw – még mindig a szokásos negyedévenként beiktatott puncis kirándulásán van a Bahamákon, a Seychelle szigeteken vagy ki tudja most melyik luxusparadicsomban.
Az afro srác a notebookja kijelzőjére nézett, hátha rosszul emlékszik a mai nap dátumára.
Sajnos -szokásához híven- nem tévedett. Pontosan péntek.
Florian haza érkezésének napja péntek. Legalábbis elméletileg.
Tom mérgesen felmorgott.
1 hete ment el barátja a 14 fős háremével…khm, pihenni és addig Tom élete teljesen a feje teteére állt. Kicsúszott a lába alól a talaj a keze közül pedig az irányítás.
Minden összekavarodott.
A szüksége volt egy észre, aki ha azt mondja: „Haver, baszod, ne parálj már! Minden el lesz simítva!” ő még el is hiszi ezt.
Teljesen tanácstalan volt. Fogalma sem volt, mit tehetne jelen körülmények között. Sarokba szorították.
Csopaszpöcsű kora óta remek rálátása volt az események ok-okozati összefüggésére. Kente vágta, hogy mi után mi következik és mire készüljön, ha meglép bizonyos dolgokat. Most viszont teljes sötétségbe burkolóztak a tettei következményei?
 

• Mi lenne, ha nem menne el a Party-ra?
• Mi lenne, ha egy pofavizit után sovány disznó vágtában lelépne?
• Mi lenne, ha kerek perec elmondaná David-nek, hogy irtózik a csajtól és kurvára nem akar együtt tölteni egy estét?

Egy fél pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy repcsire száll és barátja példáját követve offline-ol egy másfél hetet. De aztán rögtön eszébe jutott a testvére, aki mindennél fontosabb neki. A testvére és az ő álma: a karrier.
Nem tehetve be így az ikrének. Faszság lenne, ha Bill már megint az ő hülyesége miatt szívna és idegeskedne.
Legjobb lesz, ha marad a seggén és teszi, amit mondanak neki… ameddig nem jön valami isteni sugallat, hogyan mászhat ki a kakiból.

 

Enyhén zaklatott délelőtt után a délutánom a teljes nyugalom jegyében telt. Beviteleket és kiadásokat számoltam írtam össze, vontam ki és szoroztam. Valamiért a papírmunka néha lazító hatással volt rám. Most is.
A fodrász és a sminkes időpontja már megvan holnapra. Külsővel probléma nem lehetett.
Belsővel?
Na ez már jóval neccesebb kérdés volt…Sőt! Talán az egyetlen veszélyforrást a rám helyezett nyomás jelentette.
Az idő csak repült és hip-hop beesteledett. Az este pedig együtt járt a szépítő alvással.
Jó éjszakát, Hamburg!

10:00 BíípBííp! 2 csipogás, majd elindult Kanye West – Good Morning.
- Hol? Hol?- ültem fel az ágyban ijedten kapálózva.- De nagy faszságot álmodtam.- motyogtam, mikor már picit lenyugodtam. Feltoltam a csipkés szemfedőt a homlokomra és közbenéztem a Hamburg-i lakásomban.
Ah…Szóval nem álmodtam…
Csalódással vegyes örömmel hajtottam le magamról a takarót.
Halványka kis mosoly húzódott az arcomon. Hiszen ezt akartam. Valami új kihívást! Olyat ami más az eddigieknél.
Megkaptam!
Szóval semmi okom a picsogásra! Egyetlen dolgot tehetek: emelt fejjel folytatom a harcot, amire annyira vágytam.
Délre volt időpontom a fodrászhoz. A szalont még LA-ben ajánlotta a hajbűvészem, amikor könnyes búcsút vettünk egymástól. Azt mondta oda vagy sehova.
Felkaptam magamra egy egyszerűbb miniruhát, egy fekete farmert és egy kardigánt.
Egy kávé és egy tus után már indultam is.
Ferdinandstrasse 32
Lazán ott voltam 10 perc alatt.
Elszabadulni már annál nehezebb volt. 3 és fél órát ültem a székben. Színfrissítést kaptam, egy nagyon minimális vágást és egyenesítést.
- Mint egy Királynő.- nézett végig rajtam csodálattal Boris – az enyhén hiperaktív full meleg – fodrász – Ez a mesterművem. Fantastisch! Fantastisch!
- Dehogy.- néztem magam a tükörben.- Egyszerűen: Stephanisch.
Egy hatalmas mosollyal koronáztam az összképet. Az önbizalmam az egekben szárnyalt! Legyőzhetetlennek éreztem magam. Elpusztíthatatlannak!
Indulás a sminkeshez.
15:57-re érkeztem meg.
Pont ültem volna be a székbe, mikor csörgött a telefonom.
David Jost
- Na hello.- vettem fel lelkesen.
- Szia kis szépség. Alakulsz már?
- Alakulok bizony.
- Remélem is. Na most rohanok. Akkor 7.
Kinyomtam a telefonom és hátradőltem.
A 7 óra hamar eljött. Mát teljes harcipuccban álltam a tükör előtt és az apró részleteket simítottam el.
A ruha tökéleteees volt! Megérte kimenni érte Párizsba. Elegáns és fenséges, mégis szexi. Minden pasi ilyen ruhában akarja látni a barátnőjét egy fontos megjelenésen.


19:11
A kocsi késett. Becsatoltam az Yves Saint Laurent szandálom és fújtam még egy spiccnyit az Elle-ből a csuklómra.
Dudálás.
A nappali hatalmas ablakához rohantam és kinéztem. Egy óriási fekete Hummer Limo foglalta el az egész utat. Felkaptam a Flair – Velvet táskám és becsuktam magam után az ajtót.

Akkor induljon a mandula!
Bevallom, gyomorgörcs fogott el, mikor kiértem az utcára. A hatalmas autó szinte megrémített. Nem a méretével, hanem az utasaival.
Nagylevegő… kifúj.