- De hát... Mióta?
- Még a múlt éjjel kezdődött... Aztán amikor hajnalban újra az enyém lettél, minden megvilágosodott. Egyszerre eszembe jutott az örökbefogadási ügy, Noland és persze a mi kis színlelt házasságunk.
- Szóval amikor reggel sétálni mentünk...amikor találkoztál apáddal... és amikor kirándultunk... már mindent tudtál?
Kaulitz kurtán biccentett.
- Akkor miért nem szóltál erről nekem egy szót sem? - kiáltott fel a lány.
- Hiszen megpróbáltam - mentegetőzött Tom. - Hát nem mondtam, hogy ne aggódj, minden rendbe jön?
- De valami ilyesmit már a kórházban is mondtál. Honnan tudhattam volna...
- Őszintén szólva fogalmam sem volt, miként kezdjek hozzá - ismerte be a férfi. - Nem akartam elhamarkodni a vallomást, és nem is igazán tudtam, mit kellene mondanom.. Lina, én...
Közelebb lépett a lányhoz, mire Lina a karjában Ana-val felállt, és önkéntelenül is hátrálni kezdett.
- Add ide a kicsit! - kérte a férfi.
- Nem.. Nem adhatom.
Lina magához szorította a kislányt, ám amikor Tom a gyerek felé nyúlt, mégis átengedte neki Ana-t. Könnyes szemmel nézte, ahogy Kaulitz lefekteti a babát a kanapéra, és gondosan betakargatja egy könnyű kispokróccal.
Tom felegyenesedett, és a lányhoz fordult.
- Elárulnád, miért hagytál faképnél, miért futottál el előlem?
- Mert nem volt más választásom - pityeredett el Lina. - Tudtam, hogy apád ma este beszél az édesanyáddal, akkor kiderül, hogy a házasságunk csak mese, és...
- Ki beszél itt a házasságunkról?! - kiáltott fel haragosan  a férfi. - Hiszen szeretsz, és én is szeretlek téged, ez csak nem mese, vagy igen?
- De te csak azért mondtad, hogy szeretsz, mert úgy tudtad, a feleséged vagyok - zokogta Lina.
Tom vonásai megenyhültek.
Ó, te kis buta! - ölelte magához a lányt. - Hát azt hitted, ha megtudom, hogy nem vagyunk házasok, már nem is kellesz nekem? Hát ezért szedted a sátorfádat és mentél világgá?
Vigasztalóan megsimogatta Lina haját.
- Mit tehettem volna mást? A baleseted előtt hallani sem akartál a nősülésről, arról nem is beszélve, hogy vissza akartad adni Ana-t Nolandnak...
- Az régen volt - mosolyodott el Tom. - Azóta egy jól irányzott ütés észhez térített. Ha a fejem nem koppan akkorát a szélvédőn, sose tudom meg, milyen csodálatos érzés férjnek és családapának lenni. - A férfi magához szorította Linát, és csókjaival borította el az arcát. - A sors akarta ezt, ennek így kellett történnie... Ugye hozzám jössz feleségül, kis vadmacskám? Szükségem van rád, nélküled el sem tudnám képzelni az életemet.... Ha nem akarod, hogy ugyanaz az önző agglegény maradjak, aki voltam, kérlek, légy könyörületes és mondj igent!
- Igen, igen, igen... Hát persze hogy igen! - rebegte a könnyein keresztül is mosolyogva Lina. - Ó, Tom, olyan boldog vagyok! El sem tudom hinni, hogy ez igaz... Igen, a feleséged akarok lenni, és gyerekeket szeretnék szülni neked!
- És mivel az első gyermekünk már meg is van, illene mihamarabb összeházasodnunk - vetette közbe tréfásan Kaulitz, ám hirtelen elkomorodott. - Mostantól szigorúan be kell tartanunk az előírásokat,  ha azt szeretnénk, hogy Ana örökbefogadása körül minden rendben legyen.
- És Noland? Mégiscsak véget vettetünk a gyermekkereskedelemnek, igaz nem egyészen úgy, ahogy azt eredetileg terveztük.. Vajon mit gondolhat rólunk? Biztosan gyűlöl minket.
- Ha így érez is, kimutatni soha  nem fogja. Elvégre nem ostoba, tisztában van vele, hogy okosabb jóban lenni a Tremaine-ekkel. Igaz is, még nem döntöttem el, hogy felvegyem-e a Tremaine nevet. Mi a véleményed?
- Én azt szeretném, ha egyedül döntenél, ahogyan azt a szíved diktálja - bújt oda szerelmesen Lina.
- Egyébként azt hiszem, elfogadom apám állásajánlatát, és elhelyezkedem a családi vállalatnál - folytatta a férfi. - Ha meg netán nem válik be a dolog, ügyvédként bárhol találok munkát.
- Ügyvédként? Mi az, befellegzett a magánnyomozósdinak?
- Be bizony! - Tom csillogó szemmel nézett a lányra. - Végtére is családos ember vagyok, biztos anyagi hátteret kell teremtenem neked és Ana-nak.. No és azoknak a lurkóknak, akik csak ezután jönnek - simogatta meg gyöngéden Lina hasát. - Lehet, hogy máris útban van Ana első testvérkéje, hiszen nem védekeztünk. Először azt gondoltam, nincs rá szükség...
- És azután? - évődött a lány. - Mi volt akkor, mikor már tudtad, hogy szükség lenne rá?
- Akkor már kifejezetten akartam a második gyereket.
- Úgy...? De mi volt ez a kattanás? Csak nem azt a bizonyos kalitkaajtót hallottam becsapódni mögötted? - ugratta Lina.
- Épp ellenkezőleg, drágám, most lettem igazán szabad! És aki kiszabadított engem az önzés és az egyedüllét kalitkájából, az te voltál, senki más.
- Szeretlek, Tom - suttogta a lány.
- Én is, édes. - És a férfi ajka máris mohón Lináét kereste, hogy csókkal pecsételjék meg az iménti meghitt vallomásokat, és azt, hogy ők ketten most már mindörökre összetartoznak.


* V.É.G.E. *