- Megérkezett Mr. Noland a kisbabájval! - kiáltotta be Mrs. Mason. - Kérem, jöjjenek a nappaliba!
- Egy pillanat, azonnal megyünk - mondta Tom.
Mély, rekedtes hangja újra felkorbácsolta Lina érzékeit.
- Tom... - suttogta a lány, és a férfi combjára tette a kezét.
Csodálatosan érezte magát, szinte lebegett a boldogságtól. Soha senki nem ébresztett még benne ilyen viharos érzéseket, soha senki nem kívánta, nem becézgette még így...
Mindennél jobban vágyott Tom csókjára, simogatására, de mivel tudta,hogy az idő sürget, azzal is megelégedett volna, ha a férfi rámosolyog. Hálás lett volna egyetlen barátságos szóért, amellyel Tom jelzi, hogy az ő számára is sokat jelentett az imént történtek.
A férfi azonban elfordította a fejét, majd szótlanul felállt, hogy felöltözzön.
- Le kell mennünk - vetette oda figyelmeztetően, és már el is indult az ajtó felé amikor felöltözött. Rá sem mert nézni Linára, mert tudta, elég egyetlen pillantást vetnie a csábos ajkakra s a hófehér keblekre, és máris búcsút mondhat oly nehezen visszaszerzett önuralmának.
A lány elpirult szégyenében és Tom közönyössége fölött érzett fájdalmában. Lesütött szemmel, reszkető kézzel nyúlt a melltartójáért és kapcsolta be.
- Mi legyen a mikrofonnal? - kérdezte halkan, mikor észrevette a földön heverő mikrofont.
- Azt hiszem, jobb lenne, ha felszerelnéd magadnak.
Kaulitz szavai szárazon és elutasítóan hangzottak.
- Talán tényleg jobb lenne, de sajnos nem nagyon értek a műszaki dolgokhoz.
Tom ekkor, mit volt mit tenni, kénytelen - kelletlen maga látott munkához. Közben a világért se nézett volna a lány szemébe, de az is állhatatosan kerülte a tekintetét.
- Tessék, ennyi az egész... Öltözz fel, megvárlak odakint!
Azzal a férfi sarkon fordult, és valóséggal kimenekült a szobából.
Lina begombolta a blúzát, és a tükörbe pillantott. Arca kipirult, szeme csillogott, csókoktól duzzadt száján nyoma sem maradt a rúzsnak. Elmerengve végigsimított az ajkán, és Kaulitz vad, követelő csókjaira gondolt...
Aztán ugyanolyan sietve, mint a férfi, ő is elhagyta a szobát.


*


Lina és Tom együtt léptek be a nappaliba.
- Üdvözlöm önöket! - mosolygott rájuk szélesen Nolan, majd feléjük nyújtotta a karján tartott halvány rózsaszín csomagot. - A kislányuk - szólt meghatottan.
Lina óvatosan átvette a csecsemőt.
- ó... - suttogta megindultan. - Még sohasem láttam ilyen gyönyörű kisbabát!
Elragadtatva bámulta a kicsi csöppnyi, ökölbe szorított kezét, finom vonalú szájacskáját, sűrű fekete selyemhaját. Noland elérzékenyülten pillantott Mrs. June Masonre.
- Megkapó jelenet, nemde, June?
- Az bizony.
Mrs. Mason szaporán törölgette szemét egy zsebkendővel.
Kaulitzt valóságos rosszullét kerülgette ekkora képmutatás láttán.
- Nézd csak, Tom! - kiáltotta lekesen a lány. - Kinyitotta a szemét! Ó,milyen gyönyörű barna szemecskéje van!
A csecsemő nagy komolyan Lina arcára függesztette a tekintetét, és szemének simogató bársonya egy rég elfeledett gyerekkori emléket hívott életre a lányban.
- Ana, kicsi Ana! - suttogta gyöngéden.
Ana-nak hívták ugyanis a legkedvesebb játék babáját, azt a babát, amelyet sok-sok évvel ezelőtt kapott ajándékba, és amelyet máig megőrzött a szekrénye mélyén.
Lina meghatottan nézett a kislány mélybarna szemébe. Milyen ártatlan, milyen sebezhető, futott át rajta a gondolat, és már ebben a másodpercben biztos volt abban, hogy bármi is történjék is, ezt a gyereket soha többé nem adja vissza Wilson Nolandnak.
- Még egyetlen szót sem ejtettünk az árról - lépett közelebb a mikrofonnal felszerelt Linához Tom, abban a reményben, hogy így Nolandot is közelebb csalogatja, és tisztább lesz a felvétel. - Az az igazság,kissé váratlanul ért minket,hogy ilyen korán érkezett a kisbaba...
- Kérlek, Tom! - nézett ré esdeklőn Lina. - Nem beszélhetnénk meg ezt egy kicsit később?
- A feleségének igaza van - mosolyodott el az ügyvéd. - Ráérünk az anyagiakról később is tárgyalni, babusgassák csak nyugodtan a kislányukat!
- Csakhogy én nem szeretek adósa lenni senkinek - emelte fel a hangját határozottan. - Kérem, Mr.Noland, árulja el, mennyivel tartozunk!
- Akkor én most megyek is, főzök egy finom kávét - indult el a konyha felé tapintatosan Mrs. Mason.
- Természetesen meg kell téríteniük az anya kórházi költségeit - mondta Noland, miután az asszony elhagyta a nappalit. - Itt a számla.