17. rész

-Ez…egyszerűen…tökéletes.- pislogtam nagyokat az egész alakos tükör előtt. Az összeállítás 100%-os volt.

Igazgyöngysor a csuklón. Egy Felder Felder ruha. Lee Angel Marion kristály fülbevaló. A legcsodálatosabb, ami mindennek ívet ad...nem, nem a gyémánt tiara, hanem a pompás, felülmúlhatatlan Brian Atwood - Drama cipő, amiért minden lány ölni tudna.( Ne mellékesen, amiért állítólag Victoria Beckam tényleg ölt...)
Dobtam a tükörképemnek egy búcsúcsókot, majd kiindultam az utcára.
- Szép estét, kisasszony.- üdvözölt az ajtónálló srác.
- Kösz- vetettem oda szárazan. Nem neki szólt a fanyarságom, hanem a szép estémnek.
Előkaptam a telóm és pötyögni kezdtem, hogy addig is teljen az idő és megérkezzen a vadbarom.

20:47
Címzett: Sebastian von S
„Elméletileg mindjárt itt van értem ez a seggarc. Gyakorlatilag remélem, hogy karambolozik valakivel. Milyen néven van asztal?”
20:52
Feladó: Sebastian von S
„Ne is reménykedj. Mocskosul jó sofőr. A tiéden.”

Mosolyogva olvastam el Sebastian sms-ét. Közben eszembe jutott, hogy Tom száma nincs is meg, hogy esetleg felhívjam, hogy nem kell felcsengetnie. Úgy döntöttem, inkább lemegyek.

Az ezüst R8 pontban 9-kor állt meg a járda mellett. Vártam, pár másodpercet, hátha kinyitja oldalról az ajtót, vagy esetleg kiszáll, hogy jelezze valóban ő ül-e benne. Semmi.
Kissé csalódottan nyitottam ki az alacsony útra simuló autó ajtaját és beszálltam.
- Hello.- köszönt színtelen hangon és szinte rögtön visszanézett az útra, ahogy becsuktam az ajtót.
- Hali.- utánoztam a hanglejtését és bekötöttem a biztonsági övet.
- Indulhatunk?- kérdezte az utat bámulva.
- Igen.
Teljesen belesüppedtem az ülésébe, ahogy Tom nagy sebességgel kihajtott.
A motor gyönyörűen dorombolt a motorháztető alatt. Halvány mosollyal hallgattam és közben a tekintettem a kirakatok fényeire tapasztottam. Némán néztem a mellettünk elhaladó neoncsíkokat. Gyorsan mentünk. Nem tudtam eldönteni, hogy Tom idegességének tudható-e be vagy a megszokásénak.
Lopva néztem a fiúra. Kifejezetten jól nézett ki. Eddig mindig bő pólókban, bő pulcsikban láttam – azt az órát nem beleértve, mikor hatalmasat szexeltünk a Sofitelben. Most olyan tiszteletet és tekintélyt parancsoló volt.
Talán túl sokáig időzött rajta a szemem, mert ő is oldalra pillantott egy fél másodpercre.
- Mi va’?- kérdezte flegmán és megállt a kocsival a kivilágított fejedelmi Atlantic előtt.
Eszem ágában nem volt elmondanom neki, hogy nem néz ki szarul, szóval inkább kussoltam.
- Mindegy.- vonta meg a vállát, jelezve, hogy nem is érdekli a válaszom és kinyitotta az ajataját.
- Várj.- szóltam utána, mikor ő már akart kiszállni.
- Hm?- fordult felém mogorva fejjel.
- Ferde.- igazítottam egyet a fejpántján.
- És?- lökte el a kezét, hogy megigazíthassa magának.
- Ha te nem nézel ki jól, mi nem nézünk ki jól.- emeltem kicsit magasabbra az állam.
Tom olyan grimasszal nézett, hogy félő volt, mindjárt befordulnak a szemei is.
- Pff.- vettem egy utolsó megvető pillantást, ő ismét készült kinyitni az ajtót.
- Várj!- marasztaltam megint.- Tudom, hogy egyikünknek sincs az ínyére ez az egész cécó, de próbáljuk elviselni egymást, rendben? – néztem rá szendén. Szinte félénken. Ő sem tudta mire vélni ezt a dolgot.- Mosolyogjunk és csináljunk úgy, mintha olyan Hűdenagyonboldogok lennénk. Rendben?- nyújtottam a jobb kezem. A csuklómon megcsörögtek a rubinttal kirakott fehérarany karperecek, ahogy összekoccantak. Tom felhúzott szemöldökkel nézett a kezemre.
- Ok.- mondta nyersen, majd kiszállt a kocsiból.
- Hülye fasz.- sziszegtem elsötétedett arccal dühösen és én is kiszálltam.
Smile!
- Kérem parkolja le- adta át a kulcsot az erre alkalmazott egyenruhás fiúnak.
- Igen, uram-  a fiú és elvette Tomtól a bankjegyet, amit ő diszkréten felnyújtott.
- Gyere.- karolta át a derekam és bevezetett.
- Jó estét. Üdvözöljük önöket az Atlantic Kempinskiben. – köszönt hatalmas vigyorral a fapult mögött álló nő.- Milyen néven volt a foglalás?
- Stephanie SchonWarbach- mondtam olyan határozottan megnyújtva a mássalhangzókat, ahogy a családnevem híre megköveteli.
- Rendben. Kérem, kövessenek.
Tom illendően előreengedett, de mindig tartotta velem a testkontaktust. A legjobb helyre vezettek minket. Tom úriemberhez méltóan megvárta, míg kihúzták a székem, helyet foglaltam, majd ő is így tett.
A legjobb rossz indulattal is kiválónak nevezhettem az utóbbi képsort.
- Italt mit fogyasztanak?- kérdezte az öltönyös szépfiú. Az Atlanticban nem alkalmaztak csúnyaembereket. Mindenki minimum mutatós volt.
- Én gyömbért kérek.- mosolyogtam kedvesen.
- Én tonikot.
Nagyon kellett koncentrálnom, hogy a mosolyom természetes, mégis hatalmas legyen és ne essen át ijesztő vigyorgásba. Tom már meg se próbálta tettetni magát. Érzelemmentes arccal meredte az asztal közepére. Kínos csendben ültünk.
- Figyelj- hajoltam hozzá bizalmasan és még a vállára is tettem a kezem.- ez így elég gáz. Azért egy kicsit jobban is színészkedhetnél. Legalább tettessük azt, hogy beszélgetünk és kurvára élvezzük egymás tarsaságát.- nevettem bájosan egy jóízűt.- Nem kérem, hogy tényleg beszélgessünk, csak legalább csináljunk úgy. Az sem baj, ha csak halandzsázol vagy dobálod egymás után értetlenül a szavakat. Csak kérlek.- itt ismét nevettem, mintha valami nagyon nagyon muris dolgot mesélnék szívem választottjának.- tégy úgy, mintha az egész életed meg szeretnéd osztani velem.
Tom elvigyorodott, de inkább hasonlított a dolog fogászati fogsormutogatáshoz. Határozottan kezdett kiborulni. Láttam rajta, hogy a saját kasztrálásán szívesebben lett volna, mint ott.
- Egy dologról komolyan kell beszélnünk, amit elfelejtettünk tisztázni….
Figyelmesen hallgattam. A hatáshajhász szünet megtette a hatását. Majd’ felrobbantam a kíváncsiságtól.
- Fogyasztunk az estefolyamán alkoholt?... Mert nehezen bírnom ki a helyzetet színjózanul.
Megtörtént, amitől féltem. A mosoly az arcomon ijesztővé vált. Sőt…Jokerszerűvé. Mindig is nagy mestere voltam a valódi érzelmeim véka alá rejtésének. Erre neveltek, tanítottak és sok gyakorlásra volt időm az évek során. Most azonban sajnos pár másodpercre leolvasható volt az arcomról az ijedt valóság.
Nem lesz ez olyan egyszerű, mint képzeltem.

18. rész

- Egy Martinit. Extra szárazat, ha lehet.- intettem a pincérnek adtam le a rendelést.

- Egy absolut vodkát.- morogta Tom. Kicsengett a hangjából az undor.Mérgesen megráztam a fejem és belesüppedtem az étlapba.
- Mit rendelsz?- próbálkoztam.
- Nem tom még- vonta meg a vállát olyan unottan, hogy nekem támadt bőghetnékem. Legalább egy kicsit próbálná magát megerőltetni.
A nagy elkeseredés oda vezetett, hogy már a 3. körön voltunk túl, mire kihozták a rendelt első fogásokat. A fejem zúgott, a végtagjaim bizseregtek, a szemeim jojóztak és hatalmas késztetést éreztem rá, hogy az asztalra ugorva kiabáljam ki magamból, mennyire felháborít Tom viselkedése.
A villát csak nagy koncentrációval tudtam a számhoz emelni. Talán bandzsítottam is egy kicsit a művelet közben, de ugyan kit érdekel, ha egyszer sikerült az ételt a száma juttatni anélkül, hogy a dekoltázsomba került volna?
- Légyszi, még egy kört.- intett Tom a pincérnek nem a legvisszafogottabban.

Én rémültem néztem rá. Még volt bennem annyi józanság, hogy mérlegeljem a helyzetet: ez gáz!
- Tom kérlek, állj le. Nem kéne többet innod.- néztem rá.- Elég hülyén viselkedsz és ha…
- Kussss!- hajolt felém egy vigyorral a száján.- Azt hiszed, megmondhatod mit csináljak, te kis ringyó.- átfonta a karját a nyakamon és cuppanós csókolt nyomott a vállamra.- Ha tudnád mennyire rühellek.
- Kölcsönös- sziszegtem annyi lenézéssel a hangomban, amitől még Mike Tyson is elsírta volna magát.

- Hát nem csodás, drágám?- puszilt most az arcomra, amit műmosolyogva tűrtem. A szabad kezét a combom felsőrészére tette. Ugyanolyan hideg volt, mint azon az estén. Felhúzott szemöldökkel hagytam, bár kurvára nem esett jól. A látszat miatt mindent.
- De, ez csodás…drágám.- válaszoltam élesen.
- Én is így gondolom- puszilt meg erőszakosan és lassan csúsztatta férfias tenyerét a belső rész felé.
- Te mi a faszt csinálsz?- söpörtem le a kezét felháborodottan, durván megbotránkozva. Lerohadt az arcomról a bájos mosoly.
- Tudod, ha részeg vagyok, nagyon kanos leszek. Olyan nőket is megkívánok, akiktől alapesetben kurvára undorodom.- lihegte és fel is horkantott fene nagy boldogságságban.
- Ha még egyszer hozzám érsz, eltöröm a karod, faszfej.- néztem határozottan a szemébe.
- Na, csak ne olyan hevesen!- vigyorgott bambán.
- Vigyél haza!- sziszegtem. Próbáltam mosolyt erőltetni.- Vigyél haza, kicsim.
- Na, nyugi. Még hátra van a desszert.
- Nem kérek desszertet.- nevettem megjátszva.
- Én viszont igen. A finom kis vaníliás punid.- hajolt a vállamhoz és puszilgatni kezdte a vaníliás testápolóval bekent bőröm.
Beleborzongtam az ajkai érintésébe, meg is szédültem, annyira nem esett jó. Elhúzódtam Tomtól és intetem a pincérnek.
- Kérném a számlát.- szóltam, mire ő egy szép kis barna bőr könyvecskét tett az asztalunkra. Beletettem pár bankjegyet és elég sok jattot, majd felálltam.
Mondanom sem kell, hogy Tom már nem követte az etikettben leírtakat. Viszont arra nem kellett figyelmeztetnem, hogy karolja át a derekam. Úgy kapaszkodott belém, mintha ettől múlna az élete, nem csak az egyensúlya.
- Remélem jól érezték magukat. További szép estét.- búcsúztak a fapult mögül.
- Igen, köszönjük. Teljesen elégedettek voltunk mindennel.- eresztettem meg egy udvarias fejedelmi mosolyt.
Bár én is részeg voltam, sokkal jobban tudtam magam kontrollálni magam, mint Tom. Amikor kiértünk a levegőre és megcsapott Hamburg esti hűvös szellője szinte majdnem teljesen kitisztult az elmém. Tom kótyagosan bazsalyogva állt meg, mikor én is lelassítottam kint.
- Az autómat, katona!- adta ki a parancsot, mikor megálltunk a bejáratnál álló fiatal srác mellett, akinél Tom leadta a slusszkulcsot.
- Nem, nem, nem!- ráztam a fejem és pénzt nyomtam a fiú kezébe. Remélhetőleg többet, mint az előbb Tom. Az alkalmazottaknak nem szabad bármi megnyilvánulást mutatni a jattot illetően, most viszont a srác szája is tátva maradt. Igen, nem kétséges többet adtam.- ebben bene van a hallgatásod is.- ragadtam meg az alkalmat.- Tom, add a telefonod.
- Vedd el, baby.- emelte magasba a kezeit, hogy motozzam meg.- De most add is majd vissza rögtön.
Grimaszolva nyúltam a farzsebébe.
- Hogy is hívják a testvéred?
- Bill. Biillcike.
Kód: 09010901.
Kicsit profizmus?
Megnyitottam a telefonkönyvet. Keresés : B…

• Barbara Bells
• Barbi Scwarz
• Bendrar
• Ben Smith
• Bex Vivianne
• Bider
• Bill Privát
• Bill Munka.

Bill Privát– Hívás.
Bíííp.Bíííp.
- Na mi van? Na toljad, mi a helyzet. Előételnél tartotok még?- szólt bele Bill.
- Csá. Gyere az Atlantic elé és hozz magaddal még egy embert. A tesókád csúnyán leitta magát és kurvára vezetésképtelen.- hadartam tárgyilagosan.
- Tessék?- kérdezett vissza egy kis szünet után.
- Jól hallottad, szedj össze még valakit és gyere ide.- ismételtem idegesen és közben próbáltam megtartani Tomot, aki az egész súlyával rám nehezedett és a fenekembe próbált csípni.- Siess, mert itt hagyom ezt a barmot egy padon.- Tettem le a telefont.- Gyere.- húztam magam után a srácot, hogy ne a főbejárat előtt okádja ki a beléd, ha esetleg az elfogyasztott alkohol kikívánkozik a világba. Eddig szerencsére a támaszkodást simán be lehetett tudni egy meghitt ölelésnek.
Beálltam vele egy nagy pontosan nyírt tuja mögé és onnan vártam Billt.
Tom vígan morogva énekelte Byz – Do you wanna fuck?- ját és közben a kezével ütemre hadonászott a levegőben.
- Kicsit visszafoghatnád már magad.- szóltam rá a fogaim között kipréselve a szavakat.
- Csak mondd, hogy „ Yes, I wanna do” „I wanna pull my dick in youuuu”….- énekelte az arcomba és még a faszát is megvakarta hatásfokozásképpen. 
- Hagyd abba- rúgtam bokán és dühösen néztem a szemeibe. Idegesített, hogy úgy viselkedik, mint egy betépett 16 éves srác, aki nem rántott rá 1 hete.- Csak egy picit…egy picit szedd össze magad.
- Me’ mi lesz? – kérdezett vissza és közben komoly arcot próbált vágni, amiből egy részeges ajakcsücsörítés lett. Lesajnálva néztem végig rajta.
- Könyörgöm, csak ne hányj.
- Próbálok.- nyelt egy hatalmasat és vigyorogva közelebb hajolt.
- Vagy legalább ne rám…
- Okééé…- röhögött és rám lehelt.
- Pfúj, te barom- toltam el és a fejem is elfordítottam.- Undorító vagy tudsz róla?
Egy fekete Ferrari állt meg a főbejárat előtt.
- Remélem a tesód nem olyan sötét, hogy ki is száll ott.- morogtam hangosan gondolkodva és közben figyeltem az autót, ami lassan elhaladt mellettünk, hogy valami kevésbé feltűnő helyre parkoljon.- Ügyes fiú.
Nyílt az anyósülés oldali ajtója és Andreas szállt ki belőle egy barna baseballsapkában és egy napszemüvegben…Kb mintha ő is világsztár lenne.
- Héé, tess! Mi a tosz vaaaaan?- tárta szét a karját Tom azonnal.
- Gyere, majd én vezetek- ragadta karon haverját és már ráncigálta is el.- Cső Staphanie.- dobta még oda foghegyről. El sem köszöntem tőlük. Úgy vettem ki a pici táskámból a telefonom. Örültem neki, hogy vége az estének. Spiccesen, ennyi dráma után nem vágytam másra csak egy full meleg fürdőre. A fejem zúgott, a gyomrom görcsölt és a végtagjaim is bizseregtek. Kikerestem taxi számát.
+491638193645
Call.
- Héé. Gyere.- szólt ki valaki a Ferrariból. Rögtön felkaptam a fejem és a hang irányába néztem. Bill hajolt át az anyósülésen.- Haza viszlek.
- Kösz. Nem kell. Megoldom.
- Ne izélj. Csüccs be. Hogy venné ki magát, ha a holnapi képeken köszönnek vissza, hogy taxival mentél haza.
Egy pillanatra haboztam. Egy Ferrari azért mégis gyorsabb, mint egy nyavalyás taxi. - Hát jó, rendben.-  vontam meg a vállam és beszálltam. Rá sem pillantottam Billre, mégis tudtam, hogy az arcizmai megfeszülnek és dühös. Bemondtam a címet és némán ültem.
- Én nem erre szoktam menni.-mondtam, mikor befordult az egyik főútra.
Nem ismertem még teljesen Hamburgot, hiába voltam hozzászokva a nagyvárosokhoz, mégis tudtam kurvára más irányba megyünk.
- Erre egyszerűbb.- mondta színtelen hangon még gyorsabban hajtott.- Majd meglátod.
Azon kezdtem gondolkodni, miért is bízzak benne? Hát semmiért! Viszont mégis megtettem, de csak azért, mert nem volt más választásom.
- Ez a városhatár.- mondtam, mikor ez már teljesen egyértelművé vált számomra.- Hova a francba viszel, te hülye fasz?- fordultam felé és alig bírtam visszafogni egy dühös vicsort.
Nem válaszolt, csak elvigyorodott és hajtott tovább.
- Kérdeztem valamit!- löktem rajta egyet, amit ő csak egy morgással viszonzott.
A város fényeit már rég magunk mögött hagytuk. Sehol nem jött egy árva autó sem. Jobbra kanyar balra kanyar, fingom nem volt merre voltunk.
Bill hirtelen leállt fordult mellé.
- Szállj ki!- morogta, de rám sem nézett.
- Menj a francba!- horkantam fel.
- Majd te! Szállj ki, de azonnal- fordult felém és elsötétült arccal bámult rám.- Szállj ki a kocsimból! Ne várd meg, hogy én rugdossalak ki.
- Ha tudnád, mekkora hibát követsz el- sziszegtem, megcsóváltam a fejem, kiszálltam majd becsaptam magam mögött az ajtót. Autó kerekei felverték a port, olyan gyorsan kezdtek pörögni.
Ott maradtam egyedül…
Hideg volt és ijesztően sötét. Csupán a hatalmas fák kísérték az utat. Térerő semmi…Navigációs rendszer fuccs, valami helyjelölő tábla látókörzeten kívül.
Én csak mentem az beton közepén a csodás Brian Atwood cipőmben, amit nem az ilyen utakra terveztek és közben átkoztam a Kaulitzokat a gondolataimban.
Az egész testem remegett és a lábam is sajgott. Még félni is képtelen voltam, a fáradtságtól és a dühtől. A fák leveleit lágyan fújta a szél, ami susogó, recsegő hangot hallatott...Alig hallottam, annyira zúgott a fejem.
Úgy fél óra gyaloglás után szedett fel egy arra tévedt alsó középosztálybeli családos férfi, aki a meglepődöttségtől még faggatni is elfelejtett, mit is keresek én ott. Én pedig nem beszéltem…
A jótettét 100 €-val háláltam meg, bár nem akarta eleinte elfogadni. Vannak még önzetlen segítőkész emberek a Földön, annak ellenére, hogy kihalófélben van ez a faj.
- Köszönöm – mondtam halkan a búcsúzás pillanatában és a szar hangulatom ellenére még egy mosolyt és megeresztettem.
A liftben végig a talajt bámultam…Teljesen ki voltam merülve. Némán, monoton mozgással halásztam elő a kulcsom.
Ahogy beléptem a lakásba azonnal lekaptam  magamról a tönkrement, lejárt sarkú kedvenc cipőm és a sarokba hajítottam. Sikítottam egyet dühömben lesöpörtem 2 kristály poharat az asztalról, amik darabokra törtek…
Kaulitz testvérek! Végetek!

19. rész

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Ijedtem ültem fel az ágyban és feltoltam a homlokomra a szemfedőmet. Jó 10 sec kellett hozzá, mire magamhoz tértem és tudatosult bennem, hogy valaki beszélni kíván velem.
- A francba máár.- morogtam és átnyúltam a zenélő, rezgő kütyüért.Grimaszolva néztem kijelzőt.
David Josh
- Mi a …Hello.- vettem fel és próbáltam egy kis életet lehelni a hangomba, mintha már rég ütemben lennék.
- Jó reggelt, királylány. Na mi van? Aludtál?
Lebuktaaa.
- Ja, ha hajnali- ránéztem az órára.- fél 10-kor hívsz egy kimerítő éjszaka után, akkor nagy valószívűséggel fel fogsz ébreszteni.
- Ne haragudj.-  darálta egy csepp bűntudat nélkül a hangjában.- Na figyelj. Emlékszel még rá, merre raboltak el?
- Mi?- magas volt ez nekem hajnali fél 10-kor.
- Mármint, hogy merre jöttetek? Az útvonalra!
- Az a pancser sofőröd vagy 20-szor megkerülte a Binnenalstert, de azért igen, a végcél helyét ismerem. Probléma?
- Ellenkezőleg. Gyere ide, most!
- Mi vaaan?- horkantottam fel kételkedve.- Ki van zárva, hogy engem most te kiparancsolsz az ágyból. Sohaaa.
- 20 perc múlva legyél itt. Ne akard, hogy 3 óriás törje rád az ajtót és a bokádnál fogva húzzanak ide.
Bípp.Bípp.
Ez a fasz lazán rám baszta a telefont.
- Kurva szád.- sziszegtem a telefonomnak és próbáltam érveket gyűjteni, miért is kéne betartanom ennek a sötét alaknak az utasításait.
Talán mert egy sötét alak? – jött a felismerés.- Egy alvilágban is otthonosan mozgó zenei producer, akinek olyan helyekre is elér a keze, ahova én a jó ízlés miatt soha nem nyúlnék?
Ja!
Mérgelődve lerugdostam magamról a fényes, pezsgőszínű kétrészes szatén takarómat, le kaptam a homlokomról a szemfedőm és a csipkézett, fodorral díszített párnámra dobtam.
Átdühöngtem magam a lakáson, belerúgtam egy félig teli szőnyegen heverő FedEx-es dobozba, majd tovább vettem az irányt a fürdő felé.
Mit akar tőlem ez a barom?- filóztam, miközben csapattam magamra a langyos vizet.- Meg egyáltalán mi az, hogy berendel az irodájába akkor, amikor akar? Kinek hiszi ez magát...
Indulatosan töröltem szárazra a testem és a hatalmas sarokkád szélére dobtam vajszínű törölközőt, majd meztelenül vettem az irányt a gardrób felé.Nem válogattam olyan sokat. Mai dresscode: Casual.
Egyszerű, fodros ing, szűk fekete legging és egy extrás magassarkú bokacsizma.
A pici kis tegnapi levéltáskám tartalmát az ágyra borítottam és beledobáltam a most választott LV-be, amire eszem szerint szükségem volt most.

• Pénztárca
• Palm
• Marlboro Lights
• BlackNote
• Mini ajakbalzsam

Felkaptam a telefonom is, majd a bejárai ajtónál még megtorpantam egy pillanatra és a rendezetten egymásmellé felakasztott slusszkulcsokra néztem.
Melyik kocsi?
Hatalmas mosoly húzódott szét az arcomon.
Wruum.Wruuuuum! Rég doromboltattam már meg a cicust.
Letrappoltam a garázsba és mosollyal az arcomon sétáltam a Jaguarhoz.
Hatalmasat szippantottam, amint beleültem. Kb. már egy hónapja nem vezettem ezt a kocsit és már teljesen el is felejtettem, mennyire jó illata van a bőrüléseinek.
A keresztszüleimtől kaptam még a 16. szülinapomra. Akkor ez volt a szemem fénye hiába kaptam még azon a napon több kocsit. De utána az új modellek kiadása után szegény kegyvesztett lett…Azért jó volt még néha-néha alaposan meghajtani a drágát.
- Starbucks.- motyogtam félhangosan a nagy igazságot. Szükségem volt egy kávéra.
Kis kerülőt kellett tehát tennem a Großer Burstah-ra, de a lényeg, hogy végül megérkeztem és hajtottam is le a mélygarázsba.
- Igen, kisaszony?- állított meg a portás.
- David Josh-hoz jöttem egy megbeszélésre.- mondtam és felmutattam egy igazolványomat, hogy el tudja olvasni a nevem.
- Rendben.- hajtotta fel előttem a sorompót.
- Köszönöm. Viszlát.
Most sokkal gyorsabbnak tűnt a liftes út az előző utazásomhoz képest. Nagy valószínűséggel, mert most fele annyira sem voltam betojva.
Ugyanazok az üvegfalas tárgyalótermek, ugyanaz a hatalmas ajtó a folyosó végén.
Már a kilincsen volt a kezem és készültem kopogni, mikor valaki megszólított a hátam mögül.
- Stephanie SchonWarbach?- kérdezte egy alacsony bögyös mini kosztümös szöszi hatalmas headseat-es csaj.- David titkárnője vagyok. Ő jelenleg házon kívül tartózkodik, de mindjárt itt lesz.
- Nagyszerű.- húztam a szám grimaszra majd belekortyoltam a kávémba.- Ekkora seggfejt.- morogtam halkant.- Hol várjam meg?
- Sehol.- hangzott a válasz David szájából, aki abban a másodpercben csörtetett el előttem és beütötte az ajtónyitó kódot.- Gyere.- Engedett be előre.
- Kösz.
Azonnal leültem az asztallal szemben lévő székre.
- Ne haragudj, hogy késtem, csak…- harapta el a mondat végét. Vagy nem akarta megosztani velem az indokot, vagy rájött arra, hogy kurvára nem tartozik nekem magyarázattal.
- Igen? Szóval miért vagyok itt?- kérdeztem rá. Vártam hogy rátérjen már a tárgyra. Gyorsan rá akartam térni a dolgokra, hogy utána elmondhassam neki, ÉN mit is akarok.
- Ja…- vakarta a fejét, mintha elfelejtette volna.- Meg akartalak dícsérni.
- Megdicsérni?- húztam fel a szemöldököm értetlenül. Mindenre számítottam csak erre nem.
- Igen, mivel tökéletesen szerepeltetek tegnap este!- nyújtott felém állva pár újságot. Bizalmatlanul vettem el a napilapokat és értetlenül néztem az elsőre.
Bild.
Címlapon: Egy közös képünk, ami a vacsora közben készült.
„ A szerelemtől megrészegült fiatalok meghitt vacsorája”
Gúnyosan felhorkantam és a képeket már meg sem néztem a belső oldalon.
- David, tegnap este Tom csúnyán leitta magát.- dobtam az asztalára a szennylapokat.- Undorító dolgokat művelt.
- Tudok róla.- vonta meg a vállát, olyan „kinemszarjale”- osan.
- Tessék?- tátottam a szám.- David! Tom kurva részeg volt.
- És ha az volt? A lapok csak arról írnak milyen jól mutattok együtt. Ez a lényeg. A többi a ti magánügyetek.
Elvigyorodtam. Hát nem hangszik ironikusan az a szó, hogy magánügy egy ilyen szituációban.
- Na ide figyelj, David. A drága kis üdvöskéd Bill Kaulitz csúnyán kibaszott velem az este. Kb 4 km-et sétáltam éjfél után koromsötétben egy városon kívüli úton.- hajoltam előre a székemben.- Kurvára kiborultam! Nem csinálom tovább ezt az egész hülyeséget. Kiszállok!
- Mit csinálsz?- pattantak ki David szemei.
- Jól hallottad! Kiszállok! Velem nem fog szórakozni 2 barom fasz.- álltam fel a székből. Már pont távozni készültem.
- Nem szállsz ki! Nem szállhatsz ki.- mondta teljesen nyugodtan és benyúlt egy fiókjába. Egy fekete mappát vett ki belőle. Olyan mosoly ült ki az arcára, mintha egy nagy álma teljesült volna, amire már régóta vágyott.- Nem akartam még most felhasználni az adut ellened, de te kikényszerítetted belőlem.
A gyomrom görcsrándult és félelemmel vegyes kíváncsisággal vettem át a dossziét, hogy megtudjam, mivel akar sarokba szorítani.

20. rész

Egy fél másodpercre pillantottam fel. David érdek feszítve figyelte a reakcióim. Lassan, elnyújtott mozdulatokkal húztam le a gumit a dossziéról és nyitottam szét, hogy szemügyre vegyem az iratokat.
Az első lap egy vendéglista volt. Egy jól ismerős vendéglista fénymásolata. Már milliószor láttam. Mind a két változatot…
Azonnal a 37-es számhoz ugrott a tekintetem.

• 36. Bexiie Brums
• 37. Stephanie SchonWarbach
• 38. Daniel Rodgers

Tehát az eredeti lista…
Megszédültem a rémülettől. Le kellett ülnöm, nehogy összeessek.
A kezem remegett, azzal hajtottam át a listát, hogy a következő lapot és meg tudjam nézni.
Fényképek. Méghozzá arról partyról, amihez a vendéglista tartozott. Rólam készült fotók, amiken egy zavart tekintetű, flitteres ruhás, szőke lány áll tőlem alig fél méterre egy hatalmas pohár GinToniccal a kezében. A lány, aki meghalt…azon a  bulin.
Egy alig 6 hónappal ezelőtti estémet a Palms-ban töltöttem. Egy bróker fia rendezett egy nagyobb lélegzetvételű bulit. Andrew Kenzy. Rendes srác, egyetlen hibája, hogy a vodka és a hatalom megszállottja.
Az este remekül indult. Jó társaság, szép lányok és Hugh Heffner lakosztály.
Persze voltak zűrös alakok. Mindenhol vannak.
Jessica Smith zűrös volt. Egy lecsúszott kokós ribanc. Nem hívta őt senki sehova, mégis mindenhol megjelent.
A flitteres lány a képről. Jessica…
Senki nem gondolta, hogy az lesz az utolsó bulija, pláne ő nem. Vígan szívta a mosdóban fehér kis kedvencét és lelkesen rázogatta a sokat tapasztalt kis popóját. Ez volt ő.
Senki nem tudja, pontosan mi történt.
A tények a következők: Jessica Smith kizuhant a Palms teraszáról, félmeztelenül.

Kilökték? Mi volt az indíték?
Kiugrott? Miért tette?
Véletlenül kizuhant?  Hogyan?

Senki nem tudott semmit. Volt Jessica, nincs Jessica.
. A vegas-iak szartak rá. Ott naponta történnek furcsaságok. Hiszen Nevada, könyörgöm…Ott azt se vennék észre az emberek, ha UFO-k züllenének a Bellagio-ba.
A los angeles-i újságok természetesen felkapták a fejüket. Mivel az ott bulizó fiatalok 80%-a a városi nagyhalak édes kis csemetéi.
Apám abban az időben készült beszállni a városi vezetőség politikai életében. Nem tett volna neki jót egy botrány, ezért bevetett mindent, hogy a jelenlétem bizonyítékait eltüntesse.
A magánrepülő felszállási engedélyeit megsemmisítette, a sofőröket lefizette, a fényképeket megvásárolta, a vendéglistát módosította.
Koholt nekem egy csodás alibit: azon az estén 2 barátnőmmel az LA Operaházban voltam. A magánpáholyunkban élveztem egy operett előadást.

Tehát édesapám nagy nehézségek árán elsimította az ügyet.
Mi történne, ha ezek a dolgok kikerülnének a köztudatba?
Apám szörnyet bukna, csorba esne a család jó hírén. Szörnyű kellemetlenségek, amik az én lelkemen száradnának.
- Ez honnan szerezted?- pillantottam fel. Próbáltam véka alá rejteni a félelmem és magabiztos hangszínt megütni. Nem jött össze.
- Nyugi, kislány…Ügyes vagyok. Ennyi az egész.- húzta diadalias vigyorra a száját.
- Mit akarsz kezdeni vele?
- Az tőled is függ. Minden attól függ, hogy te hogyan viselkedsz. Ha jó kislány leszel, akkor marad itt az irodámban pórfogónak és senki nem tud a létezéséről, csupán én és te.
Idegesen haraptam az ajkamba. Apám túlságosan jó ember. A legtiszteletreméltóbb, a legravaszabb, a legrámenősebb, a leguralkodóbb, akit ismerek. Neki köszönhettem azt, ami vagyok. Nem hagyhatom, hogy az én hülye ügyem miatt legyen köznevetség tárgyává.
- Mit kívánsz tőlem?- kérdeztem megadóan. Nem volt más választásom.
- Hát ez nem egyértelmű?- húzta fel a szemöldökét értetlenül.
- De…Csak az egyetlen baj, hogy én ehhez kevés vagyok. Hiába viselkedem úgy, ahogy az egy szerelmes fiatalhoz méltó, attól Tom még egy lázadó fasz marad. Helyette nem tudok jópofizni.- húztam grimaszra a szám és gúnyosan hátradőltem a székben.
- Róla majd én gondoskodom. Nem könnyű eset tudom, de nem reménytelen. Okos srác, belátja, mi a jó neki.
- Akkor kérlek, a tesóját is vedd takarékra, mert a kissrác nagyon pimaszkodni. - Bill…-kacagott jóízűen. Mintha egy csibész kis óvodás keltene benne jó emlékeket.- Soha semmiből nem tud kimaradni. Teljesen természetes a reakciója. Próbálja megvédeni az ikertestvérét.
- Megható.- vontam meg a vállam unottan. Nagyon ideges voltam a helyzet miatt. Úgy éreztem, csapdába csaltak és megfosztottak a szabadságomtól. Rémes, mikor az embert megfosszák a szabad döntések jogától.
A vérem forrt, viszont gondolkodni, taktikát szülni képtelen voltam abban az irodában. Menekülnöm kellett.
- Végeztünk?
- Végeztünk?- kérdezett vissza.
- Melegen ajánlom.
- Ha nincs mondanivalód, akkor igen.
Bólintottam és az ajtó felé indultam.
- Várj, egy pillanat.- szólt utánam. Meg sem fordultam.- Az Elle partyról ne feledkezz meg!
Gonosz mosolyra húztam a szám.
Nem fogok róla megfeledkezni...
Sőőőőt, gondoskodom róla, hogy az esemény után is okozzanak az emlékek álmatlan éjszakákat a Kaulitzoknak.