Kaulitz alaposan megviszgálta a papírost. A Shadyside Falls-i Városi Kórház pecsétje valódinak látszott. A számla végösszege magában foglalta a háromnapos kórházi tartózkodást, a szülész munkadíját és a gyógyszeres fájdalmocsillapítást. Az összeg nem volt alacsony,de Tom tisztában volt vele, hogy egy fővárosi kórházban ennek legalább a kétszeresét kérték volna el ugyanezért a szolgáltatásért.
- Nem baj, ha nem tudják egyszerre kifizetni - sietett megjegyezni Noland. - Akár részletekben is kiegyenlíthetik, ahogy maguknak kellemesebb. A világért sem akarnék önökre túl nagy anyagi terhet róni.
Tom nem akart hinni a szemének. Lina is értetlenkedve bámult az ügyvédre.
- És mi van az ön közvetítési díjával? - tudakolta habozva.
- Lemondok róla. -  mosolyodott el szélesen Noland.
- De hát.. de hát miért? - kérdezte szinte egyszerre Tom és a lány.
- Egyszer én is megtehetem, hogy minden hátsó szándék nélkül gyermekhez segítek egy fiatal házaspárt. Önök olyan rokonszenves, kedves emberek, és a kislánynak sürgősen szerető családi környezetre van szüksége... Tudják, az édesanyja egyetemista, az egyik tanárától esett teherbe, aki nem akarta vállalni a gyereket. Mikor elhatározta magát az örökbeadásra, csak a legjobbat akarta a kislánynak, és én azt hiszem, kedves Lina, hogy a legjobb, ha magukhoz kerül a baba.
Kaulitz tudta, hogy vége a játéknak, érezte, már nincs veszítenivalója. Elhatározta, hogy más eszközökhöz nyúl, még utoljára megkíséreli kiugratni a nyulat a bokorból.
- Mr. Noland, ön nem elsősorben arról híres, hogy önzetlenül támogassa embertársait - kezdte szemtelenül. - Elárulná, mi készteti épp mos ilyen nagylelkűségre?
Lina védelmezőn magához szorította a csecsemőt.
- Azt hiszem, legjobb lenne, ha most felvinném a kicsit...
- Itt maradsz! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Tom.
- Hadd menjen! - szólt közbe Noland. - Amit mondani akarok, úgyis csak kettőnkre tartozik... Lina, kedvesem, menjen nyugodtan - mosolygott bíztatón a lányra.
Lina hálásan visszamosolygott, majd a rózsaszínű pólyát magához szorítva kisuhant a nappaliból. Már a lépcsőn tartott, mikor hirtelen meggondolta magát, és visszaosont a félig nyitva maradt ajtóhoz és fülelni kezdett.
- Megmagyarázná végre, mi folyik itt? - förmedt az ügyvédre Tom.
- Maga egyáltalán nem buta - bólintott elismerőn Noland. - Mint minden Tremaine-nek, önnek is megvan a magához való esze.
Lina a többenettől dermedten állt a folyosón. Szerette volna látni Tom arcát ebben a pillanatban, ezért kicsit közelebb húzódott az ajtóhoz.
- Az ön valódi, vér szerinti édesapja Richard Tremaine - mondta az ügyvéd. - Úgy gondolom, éppen ideje,hogy végre megtudja az igazságot.
Linának eszébe villant, milyen ideges lett Kaulitz a Tremaine-ek felbukkanásakor, és az az érzése támadt, hogy a férfi már rég ismeri származásának titkát.