Ha azt mondom most először voltam a legjobban megijedve, azt hiszem nem túlzok. Egészen az erkély ajtó melleti sarokig hátráltam. Nem volt menekvés! A szemem még épp meg akadt, az erkély ajtón. Már épp készültem megkockáztatni, a menekülést. De egy valamire nem számítottam! Még pedig arra hogy tudja mi jár a fejemben. Ugyan is kutakodóan engem figyelt, és az észrevételeinek hangot is adott.
- Csak nem félsz tőlem? Ugyan még nem ettem meg senkit.-ijedten kapta rá a tekintettem. Ő csak nagy szemekkel figyelt engem.
- Miszter Kaulitz csak nem képzeli ?. Maga meg én, valaha is össze állunk, akár csak egy éjszakára is.-néztem én is vissza hasonlószemekkel. Bár az enyémek inkább, a hitetlenséget takarták!
- Szóval nagyon is fél!-lépet előrébb. Csak rosszalóan meredtem vissza rá.- Annyira retteg, hogy még a hideg is kirázza?-bal kezével végig simított, a vállamtól egészen a csuklóig. Egy lépéssel, fél méteren belül elém állt!- Vagy ez teljesen más miatt van.-súgta alig halhatóan. Közben az általa szorongatott kezemet nézte.
- Azt mondják ilyen idősen már tudni kellene. De látom Maga evvel még nincs tisztában.-rántottam el a kezem az övéből. Mikor megint rám nézet, mind a két kezem kinyújtottam ami a hasába ütközött. Láttam rajta hogy ő nem tudja ezt mire vélni.-Ha velem szándékozik beszélgetni. Tartsa az egy méter távolságot.
- Nem rég még nem nagyon ellenkeztél. Sőt amikor megcsókoltál a liftben, te símúlttál hozzám.-széles mosolyra húzta a száját.
-Na ide figyeljen! Az ami ott történt, nem jelent semmit. Felejtse el! Meg sem történt.-kerültem ki hogy az ajtóhoz mennyek.
- Csak hogy megtörtént. Viszont veled ellentétben nekem, eszemben sincs elfelejteni.-csuklóm után kapva,vissza rántott magához.-Szeretem mikor mérgelődsz, és azt is ha kioktatsz. Nincs is olyan amit ne szeretnék! Nem most látlak először, és nem is útóljára.-mind két keze a derekam körül volt. Úgy szorított magához, egészen közel!
Elmosolyodott mikor már pár millimétere, préselt magához. Persze én csak kitágult szemekkel néztem vissza a szemeibe. A szívem olyan gyorsan vert, azon imádkoztam hogy csak észre vegye! Bár ez valószínűleg képtelenség, hisz teljesen magához szorított.- Még mindig nehéz elhinni hogy ezek itt.-a bal keze engedett a szorításból. Csak hogy a derekamról most egészen, a nyakamra téved. Végig a szemembe nézet, és közben a mutató úját elkezdte lefelé húzni. Egészen a mellemnél lévő anyagik. Próbáltam türtőztetni magam, és nem nagyot nyelni.- Igaziak.-elgondolkodva nézet le, aztán hümmögött valamit. Mindig a melleimet nézve meg szólalt.- Azt hiszem még nem voltam olyannal, aki ennyire gyönyörű és igzgató. Általában kell valami plusz hatás, hogy valakit meg fektessek.-amennyire bizserget az egész testem csak attól hogy hozzám ért. Éreztem az illatát, és a teste közelgését úgy kapot el a hányinger is!
- Hányni tudnék magától!-sziszegtem közepes hangerővel. Próbáltam elökni! Nem akartam hogy hozzám érjen. Ki tudja kivel fekszik még össze a viperán kívül. Ugyan akkor a szívem is nehezebb lett! Furcsa fájdalmat éreztem legbelül. Mikor meg láttam, álmomban sem gondoltam, hogy az a férfi akit látok és akinél olyat éreztem az első másodpercben amit eddig soha. Becsapott a megérzésem!- Ereszen el Miszter Kaulitz, menyen el! Soha többet ne merjen hozzám érni mert ...-közben a szememben könnyek gyűltek. Most először nem tudtam magam tartani. Talán ezért, és mert olyan gyorsan történt. A tarkómra tette az eddig lentebb járó bal kezét, olyan gyorsan rántott magához. Az ajkai már az enyémet birtokolták! A lábaim elkezdtek remegni, pedig én még fel sem fogtam mi történik.
A felismerés csak akkor ért mikor, a vékony anyagú pántot simította a vállamról le. Refleszből kaptam abban a pillanatban utána! Vissza csúsztattam a vállamra, és ahogy erőm telet előktem magamtól. Meglepetten nézet vissza rám! Persze én védekezően addig hátráltam, míg az egy méter legalább meg nem volt köztünk.
A szívem dobogást márt a torkomban éreztem. Nem néztem rá csak hátráltam még kép lépést. Az agyam csak katogott, mint egy időzített bomba. Attól tartottam hogy felrobban. Remegő újakkal az ajtó felé mutattam, és csak annyit tudtam mondani, alig halhatóan hogy: - Kifelé. Ne gyere többet a közelembe, soha többet.-miután egy perc múlva sem mozdult, kénytelen voltam rá nézni. Szomorúan nézet, és ez nem tetszett nem engedhetek abból amit egyszer eldöntök. Az újaimat rá szegeztem aztán, megint az ajtóra. A vonásai meg keményedtek és semmi érzelem nem látszott rajta. Mit ha nem is ő lett volna, akinek az előbb még olyan esedező szemei voltak. Éreztem hogy a sírás marja a torkomat. Csak másod percek kérdései voltak hogy mikor erednek el a könnyeim. Ezért meg sürgetem!-Most!!-szólaltam meg egy kicsit hangosabban.
Nem szólt semmit csak meg indult, de az ajtóban még meg állt egy másodpercre.
Mikor az ajtó csukódott, úgy ereszkedtem le a földre és folyt végig, az életem talán első legfájdalmasabb könnycseppje.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
