Reggel 6 óra óta ébren vagyok. Az izgalom, igen biztosan így van! Nagyon sokat gondoltam az édesapámra ezalatt a párév alatt, amíg nem láttam. Persze telefonon beszéltünk de az nem ugyan az. Azóta remek állásom van, sokszor sztárokat is volt szerencsém szépíteni. De a legtöbbet még is csak a barátnőmmel való közös üzletünk hozz. Az időm nagy részét a központban lévő szépség szalonban töltöm. Ezalatt a pár év alatt nem sok szabadidőt, hagytam magamnak. Mióta a mama meg halt, és a papa is elköltözött nem láttam értelmét otthon sajnáltatni magam és azt kérdezni "Miért?". Nagyon hiányzik, és mindig is fog hisz az édesanyám!  Neki köszönhetem az életem. De el kell hogy fogadjam, már nincs velem eben a világban már soha nem lesz! Csak egy helyen, a szívemben! De ott örökre. Mosolyával és az emlékeimmel együtt.

Már lassan 3 perce hogy leszálltunk Hamburg perterén. Úgy terveztem utolsónak szállok le, de nem jött össze! Egy fiatal szőke hajú srác nem engedte. Eddig a hátam mögötti széken ült és ha nem engem lesett, akkor épp valakivel telefonált. Miután illedelmesen maga elé engedett, muszáj volt eldobni az érveim,  miszerint majd a végén. Addig is erőt gyűjtök. Nem jött össze. Egy száj húzással, miszerint elszúrta az elképzeléseimet lassan, de azért magamban hozzá téve egy a fenébe beszólást. Kicsatoltam az övem és felálltam. Megigazítottam a barna színű ruhámat, majd reflexszerűen az édesanyámtól kapott nyaklánchoz nyúltam. Szerencsére meg volt! Egy részt azért fogtam meg, mert a halála előtti órában kaptam tőle. Még ő is annak idején a nagyitól kapta, ahogy én tőle. Ha meg érintem úgy érzem erőt add! A nyakláncot mindig hordom a fülbevalókat nem! De most rajtam volt.

A folyóson végig haladva, már csak a saját cipőm kopogását lehetett hallani. A többi hozzám hasonló cipőt hordó nők, már a szerelmük nyakában csimpaszkodtak. Üdvözölték, vagy már éppenséggel elhagyni készültek a repteret, kézen fogva. Biztos voltam benne hogy én vagyok az egyetlen, aki nem a párját várja.

Az eddig mögöttem trappoló szőkeség, olyan széllel haladt el mellettem, hogy kizökkentett az eddigi elmélkedésemből! Én csak furcsán néztem utána. Az első kérdés ami eszembe jutott! Hát ezt meg mi lelte?! Nem sokáig töprengtem. A papa már biztos elindult! Reggel meg beszéltem vele, és azt mondta minden féleképpen eljön. Nem számít meg várom! Bal oldalról hangos nevetést hallottam. Oda néztem és láttam hogy a pár perce villám sebességgel elhaladt szőke férfi az. Vele szemben egy nagy ruhákat hordó férfi állt.

Legalább is én annak gondolom! Bisztós volt vagy 3 mérettel nagyobb a kelleténél, de lehet hogy többel is. Deszkás cipő, biztosan rapper! Nem sokat lehetett látni belőle. A kapucni volt a fején, és egy nagy napszemüveg! Mögötte pedig két nagy darab férfi. Az egész olyan mint, .....  mint ha a maffia lenne! Rémisztő. Igazán akkor rémültem meg, mikor már ő is engem nézet! A szeme elvolt takarva még is éreztem. Ha ez még nem lenne elég, valamit súgott az előtte álló szőkének, de közben végig engem figyelt. Egy pillanatra hátra kapta a fejét az eddig háttal álló útitársam, és megeresztett egy mosolyt. Aztán vissza fordult és heves kézmozdulatokkal folytatta a megkezdet mondani valóját. Szerencsére az édesanyám odafentről közbeszólt! A másik irányból határozottan az én nevemet halottam, és egy régi ismerős hangot. Az ellenkező irányba kaptam egyből a fejem! Elég sokan voltak még, bárhogy is keresgéltem a szememmel nem találtam az ismerős arcot. De szerencsére megint elkiáltotta magát! Igen, ez ő lesz. Most már biztos! Értem jött. Amikor kicsi voltam és a kertben játszottam késő estig, akkor is mindig ilyen hangosan kiáltotta el magát a teraszról. Hogy biztos meghalljam, most sem volt ez másként!
- Molly!-és meg találtam végre! Úgy 6-7 métere lehetett a tömeg közepén. Elég magas volt így nyaktól felfele most is kilátszót! Most jöttem rá igazán menyire hiányzott a mosolya. Ahogy most is rám mosolygott! Mint azokban a régi szép időkben, mikor még a mama szemei is fénylettek  mint a mosolya.

Sokan ki sem nézik belőle, hogy ő bizony az én édesapám. Igazuk van tényleg nem látszik meg rajta! Mindig is jól tartotta magát. Nem pazaroltam egy percet sem! Megragadtam a kézi táskám, és határozott sok elnézéssel, törtem a tömegben az utat. Nem számított hogy ki bámul! Sokan biztosan azt hitték hogy a barátom. Ezért súghattak össze. Nekem nem számít az ő gondjuk! Mikor elértem végre nem törődtem a köszönési stílussal se.
- Apa! Végre, azt hittem sosem érsz ide.-ugortam a nyakába, és elhalmoztam annyi puszival amennyivel csak bírtam.-Még mindig ugyan olyan hangos mondod ki a nevem.-mosolyogtam rá mikor megint két lábon álltam.
- Ne haragudj bogaram! Igyekeztem hidd el. Nálad fontosabb egy percig sem volt semmi!-mosolygott ő is miközben megölelt.-Meg van mindened?
- Igen! Most jön a futószalagon. Menyünk!-ragadtam kézen, megindultunk a bőröndök felé.
Miután levettük őket apa húzta az egyiket én a másikat, így hallatunk a kijárat felé.
Közben mesélt Anettről hogy elvette pár hónapja, és hogy jól megvannak. Az esküvő elég szűk volt, csak a barátok és a szülök. Elnézést is kért amiért nem hívtak! Úgy gondolták úgy is jövök a nyáron és bepótollyuk. Nem haragszom hisz így most több időnk lesz az ismerkedésre!

Miközben bepakoltunk a BMW-be. Leszögezte hogy jól mennek a dolgok a munka helyén. A tőzsdén dolgozik. Egy jó barátjának köszönheti az állást, cserébe most ő is egy szívességet tesz! Valami legénylakást fest ki, amiből a tulajdonosok elköltöztek Los Angelesbe. Amiben én egyedül élek a régi házuk, azt is ő festette ki. Meg van a tehetsége hozzá! Örülök mert én is értek valamennyire a dologhoz. Nehezen de megegyeztem vele hogy én is segíthessek. Így legalább többet lehetünk együtt, és mindent el tudunk mesélni a másiknak! Ma már nem megyünk dolgozni csak holnap reggel 8-ra. Beszálltunk a fehér Bmw-be és elindultunk Anettel közös házukba. Sokat nevetünk az történetek felidézésében! Míg oda értünk.

Nem volt okuk panaszra, az biztos! Ez a ház gyönyörű. Nekem mindig a Majami ház lesz az igazi! Sosem válnék meg tőle. Imádom! De ez is szép.

Az udvarban egy árnyékosabb helyen álltunk meg, az autóval és szálltunk ki. Nagyon tetszett a kert. Látszik hogy a ház úrnője sok időt fektet rá! A terasznál egy szőke hajú nő szaporázta a lépteit, mosolyogva. Mikor elénk ért egyből kezet nyújtott, és bemutatkozott.

- Örülök hogy ideértél, már nagyon vártunk édesapáddal.  Anett Miller!-szorított kezet.
- Én is örülök! Molly Filander! De szólíts csak Mollynak. Remélem nem baj hogy tegeződünk?.-néztem rá bocsánat kérően, hiszem még is csak le tegeztem.
- Nem dehogy is! Te is szólíts csak Anettnek.-meg csókolta apát és elindúltunk a ház felé. Eddig egy perc sem volt csalódás! Persze más volt apát, egy másik nő oldalán látni. De tudom hogy akit elsőként igazán szeretni fog, mindig az a mama. Azt is tudom hogy ő is azt akarná, hogy boldog legyen! Ahogy én is. Az édesanyám szerepét senki nem töltheti be, soha! De élnünk kell tovább, érte is, helyette is. Mert ő is ezt szerette volna.