1.rész

A keze kimondottan hideg volt. Beleremegtem, ahogy végig futatta a combomon. Az ölében ültem így éreztem, hogy a farka bevetésre készen áll. A fejemet enyhén oldalra döntöttem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz.
Behunytam a szemem és próbáltam élvezni. Persze, azért élveztem. Még annak ellenére is, hogy talán életemben először nem az élvezet kedvéért feküdtem le valakivel. A nyakam nem kifejezetten csókolgatta, inkább harapta. Egyre erősebben, egyre telhetetlenebbül. Iszonyatosan jól csinálta. Még a hülye is rögtön levágta, hogy nagyon értett a dologhoz.
- Olyan finom vagy.- morogta. Nem bóknak szánta. Tudtam, hogy nem áll szándékában kedveskedni. Rohadtul hidegen hagyta a lelki világom. Neki más kellett.
Átfogta a derekam és simogatni kezdett. Még rajtam volt a barackszín csipkés La Perla melltartóm és bugyim. Rajta pedig a piros bő Björn Borg alsója.
Az éjjeli szekrényen lévő telefon felé néztem. Pont ránk irányult. A kamera forgott és minden mozdulatot rögzített.
Bár a szobában teljesen sötét volt, még az utca fényei is alig világítottak be valamit, tisztában voltam vele, hogy az éjjeli mód miatt – bár zölden- felismerhető lesz az arcom. Viszont Tom Kaulitz-é is és ez a lényeg.
Meglehetősen egyszerűen belementem a videoba. Talán Tomot is megleptem a dologgal. Előadta, hogy csak magáncélra kell, és senki nem fogja látni rajta kívül. Nem kellett sokat jártatnia a száját, vagy győzködnie órákig. Én gyorsan -eljátszva a kis naiv lányt- belementem.  Tudtam, hogy ez a video nagyon jó fegyver lesz ellene. Tudtam, hogy Tom tényleg magának akarja, nekem viszont más terveim voltak vele…
- Már eléggé benedvesedtem… kezdheted.- suttogtam a fülébe. Nem igazán akartam tovább húzni a dolgokat, meg éreztem, hogy ő is már csak kényszeresen csinálja és nagyon elege van a kurva előjátékból.
Csak erre várt, mind a két karjával átfogta a derekam és az ágy közepe felé húzott. Csókolózva helyezkedtünk el. Én alulra feküdtem, ő pedig bemászott a lábaim közé és a derekára húzta a takarót.
Nem igazán finomkodott. Szinte lerángatta rólam a bugyit és azonnal belém csúszott. Nagyokat lökött, gyors mozgásban. Nem bírtam visszafojtani a nyögéseket, pedig erősen koncentráltam rá. Egy egy erősebb lendületű lökésnél fel is sikoltottam.
Erősen csinálta és közben ő is nagyon szaporán vette a levegőt. Ez csak szex volt számára. Egy jó menet.
Számomra sokkal több…Oh, ugyan itt most nehogy azt higgyétek, hogy az érzelmekre gondolok. Cööööö, dehogy!
Ez a bosszúm egyik kelléke volt.

2.rész

A plafont néztem, és arra koncentráltam, hogy még véletlenül se aludjak el. Mondjuk elég nehéz lett volna, mert nagyon élénk voltam és egy csöppet sem álmos. Az agyam megállás nélkül járt.
Oldalra fordítottam a fejem, és az órára néztem. Már vagy 30 perce kimásztunk egymásból, Tom pedig 17 perce lélegzett egyenletesen. Nem akartam kockáztatni, ezért nem másztam ki rögtön az ágyból.
Felültem és nagyon lassan léptem az ágy mellé. Visszanéztem a vállam fölött. Semmi mozgás. Felvettem a csontszínű szőnyegről a ruháim és gyorsan felöltöztem. A halvány bronz, szatén Chloe ruha nagy laza masniját nem tudtam rendesen megigazítani, de szartam bele. Ez volt akkor a legkisebb bajom!

Elvettem az éjjeliszekrényen lévő telefont és a kijelzőjére néztem.
- Bassza meg.- suttogtam. Nem volt lehalkítva. Hiába lestem meg a kódot, ha feloldom, csipog egyet és lehet, hogy felébresztem vele Tomot. Az pedig a körülményekre való tekintettel nem lett volna túl fasza.
Nem terveztem elvinni a telefont, mégsem volt más választásom. A kék-fehér csíkos kárpitú fotelből a kabátom és a Chanel laptáskám és lábánál heverő, elrugdosott fekete bokacsizmáimat a kezemben fogtam. Megtorpantam az ajtóban és visszanéztem az ágyra. Elöntött a mérhetetlen büszkeség. Eddig határozott, zökkenőmentes siker!
Valami az egyembe jutott.
Elvigyorodtam és kitúrtam a táskámból a piros Yves Saint Laurent rúzsom. Ennyi móka belefér a komoly melóba.

Halkan lépkedtem, mezítláb lábujjhegyen. Ahogy feltámaszkodtam a puha matracra Tom halkan nyögött egyet és felém fordult. Megállt bennem az ütő és megmerevedtem.
Nem ébredt fel.
Óvatosan emeltem a karom, levettem a rúzs kupakját és kicsavartam.
„Vesztes”- írtam lassan a homlokára.

Összehúztam a vékony kis fekete ezüst köves party bolerom, ami inkább csak kiegészítőnek szolgált és a lift tükrében megigazítottam a hajam. A szempillaspirálom egy picit el volt kenődve és a hajam is kócos volt, de ezeket leszámítva tökéletesen néztem ki. A számba vettem a mutatóujjam és azzal töröltem le a festéket a szemem alól. Mire kész lettem a lift csipogott 2-t. Megérkeztem a földszintre. A máskor teljesen zsúfolt hotel recepciója most üresen állt. Csupán 2 éjjeli alkalmazott állt a pult mögött. A falra függesztett hatalmas órára néztem.
Hajnali fél 4 múlt 3 perccel.
Jogos, ilyenkor nincs nagy tömeg a Sofitelben.
- Elnézést.- mentem a pulthoz. A 2 fiatal srác egyszerre rezzent össze.
- Miben segíthetek, kisasszony?- kérdezte, amelyik hamarabb össze tudta magát kapni.
- Szeretném megtudni, hogy várakozik-e taxi a bejárat előtt, ha pedig nem, kérem hívjanak nekem egyet.
- Azonnal intézkedem, kisasszony.- emelte a kagylót a másik srác készségesen.
- És szeretnék itt hagyni egy üzenetet a 143. szobában.
- Parancsoljon.- nyújtott felém egy darab krémszínű szegélyezett papírt és tollat.
Behunytam a szemem és gondolkodtam mit is írjak. Valami frappánsat akartam, de nem erőltetettet. Valami hatásosat, amitől összeszarja magát, de nem idegbeteg fenyegetést. Valami sejtelmeset.
Köszönöm a csodás estés. Felejthetetlen lesz. Főleg te nem fogod soha elfelejteni
Csók.
Szépen összehajtogattam a kis cetlit és pult közepére toltam.
- Taxim?
- Kint várja.
- Ohh, csodás.- mosolyogtam.- Jahj, el is felejtettem. Ébresztést is kérek. Reggel 8-ra. Köszönöm.
Elindultam, majd még a forgó ajtó előtt visszafordultam.
- Nem 8-ra. Elnézést, rosszul mondtam. 6-ra! Viszlát.
Az agyam beindult és szinte kinevettem a saját butaságom.
Hogy a francba fogom visszajuttatni Tom mobilját a hotelbe 6-ig? Addig csupán 2 óra és 24 perc volt. Lehetetlen.
- Jó estét.- köszönt a taxis.
- Jó estét.- beszálltam és bemondtam az úti célt, a lakásom címét.
Ahogy kiértünk Alter Wall-ból, már meg is nyugodtam.

3.rész

Sietősen ugrottam az ágyra és az ölembe kaptam a fehér Apple-m.
Úgy emlékeztem, hogy bekapcsolva hagytam. Tévedtem, - nem szokásom – így inkább arrébb dobtam és beültem az iMac-em elé.
- Ohh, yeah.- vigyorogtam, és csatlakoztattam Tom telefonját.
Kód: 09010901.
Gyors bepötyögtem és már húztam is a videot az asztalra.
1%
Nagyot sóhajtottam és kényelmesen hátradőltem. Megcsörrent a telefonom. Összerezzentem az ijedtségtől. Felálltam és kihalásztam a táskából.
Penelope.
Felnevettem. A megkönnyebbülés miatt. Penelope egy „barátnő” volt, akit kb másfél hónapja ismertem meg egy divat show keretein belül Berlinben. Úgy 3-szor találkoztunk eddig. Ezt az estét is beleértve.
- Na hali.- köszöntem bele lelkesen.
- Csáó, te liba. Hol vagy? Mindenhol téged kerestünk.
- Már vagy 2 órája leléptem a buliból. Jókor vettétek észre.- húztam a szám gúnyosan.
- Igen? Hova? El sem köszöntél.
- Mert… Figyelj, most nem érek rá ezt megbeszélni, de majd mindent elmondok. Le kell tennem, ne haragudj.
- De…- nem hallgattam meg a folytatást, kinyomtam a telefont.
Megráztam a fejem és az ágyra hajítottam a Blackie-met.
A másik telefon is megcsörrent, ami a számgépasztalon volt. Na ez már tényleg befosatott. Vele együtt remegtem meg én is.
Tom telefonja…  

Úgy közeledtem felé, mintha bármelyik percben felrobbanhatott volna.
Bill – olvastam le a kijelzőről.
Íjj, nem ér felvenni.- gondoltam magamban és hagytam, had csörögjön, közben a másolást néztem.
27%
Hm…Nem is rossz.
Elrohantam letusolni. Mindent ösztönösen cselekedtem. Szinte nem voltam magamnál, annyira az események hatása alatt álltam.
Ahogy folyattam magamra a langyos vizet újra és újra visszajátszottam magamban az est történéseit attól a perctől, hogy a biztiőr soron kívül beengedett a clubba és felmentem VIP részre, egészen addig, hogy a Sofitelben bújtatom ki a lábam a magas sarkúmból.
Mikor eszembe jutott Tom fölényes arckifejezése, gúnyos nevetése vagy éppen a fintora elöntött a düh és a méreg. A hideg is kirázott tőle, ahogy rám nézett akkor a haverjaival.
Nem is beszélve a kellemetlen kis társalgásukról, amiről nem is sejtették, hogy tudomásom van.
A visszajátszást egy hangos csipogás törte meg. A másolás befejeződött. Gyorsan a nedves testem köré csavartam egy törölközőt. Nem érdekelt, hogy húzom magam után a vízcsíkot. Beültem a gép elé és bontottam a csatlakozást.
Háromnegyed 5.- Csodááás.
Berohantam a hatalmas gardróbba és beálltam az egyik polc elé, ahol a cipőim sorakoztak. Levettem róla egy telitalpú fekete nyári bokacsizmát. A hónom alá kaptam egy Guess farmer shortot meg egy egyszerű T hátas fekete „Local Celebrity” trikót. Indultam ki, de az utolsó szekrénynél megtorpantam és levettem az állványról egy fehér Christian Dior napszemüveget.
A szoba közepén magamra rángattam a kiválasztott göncöket és a kezembe vettem T telóját.
Fel sem néztem a telefonból, úgy kapcsoltam ki a számgépem és vettem a vállamra a táskát.
Töröltem a memóriából a videot.
Eszembe jutott valami. Egy kis meglepetés. Beletúrtam a hosszú sötét hajamba, hogy kicsit még dúsabb legyen. Megborzoltam, majd magamra irányítottam a telefont.
- Hali. Mizu?.- integettem bájos naivsággal. Azt a személyt játszottam, akinek a bőrébe bújtam a clubban.- Ezt gyorsan felejtsd el.- sötétült el az arcom és már nyoma sem volt a butuska kislánynak.- Jóóó reggeelt. Ne keresd a videot. Illetve a telefonodba ne…De nyugalom, ne pánikolj, hamarosan viszontlátod. Ezt bizony megszívtad.- grimaszoltam, majd önelégülten kacsintottam egyet.- Na csáó.
Bezártam az ajtót és rutinosan hívtam a liftet a XI. emeletre. Mesés dolog ilyen magasan lakni egy luxuslakásban és az is nagyon faint, hogy az ember belátja az oly szeretett és oly hiányolt várost. Viszont amikor a VI. lakó modell srác beragad a liftbe, hogy megcsinálja a haját, a másikba pedig a III. lakó nő dekkol elég szívás 5 percet várni.
- Basszátok meg.- morogtam mérgesen.- Mi dolgotok van nektek hajnali 5-kor?- kifordultam a lépcsőházba és szökkengetve hagytam magam után a fokokat.
A napszemüveget, amit addig a kezemben fogtam feltettem. A nap pont akkor kelt fel. Megelőztem egy kicsit a védelemmel.
A buliban csak 1 koktélt ittam. Fogyasztottam volna én többet is, de tervem kiötlése után már úgy láttam jónak, ha nem kerül több befolyásoló alkohol a szervezetembe és tisztán tudok gondolni.
Viszont mivel az alkohol megvonása nem tervezett volt, nem saját kocsival indultam az éjszakába. Ez most remekül kapóra jött. Saját kocsival gyorsabban érhettem a hotelhez, hogy visszajuttassam a telefont.
Lerohantam egészen a parkolóházig, majd előkutattam a slusszkulcsot. Egy gyönyörű fényes fekete Lexus csipogott az orrom előtt. Kinyitottam az ajtót és beültem a kormány mögé. A táskám az anyósülésre hajítottam, kanyarodtam is ki.
Cél: Sofitel, Alter Wall 40, Hamburg
- Ne akard nekem megmagyarázni a hülye kis Merciddel, hogy ez szabályos!- morogtam idegesen, mikor kifaroltak előttem a Großer Burstah-on.
Alig 4 percem maradt az ébresztésig. Bevallom kezdtem kicsit félni, hiába volt már csak 1 utcányira a hotel főbejárata. Nagy léptekkel mentem a recepcióhoz egy idősebb férfi állt ott. Ő váltotta a másik két fiatalt.
- Jó reggelt, hölgyem- köszönt jóval merevebben, mint az előző fiatal srác.- Üdvözlöm a Sofitelben. Szobát szeretne kivenni?
- Jó reggelt. Nem. Az este itt szálltam meg a…barátommal.- mosolyogtam kedvesen.
- Esetleg valami probléma volt a szobával?
- Nem, kérem, teljesen meg voltunk elégedve. Csupán egy kis félreértés történt. Nálam maradt a barátom telefonja…Tudja, én eljöttem, őt pedig hagytam aludni. Csak szeretném itt hagyni a recepción.
A férfi a homlokáig húzta a szemöldökét és azon tanakodott miért kéne neki elhinnie mindezt. Furcsa volt így neki a sztori hajnali 6-kor.
- Amikor kijelentkezik a szobából majd átveszi. Tudja, nem akarom felébreszteni. Nagyon fárasztó napunk volt tegnap.- fűztem tovább a dolgokat. Nem mintha bármi köze lenni ez efféle ügyekhez egy szállodai alkalmazottnak, de muszáj volt, mivel feltűnően tartózkodott a dologtól.
- Sajnálom, hölgyem, de…
- Figyeljen, nem hiszem, hogy a…
Kővé dermedtem. Tom állt meg alig 5 méterre tőlem a pult végében. Nagyon óvatosan fordítottam arra az fejem. Ugyanazok a ruhák voltak rajta, amiket tegnap viselt. Piros aranymintás Miskeen póló, bő farmer. Talán még a Bjorn Borg boxer is stimmelt. Na meg az elkenődött „Vesztes” felirat a homlokán. Az arcizmai fáradtan megfeszültek. Nagyon idegesnek tűnt. Ha nem lettem volna annyi befosva, talán még nevettem is volna rajta egyet. De az akkor eszembe se jutott. A torkomban dobogott a szívem. Ha ez észrevesz, nekem végeeem!

4.rész

- Nincs itt semmiféle tévedés. Ön pontban 6 órára kérte az ébresztést.
- Ne szórakozzon velem! Nem kértem ébresztés, fogja már feel!
- Kérem, higgadjon le, Uram. – próbálkozott a recepciós zavarodottan. Látszott, hogy teljesen maga alá csinált Tom határozott megjelenésétől. Hát még én…
- Nem higgadok le, mikor felhívnak azzal 6-kor, hogy Jó reggelt. Ez egy hatalmas tévedés.- csapott egyet a pultra mérgesen és iszonyat álmosan. Látszott rajta, hogy még nem tért igazán magához és azt sem tudja, hogy van.
Észbe kaptam, el kellett tűnnöm, méghozzá minél gyorsabban.
- Tudja mit? Odaadom neki otthon. Viszlát.- fordítottam hátat és kislisszoltam. Az autómhoz értve még hátranéztem, nem-e Tom észrevett és utánam indult. Nem volt sehol.
Beszálltam és nagy levegőket vettem. Az adrenalin szintem az egekbe szökött a kis incidenstől. Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha Tom meglát.
Gyors indítottam a kocsit és igyekeztem elhagyni a hotel területét. Lövésem nem volt róla, hogyan szolgáltassam vissza a telefont. Akkor még nem is törtem a fejem rajta annyira. Először le akartam higgadni. Nyugodt elmével fogósabb vagyok a zseniális gondolatokra. Szépen elkocsikáztam a városban. Bekanyarodtam a Gänsemarkt-ra. Starbucksra volt szükségem.
Berohantam 2 kávéért, majd a telefonomért nyúltam.
- Na hali kislány.- köszönt Sebastian élénken.
- De örülök neki, hogy még fent vagy.- hadartam.- Hol vagy?
- Itt vagyunk mindannyian a rezidencián. Te hol vagy?
- Mindjárt nálad. Mit szólnál egy kávéhoz? Lejössz?
- Baj van? Gabasz volt a tervben?- megváltozott a hangszíne. Úgy vettem ki, hogy aggódik.
- Elmesélem. Lejössz? Kiülünk a medencéhez? Most jövök a Starbucksból.
- Persze, lent várlak.
Sebastian volt az egyetlen, aki tudta, mire készülök. Miután elhatároztam, hogy szobára megyek Tom Kaulitz-cal beavattam az egész sztoriba. Ő próbált lebeszélni…sikertelenül. Mikor felfogta, hogy nem állíthat le, óva intett és figyelmeztetett, hogy ne becsüljem alá Tom Kaulitz-ot és a körülötte munkálkodó szorgos kis brigádot. Megígértette velem, hogy azonnal hívom, ha eljöttem a hotelből.
Ő volt az egyetlen Németországban, akit igaz barátomnak mondhattam. Már pár éves korom óta ismertem a közös családi barátoknak köszönhetően. Mindig jóban voltunk, kisebb nagyobb kihagyásokkal. Az LA-Hamburg távolságok miatt. Most azonban, hogy 2 hónapja egy szerencsés véletlennek köszönhetően összeakadtunk LA egyik nagyszabású jótékonysági rendezvényén, ott együtt menekültünk ki a tetőteraszra a hülye öregedő sznobok elől, majd másfél hónapja ismét találkozunk Berlinben a barátságunk megerősödött.
A luxusépület külön uszodája ajtajában Sebastian állt rám várva. Ugyanaz a macsós félmosoly, ugyanaz a hanyagul elegáns kócos frizura. Alig 2 napja ugyan így várt egy késő órán, bár az akkori témánk merőben más volt. Azon az estén csupán a hétvégi bulit tervezgettük. Még egyikünk sem gondolta, hogy ilyen események vannak a láthatáron.
- Na szia.- adott egy puszit az arcomra és elvette a kávéját.- Jó az illatod.
- Bemegyünk leülni?- legyintettem le a bókot. Ő csak némán bólintott és elindult a terasz felé, ami csupán egy üvegfallal volt elválasztva a hatalmas privát medencétől.  Sebastian nagy játékos volt és az egyik legnagyobb puncimágus a városban. Igen, bepróbálkozott, de mikor rájött, hogy az ügy halott a gondolkodásunk viszont több mint hasonló, úgy döntött jobb híján beéri a közeli barátsággal.
- Miért nem jöttél fel? Csomó jó arc van. Felszedtem az egész clubbot tegnap estéről és most itt zúzunk. Miért nem fent beszélgetünk?- kérdezte, bár ő is nagyon jól tudta a választ.
Sebastian szüleinek a rezidenciája hírhedt volt az orbitálisan nagy spontán partikról, amiket az egy szem pici fiacskájuk rendezett, mikor a társaság megunta az aznap estén terítéken lévő clubot. Az egész emeletet elfoglaló lakásban sokkal bensőségesebb hangulatban lehetett pörögni, asztalon táncolni, fél pucérra vetkőzni, mint egy felkapott szórakozóhelyen. Ezt pedig a multimilliomos palánták ki is használták és előszeretettel őrültködtek Sebastiannal.
- Szerinted én most pont a jó arcokra vagyok hangolva, igaz?- kérdeztem élesen és megnyújtottam a cigim.
- Na jó, mesélj. Megvan a video?- kérdezte foghegyről és ő is a fogai közé vett egy szálat.
- Bárcsak csak az lenne meg.- sóhajtottam egyet, majd egy könnyed mozdulattal bambuszvázas asztal üveglapjára varázsoltam Tom fekete telefonját, ami csúszott rajta még jó 15 cm-et.
Sebastian tekintete elidőzött rajta. Szinte láttam a meglepődöttséget az arcán.
- Te lenyúltad a telefonját, baszki?
- Nem nyúltam le. Kölcsönvettem.
- Látom.
- Vissza akartam vinni és otthagyni a recepción, de ez a fasz pont akkor jött le. Szerencse, hogy nem vett észre.
- Ezt nem gondolhatod komolyan.- rázta a fejét. Még mindig a telefont nézte üveges tekintettel.- Mi a francot csinálsz vele? Bebaszod valami kukába?
- Dehogy! Vissza fogom adni neki!- erősködtem felháborodóan.
- Mégis hogyan?
- Azt még nem tudom. De meg fogom találni a módját.
- Miért hoztad el egyáltalán? El se kellett volna hoznod.- még mindig rázta a fejét.
- Valahogy csak át kellett küldenem. Ez a kis köcsög meg nem halkította le. Nem akartam, hogy észhez térjen ott mellettem. Azt hittem időben vissza tudom juttatni.
- Tedd be a postaládájába.
- Ilyennek ismersz? Ennél azért stílusosabb vagyok, nem gondolod?
- Jó… De mégsem állhatsz elé, lebárdolna ott helyben.
- Tisztában vagyok vele.- ittam bele a kávémba.
Mind a ketten némán néztünk az asztalon lévő telefonra. Fogalmam sincs, mi járhatott Sebastian fejében. Én tanácstalan voltam. Idegesített, hogy a hibátlannak tűnő tervembe becsúszott egy apró kis baki.
- 2 hete vagy itt Hamburgban – mondta Bastian halkan.- De máris mindenki rólad beszél. Erre te ráteszel még egy lapáttal.
Megvontam a vállam és tovább ittam a kávém.
- Nem azért költöztem vissza, hogy nevetség tárgyává válljak és hogy Tom Kaulitz féle sztárocskák velem szórakozzanak.
- Túl mély vizekre evezel, kislány. Tom Kaulitz neked is nagyfalat.
- Úgy gondolod?- húzódott gúnyos vigyorra a szám.- Bebizonyítom neked, hogy nem.
- Nekem semmit nem kell bizonyítanod. Ezt te is tudod.
- Nem is miattad csinálom, magam miatt. Amúgy is, már elkezdődött. Nem tudom leállítani.
- De. Még letudnád. Még meghátrálhatsz.
- Meghátrálni? – undorodtam.

„ A győztesek soha nem adják fel. Ha feladnák, nem lennének győztesek”

Mindig arra neveltek, hogy utolsó leheletemmel is harcoljak, ha valaminek az elérését a fejembe vettem. Ezt a személyiségem is megkövetelte. Nem hiszem, hogy volt eddig bármi vágyam is az életben, aminek az eléréséhez nem követtem el minden tőlem telhetőt…és eddig vereségre sem emlékszem.
- Sebastian- ült ki az arcomra angyali mosoly.- Én soha nem adom fel.
- Csak nehogy alul maradj.
Nyitottam a szám, hogy meggyőzzem Sebastiant, hogy nincs oka féltenie engem, mikor Tom mobiljának kijelzője megvillant és rezegni kezdett. Mindkettőnk gyomra görcsberándult. Egyszerre hajoltunk felé.
- Sms.- motyogtam.
- Igen, látom.
- Szerinted elolvassam?
- Miért olvasnád? Ez nem a te telefonod. Nem neked küldték.
- Mi van, ha mégis? Tom már biztos észrevette, hogy eltűnt. 6-ra kértem az ébresztését, rögtön letörtetett a recepcióra reklamálni. Valószínűleg átadták neki az üzenetet, amit lent hagytam neki. Már azt is furcsállhatta, de nem világosodott meg tőle teljesen. A felirat a homlokán már jobban baszhatta a csőrét…
- Üzenetet hagytál neki? Meg feliratot a homlokán?- vigyorgott Sebastian.- Mit írtál?
- Rúzzsal, hogy „Vesztes”.- kacsintottam gonoszul. A boldogságom azonban hamar elszállt, mikor megint megrezzent a telefont előttem.
- 100, hogy ő ír.
- Faszom- morogtam és megnyitottam az sms-t.- „ Haaaa?” …„Hova vitted, te hülye kurva?”. Ja, rájött, hogy nálam van.
- Ez várható volt.
- Felhívom.- hadartam és már hívtam is a számot, amiről az sms jött.
- Hülyee vagy?- csavarta ki Sebastian a kezemből és kinyomta.- Mi a szart mondanál neki? „ Ne izgulj, visszaadom a telefont, de még nem tudom a módját?”. Te kurvára nem ismered Tom Kaulitz-ot! Ha egyszer felbasszák az agyát egy vadállat.
- Telefonon keresztül nem kaphatok tőle monoklit.- mondtam gúnyosan és próbáltam visszavenni.
- Nem hát, csak esetleg mondd neked valami olyat, mit nem igazán szeretnél hallani. Amitől úgy befosol, hogy leveted magad az első hídról.
- Nem az a fajta vagyok. Szóval add vissza azt a kurva telefont.- egyenesedtem ki és határozottan Sebastian elé tartottam a markom.
- Tőlem azt teszel, amit akarsz. Én figyelmeztettelek. Tiszta a lelkiismeretem. Szóvak, ha az Elbában találod magad a lábat betonba öntve, ne engem hibáztass.- adta oda vonakodva.
- Kac, kac…
- Vigyázz vele, kérlek.
- Neki van szüksége most védőangyalokra.- vettem fel a táskám.- Hívjalak?
- Szerintem most lefekszem…feltéve, hogy véget ért a buli fönt. De egy sms-t dobhatnál. Este rád csörgök.
- Rendben…Öhm- fordultam vissza az ajtóban.- Hogy is hívják Tom barátnőjét?
- Mira. Miért?
Nem válaszoltam csak dobtam egy csókot a vállam fölött.